Ami­kor e so­ro­kat írom, még nem le­het tud­ni, mi lesz a vé­ge az uk­raj­nai el­nök­vá­lasz­tás­nak, el­éri-e cél­ju­kat az el­len­zé­ki, Vik­tor Juscsenko mö­gé fel­so­ra­ko­zó tün­te­tők, vagy hi­va­ta­los­sá vá­lik a Vik­tor Janukovics győ­zel­mét je­len­tő ered­mény. A je­len­le­gi fe­szült hely­zet­ben bár­mi­lyen for­ga­tó­könyv el­kép­zel­he­tő, egy­mást érik a sok­szor el­lent­mon­dá­sos hí­rek eré­lyes fel­lé­pést ígé­rő, majd a tün­te­tők ol­da­lá­ra ál­ló kar­ha­ta­lom­ról, uk­rán egyen­ru­há­ba öl­töz­te­tett orosz kom­man­dó­sok­ról és Ki­jev­be tar­tó egye­te­mis­ták­ról vagy ép­pen bá­nyá­szok­ról. A meg­ha­tá­ro­zó, ál­la­mi ké­zen lé­vő televízió-csatornák lep­le­zet­len el­fo­gult­ság­gal tu­dó­sí­ta­nak a ki­je­vi ese­mé­nyek­ről, ahogy ko­ráb­ban a vá­lasz­tá­si kam­pány­ban sem ad­tak te­ret az el­len­zé­ki vé­le­mé­nyek­nek.
Mi­kor egy éve a Juscsenkót tá­mo­ga­tó Po­ra di­ák­szer­ve­zet ven­dé­ge­ként Ki­jev­ben jár­tam, már ér­ző­dött a vá­lasz­tá­si ké­szü­lő­dés. Az el­len­zé­ki fi­a­ta­lok lel­ke­sen be­szél­tek sza­bad­ság­ról, de­mok­rá­ci­á­ról és ar­ról, hogy a ha­ta­lom fo­lya­ma­tos zak­la­tá­sai, egyes el­len­zé­ki új­ság­írók rej­té­lyes ha­lá­la vagy el­tű­né­se el­le­né­re sem hagy­ják ma­gu­kat meg­fé­lem­lí­te­ni. Juscsenko (ak­kor még, a mér­ge­zés előtt, nor­má­lis arc­szín­nel) ha­tá­ro­zot­tan és el­szán­tan be­szélt az Uk­raj­ná­ban vég­re­haj­tan­dó vál­to­zá­sok­ról, az or­szág nyu­gat fe­lé for­dí­tá­sá­ról, a Kucs­ma-re­zsim esz­kö­ze­i­nek tűr­he­tet­len­sé­gé­ről. A pár ott töl­tött nap, akár csak a mos­ta­ni fej­le­mé­nyek han­gu­la­ta és bi­zony­ta­lan lég­kö­re, a ha­zai rend­szer­vál­toz­ta­tás éve­it idéz­ték fel. Ha­son­ló re­mé­nyek, ha­son­ló ag­go­dal­mak.
Ugyan­ak­kor rossz be­le­gon­dol­ni, hogy mind­ez nem va­la­mi tá­vo­li or­szág­ban tör­té­nik, ha­nem Ma­gyar­or­szág le­he­tő leg­köz­vet­le­nebb szom­széd­sá­gá­ban, 2004-ben. Dé­li ha­tá­ra­ink fe­lé te­kint­ve sem ép­pen meg­nyug­ta­tó a hely­zet – tíz éve még há­bo­rú dúlt, Szer­bi­á­ban pe­dig ma is rend­sze­re­sek a ki­sebb­sé­gek el­le­ni tá­ma­dá­sok, a szerb bel­po­li­ti­ka meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző­je a töb­bé-ke­vés­bé vé­res­szá­jú na­ci­o­na­liz­mus. Kér­dés, hogy men­­nyi­re van­nak ránk ha­tás­sal a szom­szé­dos or­szá­gok tör­té­né­sei. Va­jon meg­ala­po­zott-e a biz­ton­ság­tu­dat, ami­ben élünk, vagy csak il­lú­zi­ók­ba rin­gat­juk ma­gun­kat? Mennyi­re va­gyunk a nagy­ha­tal­mi ér­de­kek üt­kö­zé­si zó­ná­já­ban? Uk­raj­ná­ban a szem­ben ál­ló fe­lek orosz, il­let­ve nyu­ga­ti ori­en­tá­ci­ó­já­nak meg­fe­le­lő­en Orosz­or­szág és a be­fo­lyá­sa alatt ál­ló ál­la­mok si­et­tek el­is­mer­ni Janukovics cso­dá­la­tos és meg­győ­ző győ­zel­mét, míg az EU és az Egye­sült Ál­la­mok a dol­gok je­len­le­gi ál­lá­sa sze­rint nem is­me­ri el le­gi­tim­nek a vá­lasz­tást, így Janukovics el­nö­ki man­dá­tu­mát sem. A nagy­ha­tal­mi el­len­té­tek eset­le­ges ki­éle­ző­dé­se vár­ha­tó­an nem ép­pen tér­sé­günk sta­bi­li­zá­lá­sa fe­lé hat­na.