|
|
| Felsőoktatási reform Magyar módra
Végelgyengülés felsőfokon (2004. november) Bálint barátodék kicsit túlpörögtek – mondom az egyetem folyosóján az SZDSZ-aktivista voltát nyíltan és büszkén vállaló kollegának. – Olvastad az új liberális eftévé-tervezetet? A kolléga erre sírva fakad, egy teszkós nejlonzacskót húz a fejére, s bemenekül a fűtetlen szemináriumi terembe, hogy ott szégyellje magát. Minden oka megvan rá. Az év elején lapunk az elsők között számolt be a felsőoktatás készülő reformjáról, a magyar felsőoktatási rendszer feldúlására irányuló törekvésekről (Az ország, amely túl sokat tudott, UFI 2004/2). Azóta sok víz s miegymás lefolyt Magyar Bálint luxusvillájának csatornáján, de a reformok fő elemei nem változtak, csupán a helyesírási hibák egy részét javították ki a sok tízmillióért elkészített szakértői anyagban, amely így törvénytervezetté érett. Az új felsőoktatási törvényt (Ftv.) várhatóan idén novemberben fogadja el a parlament, szövege szeptember óta tölthető le az Oktatási Minisztérium (OM) honlapjáról. Tudjuk, hogy nektek mi a jó – üzenik a tervezetben a Szalay utcából az egyetemeknek és főiskoláknak –, merjük megcsinálni nektek a jót, ha akarjátok, ha nem; a hasznot pedig zsebre tesszük.
Elvi alapok Az Ftv. tervezete tisztán tükrözi azt az ultraliberális szemléletet, amely még az ős-szabadelvű értelmiségiek körében is riadalmat vált ki, akikre időközben rákövesedett a rendszerváltó pulóver. A magyari utópiában az ország egy nagy piac, amelyben a felsőoktatás egy a piaci szereplők közül, szatócsként kínálgatva áruját, a tudást. Sorsáról a munkaerőpiac dönt: ha egy diplomára a piacon igény van, akkor az azt kiadó intézmény fennmarad; ha a munkaadóknak nincs szükségük egy adott fajta tudásra, akkor viszont pusztuljon. Sőt a főiskolák és egyetemek immár nem csak az országos piacon versenyeznek, hanem az egységes európai tudásbörzén is: ezért az oktatást meg kell fosztani nemzeti jellegétől, hiszen a speciálisan magyar tudás nem értékesíthető például Luxemburgban. A magyari utópiában az ország egy nagy piac, amelyben a felsőoktatás egy a piaci szereplők közül |
A kulcsszó tehát a versenyképesség, pontosabban annak egy félreértelmezett fajtája. Fel sem merül, hogy a tudásnak az eladhatóságon kívül bármiféle értéke és értelme lenne, s hogy a felsőoktatási intézmények (FOI-k) nem ugyanolyan szolgáltatók, mint a fénymásoló szalonok és a callgirl-közvetítők, hanem a nemzeti kultúra átörökítői és fejlesztői is, amelyek nélkül, hogy is mondjuk, szegényebb lenne a világ, persze nem anyagi értelemben.
Autonómia liberális módra Ahogy ez lenni szokott, a szélsőséges liberális alapelvekből egyáltalán nem következik, hogy a reformok a rendszert szabadabbá tennék. Valójában a tervezetből a Kádár-kori vezetési mechanizmusok, az angolszász oktatási struktúra és az albán finanszírozási rendszer ügyes ötvözete bontakozik ki. A reformok legtöbbet támadott, bár a többinél nem károsabb eleme a FOI-k vezetésének átszervezése, ami az évszázados hagyományokra visszatekintő egyetemi autonómia megszűnését jelenti. Az intézmények élére úgynevezett irányító testületek (IT) kerülnek, melyek tagjainak felét a miniszter, másik felét pedig az egyetemi közösséget képviselő szenátus jelöli. Sem a szenátus, sem a miniszter nem jelölhet azonban olyan személyeket, akik az adott intézménynél dolgoznak, vagyis a legfőbb döntéshozó testületben nem kapnak helyet az adott intézmény oktatói. Szükséges viszont ötéves, gazdálkodó szervezetben szerzett vezetői gyakorlat, tehát míg a Nyúlszaporító Bt. beltagja akár az IT elnöke is lehet (feltéve, hogy már elég régen űzi a nyúlszaporítást), addig egy mezei egyetemi professzor vagy az intézményben tanító akadémikus maximum kávét főzhet a tagoknak. Az IT így az egyetemhez szorosan nem kötődő emberekből áll, akik nem jelentéktelen fizetésüket a minisztertől kapják. A tervezet a juttatás alsó határát a minimálbér négyszeresében határozza meg, míg felső határ a csillagos ég, ami lehetőséget teremt a miniszternek arra, hogy egy kis fizetésemeléssel bármikor megnyerhesse egy-egy terve elfogadtatásához az IT nem általa kinevezett tagjait is. Az IT megbízatása egyébként öt évre szól, s az első IT-ket 2005. július 31-ig kell felállítani: így a mostani miniszter emberei a 2006–2010-es kormányciklus alatt is teljhatalmat gyakorolnak majd a FOI-k felett, s az új emberek kinevezésére csak a 2010-es választások után kerül majd sor… Az IT jogköre gyakorlatilag korlátlan, minden fontosabb ügyben (például a költségvetésről) ez a testület dönt, s a törvény pallosjoggal is felruházza. (Az első éjszaka jogát a miniszter állítólag magának tartja fenn, de ezt az információt minisztériumi forrásaink sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.) Az IT létrehozása tehát nem egyszerű strukturális reform: általa olyan, a miniszter kezéből falatozó csúcsszerv kerül a FOI-k élére, amely aztán bármely őrült ötletet bármikor elfogadhat, például ha olyan kedve támad, dönthet akár az egyetem megszűnéséről vagy lóistállóvá alakításáról is. Így tehát nem az egyetem lesz független a politikától, hanem az egyetem vezetése lesz független az egyetemtől.
Bolognai szósz, magyar tészta Ami az oktatás szerkezetét illeti, a törvényhozók szeme előtt az angol–amerikai rendszer lebegett, amely a kétciklusú képzésen alapul. Az új szisztémában a hallgatók három év után kapnak egy BA (bachelor) szintű diplomát, s azzal kiléphetnek a munkaerőpiacra. Lehetőségük van azonban további két évig folytatni a tanulmányaikat, ez esetben MA(mester)-diplomát szereznek, amely megfelel a mai egyetemi végzettségnek. (Ezután a legkitartóbbak még háromévnyi doktori képzésben is részt vehetnek). A felsőoktatási reform elemei közül ez az egyetlen, amelyet nem az unatkozó Szalay utcai szakértők találtak ki. Az ötlet néhány EU-tagországbeli oktatási minisztertől ered, s az úgynevezett bolognai folyamat során, amely az európai felsőoktatás versenyképességének fokozását célozza, előbb-utóbb az európai országok többsége át fog térni a többciklusú rendszerre. A hazai megvalósítás azonban tipikusan magyarra sikeredett: a 3+2 éves képzési rendszert mechanikusan, az érintettekkel való egyeztetés nélkül, kötelező jelleggel, az egyes tudományterületek sajátosságaival nem törődve vezetik be – mindez élesen szemben áll mindazzal, ami Nyugat-Európában elfogadott. A hivatkozási alapul szolgáló bolognai nyilatkozat csak általános kereteket tartalmaz, s egyáltalán nem követeli meg az aláíróktól, hogy pontosan ugyanaz a struktúra vonatkozzon a kukorica- címerező, illetve a klasszika-filológiai képzésre. Csak hab a tortán, hogy Magyar a reform teljes egészét Bolognára próbálja kenni, pedig EU-s kollégái valószínűleg soha nem is hallottak az Ftv.-ben szereplő ötletek többségéről. Mindezek mellett a többciklusú képzés bevezetése komoly alkotmányossági aggályokat is felvet. Míg ugyanis az érintettek a törvénytervezet komoly fejfájást okozó elemzésével voltak elfoglalva, az OM ez év augusztus végén suttyomban a kormány elé terjesztett egy rendelettervezetet, amely részletesen szabályozza az új rendszerre való áttérést, s függelékben közli a teljes magyar felsőoktatás új szerkezetét. A kormány – apropó, milyen kormánya volt Magyarországnak 2004 augusztusa végén? ki volt a miniszterelnök? miféle kormányülés lehetett az, amikor azt se lehetett tudni, hogy ki miniszter, ki nem? – a tervezetet elfogadta, így jelenleg hatályban van az a kormányrendelet, amely gyakorlatilag a még el sem fogadott új Ftv. végrehajtási rendelete. Magyarék ezzel újjáélesztették a valaha volt Elnöki Tanács „törvényerejű rendeleteinek” emlékét – hiába, ki ne érezne nosztalgiát a Kádár-korszak iránt, főleg, ha akkor volt fiatal –, de ami ennél is fontosabb: a rendelet felszámolja a több évszázad alatt kialakult szakstruktúrát. Az egyetemi szakok mint olyanok megszűnnek, helyettük a képzést „képzési ágakba”, „alapszakokba” és „szakirányokba” rendezik. (Ebből a „szakirány” felel meg a mai szakoknak, de ilyenre az ember csak akkor járhat, ha elvégzi a képzési ág és a szakirány közös tanegységeit – ezeket nevezi a szakma vatta-tantárgyaknak.) Egyszóval a kormányrendelet olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek törvényi szintű szabályozást igényelnének, konkrét rendelkezései pedig ellentmondanak a jelenleg hatályos Ftv-nek. Az üggyel nyilván az Alkotmánybíróság is foglalkozni fog, de addig is az egyetemi oktatók sok vidám órát töltenek saját szakterületük képzésének átszervezésével.
Zsebre megy Az új rendszer nemcsak a várható zűrzavar miatt érinti a hallgatókat, hanem anyagi szempontból is rejteget néhány meglepetést. Jelenleg ha valaki bejut egy egyetemre, akkor – első diploma esetén – ötéves képzését az állam finanszírozza. A magyari szisztémában viszont csupán a BA fokozatig biztosított a hallgató ingyenes tanulása, a mesterképzés két évére csak a BA fokozatot szerzett hallgatók töredéke (egy 2004. nyári titkosított minisztériumi anyag szerint: 20–40%-a) kap állami támogatást, a többiek nem. Így a központi költségvetés jól jár, a pénzügyminiszter dörzsölheti a tenyerét, hiszen az egyetemi képzés utolsó két évében jóval kevesebb diák után kell csengetnie, viszont a finanszírozott képzésből kiszorulóknak szopoleszku káresz; de mindez csak a következő kormány idején fog kiderülni. Az intézményi és a képzési reform csak kettő azoknak a változásoknak a sorából, amelyeket az új Ftv. kikényszerít. Ezek hatása már önmagában katasztrofális: az autonómia megszüntetése bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot, a többszintű képzésre történő áttérés pedig kaotikus viszonyokat és rengeteg többletmunkát teremt. A felsőoktatás koporsójába az utolsó szeget azonban a pénzelvonással veri a kormány: 2003 óta a FOI-k költségvetési támogatása folyamatosan csökken, s az OM a László- és Draskovics-csomagok ráeső milliárdjainak nagy részét is az egyetemektől vonta el. A helyzet 2005-ben sem lesz jobb: a költségvetés tervezete az idei 153 milliárdhoz képest néhány milliárdnyi növekedést tartalmaz, de ennek mértéke az inflációt sem éri el, így a felsőoktatásra fordított összeg reálértéken tovább csökken. (Nesze neked, tudásalapú társadalom.) Ráadásul ebből az apadó öszszegből kell kigazdálkodni a reformok okozta terheket: az irányító testületek költségeit (fizetés, titkárnő, iroda, faxgép, kávé), a szakértői tiszteletdíjakat és az oktatók gyomorfekélyének kezelését. Anyagilag a magyar felsőoktatás eddig is csődben volt, s erre a kivéreztetett rendszerre kényszerítik rá a mindent felforgató reformokat. Hogy mindez fokozza-e versenyképességünket, az meglehetősen kétséges. Viszont hogy jó néhány miniszteri cimbora, volt osztálytárs, szakértővé érett másodunokatestvér igen jól fog járni az IT-kben, bizottságokban, tanácsokban és munkacsoportokban, az egészen biztos. Kérdés, hogy megéri-e ez nekünk.
| Falra hányt
Az OM szerint az Ftv. tervezetét a felsőoktatásban érintett valamennyi fontos fórum megvitatta és elfogadta, sőt lelkesen támogatta. Valójában ennek éppen az ellenkezője igaz: nincs olyan szakmai testület vagy érdekképviselet, amely elfogadhatónak minősítette volna az anyagot. Az ELTE Egyetemi Tanácsa szerint „a tervezet… az európai egyetemek Magna Chartájában rögzített értékekkel nincs összhangban”, „az IT idegen testként jelenik meg az intézmények életében, utat nyit a változó politikai szándékoknak és a szakszerűtlenségeknek”, ráadásul „a feladat jelentőségéhez méltatlan a tervezet alacsony színvonalú stílusa, a megfogalmazások és megállapítások pontatlansága és pongyolasága, különös tekintettel a jogi terminológia következetlen és helytelen használatára, az alapvető kodifikációs elvárások mellőzésére”, így a reform, amely amúgy alkotmányellenes, „az anarchia szélére sodorhatja” a magyar felsőoktatást – tehát „nem alkalmas az Országgyűlés elé terjesztésre”. A Magyar Rektori Konferencia nyilatkozatában ez áll: „A rektorok úgy vélik, hogy szükséges a törvénytervezet új szemléletű és szerkezetű újrafogalmazása, formai követelményekben a jelenleginél lényegesen magasabb igényesség biztosítása”, s „elengedhetetlennek tartják a széleskörű intézményi szintű véleményfeltárást, azok összesítését és figyelembevételét a törvényjavaslat véglegesítésében.” (Ez természetesen nem történt meg, bár a nyilatkozat kiadása óta a tervezetben néhány paragrafust kicseréltek.) A Semmelweis Egyetem vezetése szerint a tervezet „veszélyezteti a képzés színvonalát, semmibe veszi a tudományos kutatást, veszélyezteti a felsőoktatási intézmények gazdálkodását”. „A tervezet az egyetemi autonómiát semmisítené meg, ez pedig példa nélküli nem csak Európában, a Bolognai Nyilatkozatot aláíró államok jogalkotásában, hanem az egész világon.” „A modell centralizáló, államosító, antidemokratikus struktúrát ír le, amely komolyan felveti, hogy a »rombold le és privatizáld« – elv alapján készült.” A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának állásfoglalása szerint „az új felsőoktatási törvényjavaslat a megmaradt autonómia gyakorlati felszámolására tör”, a dokumentumban „nem szerepelnek a képzés minőségi garanciái”, s az egyetemek „össztársadalmi érdek helyett könnyen a kisebb-nagyobb gazdasági, politikai és egyéb csoportosulások érdekérvényesítésének az eszközévé válhatnak”. Kifejezetten a törvénytervezet megfúrására alapították tekintélyes kutatók és oktatók az „Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért” (EFOK) nevű szervezetet, amely aláírásgyűjtéssel, tiltakozások szervezésével, nyilatkozatok kiadásával igyekszik megakadályozni a törvény elfogadását. A különböző tiltakozó nyilatkozatok és az OM ezekre adott cinikus válaszai az EFOK honlapján (http://efok.mrginfo.com) olvashatók. A fentiek jelzik, hogy a felsőoktatási intézmények végre felismerték: az új Ftv. a létükben fenyegeti őket. Sajnos azonban a Szalay utca keményvonalas szabadságpártijai egyelőre nem mutattak túl sok érdeklődést a teljes tudományos és oktatási szféra véleménye iránt. Mindenki jobban járna, ha aláírások helyett pénzt gyűjtenénk: a befolyt összegből vehetnénk Magyarnak és minden emberének egy-egy horvátországi nyaralót, hátha az adriai napfénytől megjönne az eszük, s békén hagynák azokat, akiknek szolgálatára hivatottak.
|
|
|
|
|
|
|