Alakszandr Lukasenkót 1994-ben vá­lasz­tot­ták meg el­nök­nek, nem utol­só­sor­ban a po­pu­lis­ta és kor­rup­ció­el­le­nes prog­ram­ja mi­att. De az­óta fo­ko­za­to­san szá­mol­ta fel az alig ki­épült de­mok­ra­ti­kus rend­szert és ma hi­he­tet­len ha­tal­mat össz­pon­to­sít a ke­zé­ben – ő ne­ve­zi ki a kor­mány­főt, va­la­mint a mi­nisz­te­re­ket, az ügyé­sze­ket, a tá­bor­no­ko­kat, az egye­te­mi rek­to­ro­kat, rá­adá­sul ő a Fe­hér­orosz Olim­pi­ai Bi­zott­ság el­nö­ke is. Az el­nök mes­ter­sé­ge­sen tart­ja fenn a szov­jet örök­sé­get – nem épült ki a pi­ac­gaz­da­ság (pri­va­ti­zá­ció alig volt, to­vább mű­köd­nek a kol­ho­zok, szov­ho­zok). Az év­ti­ze­des russzifikáció kö­vet­kez­té­ben a la­kos­ság több­sé­ge ma oro­szul be­szél (köz­tük az el­nök is), s az ál­la­mi szim­bo­li­ka te­rü­le­tén a szov­jet (és nem a nem­ze­ti) ha­gyo­mány a mérv­adó. Mind­ez a Kreml be­le­egye­zé­sé­vel és hall­ga­tó­la­gos tá­mo­ga­tá­sá­val tör­té­nik, s Orosz­or­szág ma­radt meg Lukasenko egyet­len szö­vet­sé­ge­sé­nek (az el­nök Nyu­ga­ton egyéb­ként per­so­na non gra­ta).
Eb­ben a (rendőr)államban rend ural­ko­dik, hang­sú­lyoz­za az el­nök, ahol nin­csen ter­ro­riz­mus és pol­gár­há­bo­rú (el­len­tét­ben a ke­le­ti szom­széd­dal), a fi­ze­té­se­ket, nyug­dí­ja­kat idő­ben meg­kap­ják a cím­zet­tek. Lukasenko iga­zá­ból nem ren­del­ke­zik sa­ját ide­o­ló­gi­á­val vagy stra­té­gi­á­val, ha­csak nem tart­juk an­nak azt, hogy min­den­áron meg akar­ja őriz­ni mi­nél hos­­szabb ide­ig po­zí­ci­ó­ját. Ezt a célt szol­gál­ta az ok­tó­ber 17-ére ki­írt re­fe­ren­dum, amely­ben azt kér­dez­ték a pol­gá­rok­tól, tá­mo­gat­nak-e olyan al­kot­mány­mó­do­sí­tást, amely meg­en­ge­di a két el­nö­ki idő­szak le­jár­ta után Lukasenko 2006-ban új­ra je­löl­tet­hes­se ma­gát a poszt­ra (akár éle­te vé­gé­ig). A nép­sza­va­zás­sal egyidőben al­só­há­zi par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat is tar­tot­tak, igaz a tör­vény­ho­zás már ré­gen el­ve­szí­tet­te je­len­tő­sé­gét.
A vá­lasz­tá­sok le­he­tő­sé­get te­rem­tet­tek ar­ra, hogy az el­len­zék ren­dez­ze so­ra­it. Ez év ja­nu­ár­já­ban ala­kult meg az „5+” el­len­zé­ki ko­a­lí­ció, amely­ben he­lyet kap­tak az orosz­el­le­nes nem­ze­ti­ek, a Nyu­gat-ba­rát pol­gá­ri de­mok­ra­ták és az el­nök­kel szem­ben­ál­ló kom­mu­nis­ták. De a kam­pány egyen­lőt­len ver­senyt ho­zott: min­den egyes je­lölt 450 dol­lár­nyi kortespénzt ka­pott a Köz­pon­ti Vá­lasz­tá­si Bi­zott­ság­tól, sa­ját vagy párt­pénzt (el­mé­le­ti­leg) nem le­he­tett fel­hasz­nál­ni. Az ön­ké­nye­sen fel­ál­lí­tott sza­bály­sér­té­se­ket per­sze az el­len­zé­ki je­löl­tek­nél fe­dez­tek fel és bün­tet­ték meg – az­az tö­röl­ték az il­le­tőt a je­lölt­lis­tá­ról, ame­lyet mel­les­leg a ha­tó­ság meg­te­he­tett egé­szen az ur­nák le­zá­rá­sá­ig.
Jel­lem­ző, hogy az EBESZ je­len­té­se sze­rint mé­di­á­ban a hír­prog­ra­mok há­rom­ne­gyed­ében Lukasenko el­nök sze­re­pelt, a leg­na­gyobb fe­hér­orosz na­pi­lap, a „Szovjetszkaja Belorusszija” pe­dig 3,5 mil­li­ós pél­dány­szá­mú vá­lasz­tá­si kü­lön­szá­mot je­len­te­tett meg, ahol, mon­da­ni sem kell, az el­nö­köt nép­sze­rű­sí­tet­ték. Ő pe­dig a kam­pány so­rán nem ha­bo­zott ma­gát di­csér­ni és az el­len­zé­ket be­sá­roz­ni – az el­len­lá­ba­sai sze­rin­te ide­gen hír­szer­zé­sek­kel áll­nak kap­csolt­ban, des­ta­bi­li­zál­ni akar­ják az or­szá­got (értsd: meg­dön­te­ni Lukasenko ha­tal­mát, s Nyu­gat fe­lé for­dul­ni).
Ma­ga a vá­lasz­tás iga­zi ku­tya­ko­mé­dia volt – már a vok­so­lás előtt le­he­tett tud­ni an­nak ered­mé­nyét, hi­szen az egész sza­va­zá­si és szám­lá­lá­si pro­ce­dú­rát az ad­mi­niszt­rá­ció el­len­őriz­te (a vá­lasz­tá­si bi­zott­sá­gok mind­ös­­sze­sen 0,1%-ba si­ke­rült az el­len­zék­nek ta­go­kat de­le­gál­nia). A sza­va­zás már ked­den meg­kez­dő­dött, el­len­ben az ur­nák­ra éj­sza­kán­ként sen­ki sem vi­gyá­zott; volt moz­gó­ur­nás vok­so­lás, szin­tén el­len­őr­zés nél­kül; az idő­sek­nek sok­szor már elő­re ki­töl­tött la­po­kat ad­tak. A na­gyobb vá­lasz­tá­si haj­lan­dó­sá­got szol­gál­ta, hogy a sza­va­zó­he­lyi­sé­gek elő­te­re­i­ben ol­csób­ban volt kap­ha­tó sör, vod­ka, édes­ség.
Az ered­mény sen­kit se lep­jen meg: 89,7%-os rész­vé­tel mel­lett a sza­va­zók 86,1%-a tá­mo­gat­ta az al­kot­mány­mó­do­sí­tást, a 110 egy­man­dá­tu­mos kör­zet­ből 108-ban már az el­ső for­du­ló­ban győz­tek, de eb­ből egy sem volt el­len­zé­ki. A so­ro­za­tos csa­lá­sok el­len til­ta­ko­zó pár száz fős el­len­zé­ki tö­me­get a minsz­ki rend­őr­ség ha­tá­ro­zott mó­don, az­az erő­szak­kal fel­osz­lat­ta.
Már a vá­lasz­tá­sok után ír­ta alá Ge­or­ge Bush ame­ri­kai el­nök a Fehéroroszország de­mok­ra­ti­zá­lá­sá­ról szó­ló tör­vényt, amely­nek alap­ján dol­lár­mil­li­ók­ban mér­he­tő se­gít­sé­get kap­nak a he­lyi pár­tok, ci­vil szer­ve­ze­tek és a füg­get­len mé­dia. Ugyan­ak­kor az el­múlt év­ti­zed­ben az Eu­ró­pai Unió nem dol­go­zott ki sem­mi­fé­le ha­té­kony ter­vet a fe­hér­orosz ál­lam irá­nyá­ban, pe­dig az stra­té­gi­ai he­lyen fek­szik (gáz- és kő­olaj­ve­ze­té­kek), s im­má­ron há­rom EU-tagállammal (Len­gyel­or­szág, Lit­vá­nia, Lett­or­szág) is ha­tá­ros. De minden­nek el­le­né­re úgy tű­nik, Wa­shing­ton és Brüsszel szá­má­ra a Minszk­be ve­ze­tő út Moszk­ván ke­resz­tül ve­zet.