Ha a pálya versenyez, a versenyzõ pihen (2004. november)
Magyarország az EU nyelvi szempontból halmozottan hátrányos tagállama. Elszigeteltségünk oldása nemzeti program kéne legyen, ehelyett úgy tűnik, mintha némely egyetemek mindenáron szabadulni szeretnének az idegennyelv-tanítás nyűgétől. Nyelvóraszám-csökkentés, óraösszevonás, órarövidítés – évek óta megszokott a felsőoktatásban. Érdekes módon azonban, az egyetemi nyelvtanítás színvonalának csökkentésével párhuzamosan elszaporodtak a nyelvvizsgaközpontok. „Megtörjük a Rigó utca monopóliumát” felkiáltással vizsgahelyek sorát akkreditálták, amelyek azután egymással versengve kínálják az alap-, közép- és felsőfokú nyelvvizsgákat. Ennek következtében persze, amióta a – ki tudja már, melyik – kormány felszabadította a nyelvvizsgák piacát, időnként vad pletykák süvítenek végig a diákok között arról, hogy melyik egyetem nyelvvizsgája a legkönnyebb angolból, netán franciából és melyiké németből. Nos, akár igazak a pletykák, akár nem, amiről szólnak, logikus: ha a vizsgázók helyett a vizsgáztatók versenyeznek, akkor nem a tudás minősül, hanem a vizsgák engedékenysége. A verseny helyénvalóságának alapvető félreértése persze nem az Oktatási Minisztérium privilégiuma. Példa erre a „zöldkártya” kiadásának, tehát a gépkocsik környezetvédelmi vizsgálatának mai rendszere. Ennek jegyében több száz műhely versenyez azért, hogy az autósok náluk igazoltassák járművük károsanyag-kibocsátásának törvényes mértékét. Az eredmény ismét csak amilyen siralmas, olyan logikus: ha négy keréken gördülő matuzsálemünk vagy újszerű, de agyonhajszolt dízelünk x műhelyben megbukik, egyszerűen vállat vonunk, odébbállunk és nekifutunk máshol. A visszaélés lehetőségének oka itt is a helyét tévesztett verseny, amelynek nyomására nem a gépkocsik próbálják megütni a mércét, hanem a mérce hajlik az autók rozsdás kipufogója alá. Létezik persze – és jóval gyakoribb, hiszen évtizedeken keresztül burjánzott – a hatósági monopóliummal történő visszaélés is. Ilyen például a regionális vízművek által megállapított tervezési ár, a legtöbb önkormányzat által kivetett helyi adó mértéke, a meredeken emelkedő repülőtéri illeték vagy éppen az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kevés, már ma is megtapasztalható előnyének megnyirbálására bevezetett gépkocsi regisztrációs díj. Mégsem ezek, hanem a verseny fogalmával való fentebbi visszaélések igazán tanulságosak, hiszen torz mivoltuk éppen piacorientáltságukból fakad. Létrejöttük forrásvidékén – a műveletlenség és a szakmai inkompetencia mellett – felsejlik a mai magyar hatóságok vészes önbizalomhiánya, ami egyrészt az alulfizetettség kényszerképzetéből, másrészt a szocialista idők legitimációs deficitjéből fakad. Magabiztos hatóság nélkül viszont nincs hatékony államigazgatás, ami nélkül pedig Magyarország előbb-utóbb tényleg „élhetetlen ország” lesz, hogy Friderikusz Sándor minapi, Esterházy Péter kitüntetése alkalmából elejtett közszolgálatias fordulatával éljek.
|