Napokban ér­ke­zett el a meg­rá­zó ere­jű hír a gyű­rő­dést na­pi ru­tin­ban gya­kor­ló uta­zó­kö­zön­ség­hez, hogy a BKV Rt. a pa­pír­ala­pú je­gye­ket és bér­le­te­ket chipkártyákra cse­ré­li. Az új rend­szer ki­épí­té­sé­vel a blic­ce­lők ará­nyát kí­ván­ják nul­la alá szo­rí­ta­ni. Pénz ter­mé­sze­te­sen nem szá­mít, av­val a cég jól áll, túl azon, hogy az An­tal Nim­ród-fé­lék­nek is ki­ránt­ják az ih­le­te alól a sző­nye­get. (Mi­lyen el­len­őr? Ez itt hi-tech land, chip, cirip. Kü­lön­ben is tudod mit mu­tas­s be kül­föld­ön, ért­ve va­gyok?)
Szó­val kis le­épí­tés, ugyan­ak­kor di­na­mi­zá­lás és ha­té­kony­ság­nö­ve­lés. A ma­gunk ré­szé­ről a pá­lyá­zat nyer­te­se fel­ira­tú bo­rí­ték­ba it­ten be­csúsz­tat­juk a Sie­mens ne­vet, ügy­vé­di le­tét, le­het fo­gad­ni. Ám ez mind nem ér­de­kes.
Ha és amen­­nyi­ben (co­py­right by sut­­tyó köz­sze­rep­lők) bár­mi is meg­va­ló­sul a terv­ből, a na­pi adrenalindózisunktól fosz­ta­nak meg. A me­ne­kü­lés ti. 1944 óta a ma­gyar vir­tus egyik alap­ele­me. Több mint kény­szer, a kre­a­ti­vi­tás, az ügyes­ség és egyé­ni­ség fok­mé­rő­je. És most ezt is el akar­ják ven­ni tő­lünk. A tör­té­net hi­te­lé­ül an­­nyit azért hoz­zá­te­szünk, hogy ha­son­ló pró­bál­ko­zás volt már a cég­nél. Ugyan ki em­lék­szik (én) az egy­ko­ri szo­ci­a­lis­ta nagy­vál­la­lat pénz­be­do­bós be­lép­te­tő rend­sze­ré­re. Fa ere­ze­tet imi­tá­ló hossz­irá­nyú szé­les vas­tag kor­don, te­te­jén egy be­do­bós per­sely. Ha nem csen­get­ted be az 1 Ft-t (hop­pá!) és úgy lép­tél a kor­do­nok köz­ti nyo­más­ér­zé­ke­lős gu­mi­sző­nyeg­re, egy acélso­rom­pó vá­gó­dott ol­dal­ról eléd. A szov­jet tech­ni­kai esz­köz ugyan nem sze­lek­tált rö­vid­lá­tó fü­zes­abo­nyi né­ni­ke, hat­van ki­lós dobberman és pró­bál­ko­zó kis­do­bos­ok kö­zött, a kor di­vat­já­nak meg­fe­le­lő­en egy­ként vá­gott tar­kón min­den­kit – de leg­alább ki­szá­mít­ha­tó volt. Bár a bát­rab­bak gyak­ran, egy­sze­rű­en át­ug­rot­ták a gu­mi­sző­nye­get, az üveg­fal mö­gött ci­gi­ző kö­zeg csak ak­kor jött elő, ha a so­rom­pó le­csa­pó­dó za­ját meg­hal­lot­ta, de ak­kor na­gyon.
Hol van már az a meg­sár­gult kör­mű nyu­ga­lom a BKV-nál? Nincs még egy olyan cég szé­les egy ha­zá­ban, ahol ennyi a ne­u­ro­ti­kus kol­lé­ga. Egy­mást fi­gye­lik, egy­más­ról je­len­te­nek, mint az 1984-ben. Cso­da-e, ha né­hány jegy­el­len­őr – ol­dan­dó sa­ját fruszt­rált­sá­gát – csont­tö­ré­sig is kész el­vin­ni egy-egy ügyet? A me­ne­kü­lés – mint lát­ha­tó – a BKV fel­ség­te­rü­le­tén fér­fi­as já­ték.
A ha­tó­ság pro for­ma min­dig a tár­sa­da­lom ja­vát szol­gál­ja. A ha­tó­sá­gi sze­mély so­ha­sem szol­gál­ja a ti­e­det. A rend­őri kö­zeg szí­vat, ha szon­dát fú­jat, ha mo­tor­szá­mot szem­re­vé­te­le­zés­sel el­len­őriz, pusz­ta fel­tű­né­se a lá­tó­tér­ben pav­lo­vi ref­lex­ként ak­ti­vál­ja a me­ne­kü­lé­si hor­mo­no­kat. Pri­vát hü­lye­ség­gel kom­bi­nál­va azon­ban az ösz­tö­nös me­ne­kü­lés egé­szen kí­nos hely­ze­te­ket ered­mé­nyez­het. Ezek ko­moly­sá­gát ér­zé­kel­te­ten­dő, áll­jon itt egy élet­ből el­le­sett eset.
De­cem­ber 24. szent­es­te, 23 óra 54 perc. Für­ge Pi­ló­ta Paj­tás a mér­sé­kelt­nek mond­ha­tó for­ga­lom­ban jó ke­resz­tény mód­já­ra, éj­fé­li mi­sé­re igyek­szik. Se­bes­sé­ge lej­tőn le­fe­lé (az Or­szá­gos Psziciátriai és Ne­u­ro­ló­gi­ai In­té­zet előtt) alig ha­lad­ja meg a 100 km/h-t. Ám ké­kes fé­nyek vil­ló­dzá­sa tö­ri meg az Úr jö­ve­te­lé­nek meg­hitt ma­gá­nyát. Nincs mit ten­ni, vis­­sza négy­be, 120, 130, 140. Ko­pó diszk­rét szi­ré­na­szó kí­sé­re­té­ben egy rö­vid idő­re el­tű­nik a vis­­sza­pil­lan­tó­ban. Sa­tu­fék, par­ko­lás, lám­pa le. A ta­lál­ko­zás így sem ke­rül­he­tő el. Jó es­tét kí­ván az egyen­ru­hás, az el­vett ok­má­nyo­kat nem ad­ja visz­­sza. 0 óra, a mi­nist­rán­sok csen­get­nek, FPP meg kor­rum­pál­na, de a per­sely­pénz ke­vés­nek bi­zo­nyul. Bank­kár­tya van? – se­gí­ti ki il­le­del­me­sen a kö­zeg za­var­ban lé­vő ügy­fe­lét, majd a sa­ját gé­pet hát­ra­hagy­va rend­őr­sé­gi au­tón gör­dül­nek im­már kö­zö­sen a leg­kö­ze­leb­bi bank­jegy­ki­adó au­to­ma­tá­ig.

A ha­tó­ság pro for­ma min­dig a tár­sa­da­lom ja­vát szol­gál­ja. A ha­tó­sá­gi sze­mély so­ha­sem szol­gál­ja a ti­e­det

Ügy el­si­kál­va, ba­rá­tunk ló­gó or­ral a fel­aján­lá­si rész­nél töm­jé­ne­zés­re ér­ke­zik. Fir­ta­tó kér­dé­sünk­re stíl­sze­rű­en ös­­szeg­zi: gya­log jöt­tünk, mert si­et­tünk.
De­fen­zív va­ri­án­sa, vagy ha úgy tet­szik elő­já­té­ka a me­ne­kü­lés­nek az itt sem va­gyok lé­lek­ölő ér­zés, mely tö­meg­köz­le­ke­dő énün­kön ha­tal­ma­so­dik el ese­mény előtt. A fe­szen­gést ki­vál­tó ér­zet ki­ter­jesz­tő ha­tá­lyú, az­az az élet más te­rü­le­te­in is ér­vé­nyes. Noch dazu még ak­kor is mű­kö­dik, ami­kor pe­dig egye­dül té­vé­zem. Ha ép­pen azt kell lát­nom, hogy az Irigy Hón­al­jú le­gény be­le­ló­gat­ja a bránerét a le­ves­be, vagy Ki­szel Tün­de a kis Do­na­tel­lá­ról ér­te­ke­zik. Ez­zel akar­nak jól­la­kat­ni. Még be­le­gon­dol­ni is hát­bor­zon­ga­tó, mi len­ne, ha ezek­kel csak egy órá­ra is ös­­sze len­nénk zár­va. Klasz­­szi­kus ke­re­ket ol­dós, tit­kos el­tű­nős szi­tu­á­ció. Sze­rin­tem.
Az­tán van még egy faj­ta me­ne­kü­lé­ses ügy. Na­gyon is ak­tu­á­lis. Nem is hoz­tuk vol­na szó­ba, ha nem ha­ra­pó­dzott vol­na el mos­tan­ság a nép­sza­va­zá­si vi­tá­ban az a két­ség­beesett, im­pe­ra­tí­vusz­nak szánt vé­le­ke­dés, hogy ha ne­ta­lán­tán több­ség­be ke­rül­nek a NEM sza­va­za­tok, ak­kor már nem tar­tom ma­gam eh­hez az or­szág­hoz tar­to­zó­nak, és itt ha­gyom ezt a szar csür­hét. Ez túl­li­he­gett csa­csi­ság! Ne­künk itt van dol­gunk, szel­le­mi Green-Peace ak­ti­vis­ta­ként szü­lő­föl­dünk­höz lán­col­juk ma­gun­kat. A BKV-ért, Ki­szel Tün­dé­ért, és egy eset­le­ges ér­dek­te­len­ség­be fú­ló nép­sza­va­zás­ért pe­dig má­sok he­lyett is jó elő­re kér­jük az el­né­zést.