OFFLINE | interjú |
15 éves a Tankcsapda
Decemberben koncert Debrecenben
(2004. december)
Tu­cat­nyi tur­né­hely­szín után a cí­vis­vá­ros ne­ve­ze­tes Fő­nix Csar­no­ká­ba köl­tö­zik az a rocktrió, amely­nek ne­ve hal­la­tán so­kak­nak egy ágas-bo­gas vas­tárgy ug­rik be. Fiatal(os) pol­gá­rok mil­li­ó­i­nak meg a szí­ve dob­ban, a fü­lé­ben pe­dig egy han­gos ér fé­mes kvint­ben kezd üt­ni. Luk­ács La­cit nem na­gyon le­het utol­ér­ni az M3-ason… kör­be­lö­vöm hát kér­dé­sek­kel.

– Mi­ért Te vág­tatsz ár­kon-bok­ron át Bu­da­pest­re, Deb­re­cen­be?
– Mert a ze­ne­kar front­em­be­re va­gyok, nyil­ván én je­le­ní­tem meg a leg­in­kább a Tank­csap­dát. Ha te­hát nyi­lat­koz­ni kell, ak­kor én jö­vök. De pél­dá­ul a gaz­da­sá­gi ügyek­hez más ban­da­tag ért, azo­kat ő vi­szi.
– Le­me­ze­i­tek egy ide­je a So­ny Musicnál je­len­nek meg, or­szá­gos nép­sze­rű­sé­ge­tek meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len: mégsincs mö­göt­te­tek egy ter­he­ket át­ve­vő, ko­moly me­nedzs­ment.
– Nem így mű­kö­dünk. Ha ak­ció van, és se­gít­ség kell, ak­kor a csa­lád­ja­ink, a ba­rá­ta­ink moz­dul­nak, s ez a kon­cert­szer­ve­zés­től akár a le­mez­bo­rí­tó gra­fi­ká­já­ig így megy. És jól megy így.
– Mik a dal­szö­veg ha­tá­rai, hol van­nak a té­ma korlátai? A sze­re­lem az rend­ben, de ha pél­dá­ul egy ok­mány­iro­dá­ban meg­vá­rat­nak, ide­ge­sí­tő­en ügyintéznek, azt si­mán meg­éne­ke­led? Ha nem, mi­ért nem?
– A szö­ve­gek té­má­it én is az élet­ből ve­szem, de azok nem mi va­gyunk, akik idét­len rí­mek­kel „ok­mány­iro­dá”-ról és egye­bek­ről éne­kel­né­nek. Ak­kor a sa­ját él­mé­nye­met át­for­má­lom kis­sé, ál­ta­lá­no­sab­bá te­szem. A szö­veg amúgy se di­rekt sor­írás­sal ké­szül ná­lam, egy­sze­rű­en fel­me­rül, és itt van. De hát ezek nem is ver­sek, csak szö­ve­gek. Köl­tő­nek Vil­lont, Jó­zsef At­ti­lát, Ginsberget ne­ve­zem, nem ma­ga­mat.
– Lennon most meg­je­lent ön­élet­raj­zi köny­ve sze­rint né­ha 8-10 dalt ír­tak Paullal pár nap alatt. Ná­la­tok ez hogy megy?
– Van ar­ra pél­da, hogy pil­la­na­tok alatt ös­­sze­rán­tunk egy szá­mot, más­kor meg két évig buj­kál egyet­len sor a fe­jem­ben. De mon­dom, nem töp­ren­gek raj­ta so­kat, mert előbb-utóbb úgy­is össze­áll majd. Te­hát nincs ál­lan­dó al­ko­tói struk­tú­ránk, vé­gül gyak­ran más lesz a szö­veg a ki­sze­melt ze­né­re, és for­dít­va.
– Egy ti­zen­öt éves ze­ne­kar is tud még len­dü­let­ből ze­nét, szö­ve­get sze­rez­ni?
– Hogy­ne. Nem­rég a pró­bán ját­szott va­la­ki egy té­mát, be­száll­tak a töb­bi­ek, gyűr­tük egy da­ra­big, az­tán már a vé­gén vol­tunk, és meg is ál­la­pí­tot­tuk, hogy ácsi, eny­­nyi. Pont en­­nyi, és pont.
– Med­dig él egy Tankcsap­da-tí­pu­sú ze­ne­kar? A giccs­pa­pák, pop­dí­vák el­pusz­tít­ha­tat­la­nok, de a rockerek va­jon?
– Nem tu­dom el­ítél­ni a so­ká­ig szín­pa­don ma­ra­dó­kat. Ha Benkő Laciékat né­zem, raj­tuk is a kon­cert iz­gal­mát, örö­mét lát­ni. Az Ome­ga már rég nem lé­te­zik úgy, mint rend­sze­res ze­ne­kar, de a Rolling Stones-ra vagy a Deep Purple-re is igaz ez, még­is van lét­jo­go­sult­sá­ga, és per­sze, si­ke­re is a fel­lé­pé­se­ik­nek. Te­hát amed­dig örö­met je­lent ze­nél­ni és a kö­zön­ség elé áll­ni, ad­dig sze­rin­tem biz­to­san nincs baj. Ha pe­dig el­jön a bú­csú ide­je, azt nyil­ván érez­ni fog­juk.
– Min­den­ki azt szok­ta hin­ni, nyi­lat­koz­ni a ti ko­ro­tok­ban, hogy tud­ni fog­ja, mi­kor jár majd el az idő fe­let­te, az­tán még­is, vé­ge­lát­ha­tat­la­nul csi­nál­ja tovább…
– Ab­ba a hi­bá­ba mi nem fo­gunk be­le­es­ni. Jó, majd csak fi­gyelj. De nem ma lesz!
– Utol­só rossz­má­jú kér­dés: so­sem érez­ted még, az ez­re­dik bu­li ne­he­zeb­ben in­du­ló ele­jén se, hogy hi­á­ba, egy rocktrió nem ké­pes iga­zán lát­vá­nyos len­ni a szín­pa­don, fő­leg, ha mu­zsi­kál­ni is ne­ki kell?
– Per­sze, fel le­het pa­kol­ni a do­bo­gó­ra fú­vós­szek­ci­ót, vo­ka­lis­tá­kat, ki­egé­szí­tő bil­len­tyű­sö­ket, de még tán­co­sok­kal fel­tur­bóz­va is néz­het ki ez az egész gyat­rán, olyan ’79-esen. És ak­kor ott van, mond­juk, Jean Michele Jarre, egy szem egye­dül, még­is esz­mé­let­len lát­vá­nyos szín­pa­da van. A lát­vány te­hát nem lét­szám- vagy mű­faj­füg­gő. A pél­dák kö­zül egyik se a mi ze­nénk, de hidd el, tu­dunk mi is szín­pad­ké­pet al­kot­ni. Pél­dá­ul majd a Főnixben…
– Ott mi­re fi­gyel­jünk majd? A Visz­lát, Deb­re­cen­ben! tur­né­cím is ar­ra utal, hogy ér­de­mes akár két­szer is be­fi­zet­ni a Tank­csap­dá­ra?
– Mi­ó­ta lé­te­zünk, nem volt ek­ko­ra sza­bá­sú kon­cer­tünk. Ha nem han­goz­na idét­le­nül, szuperbulinak ne­vez­ném. A Fő­nix Csar­nok a pes­ti Sport­aré­na után a má­so­dik leg­na­gyobb, te­hát sokezer né­zőt vá­runk, és ext­ra fény- és hang­tech­ni­kát sze­re­lünk fel. Min­dent ki­ta­lál­tunk már, a re­per­to­árt szé­le­sí­tet­tük, de de­cem­ber 29-e előtt töb­bet nem árul­ha­tok el.
– Lesz-e ar­ról a pun­kos el­ső demóról is nó­ta? Ar­ra egyéb­ként ma is fel­pa­kol­ná­tok a ’89-es kö­zép­ső uj­jat?
– Si­mán fel­ten­nénk, na­ná. Egyéb­ként mi úgy in­dul­tunk punk­ként, hogy ta­ra­junk, át­szúrt or­runk so­se volt. Csak a ze­nénk, a hang­sze­res bé­ná­zá­sunk volt pun­kos: ott az volt a ve­zér­elv, ha le tudsz fog­ni há­rom ak­kor­dot, csi­nálj sa­ját ze­nét. Do it yourself, ezt kí­ván­ta a kor, és mi így tet­tünk. Per­sze, hogy ját­szunk ti­zen­öt éves szá­mot is, re­mé­lem, érez­he­tő­en fel­ja­vult tech­ni­kai tu­dás­sal.
– Ákos nem­ré­gi­ben úgy nyi­lat­ko­zott, hogy hall­gat Tank­csap­dát. Mit szólsz Te eh­hez?
– Ákos­sal jó­ban va­gyunk, el­ju­tott hoz­zám ez a hír. Kü­lön­ben én is ked­ve­lem az ő da­la­it. Fi­gyelj, most ne azt kép­zeld, hogy szi­po­gok a szo­bám­ban egy las­sú Ákos-szá­mon, de a me­nős, di­na­mi­kus nó­tái kö­zül töb­bet sze­re­tek.
– Vé­gül: hü­lye kér­dés, de me­lyik bál­vá­nyod len­ne az, aki­nek a ked­vé­ért le­ten­néd a bas­­szust, és ki­men­nél ér­te a fő­ni­xes tö­meg­be?
– Tény­leg elég hü­lye kérdés… Azon azért el­cso­dál­koz­nék, ha Steven Tyler, az Aerosmith éne­ke­se ott áll­na lent… és azon­nal szól­nék a tech­ni­kus­nak, hogy azt ott hoz­zák fel, töm­jék ki a zse­bét do­bo­zos sör­rel, és tart­sák itt. De a tank­csap­dá­sok elől el nem men­nék. Ho­va gon­dolsz?



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”