Majdnem hí­res, majd­nem ha­lott: előbb ci­gány szár­ma­zá­sa mi­att mun­ka­szol­gá­lat­ra vi­szik, utóbb til­tott ha­tár­át­lé­pés kí­sér­le­te mi­att kö­vet tö­ret­nek fi­nom mecha­ni­ká­jú ke­ze­i­vel. A recs­ki rab ‘56 ok­tó­be­ré­ben ép­pen sza­bad, más­nap pe­dig azon­nal dis­­szi­dál. Cziffra György­ről el­sők közt je­len­te­tett meg DVD-t, mű­vé­sze­té­nek szen­telt vir­tu­á­lis pa­lo­tát a nagy mul­ti­na­ci­o­ná­lis ki­adó, az EMI.
A fe­ke­te-fe­hér kon­cert­rész­le­tek, saj­nos nem ar­ról a for­ró han­gu­la­tú Er­kel szín­há­zi est­ről va­lók (a nagy le­mez­cég évek­kel ko­ráb­ban meg­je­len­tet­te már CD-n), de az is fel­eme­lő, hogy há­rom etap­ban lát­hat­juk Cziffra csil­la­gá­nak gyors emel­ke­dé­sét, nagy fran­cia kon­cert­ter­mek­ben.
A Cziffra-palota me­nü­jé­ben el­ké­pesz­tő Cho­pin-bra­vúr­sor és egy zon­go­ra­ver­seny­mű-sze­rű opusz, Cezar Franck szim­fo­ni­kus va­ri­á­ció­gyűj­te­mé­nye is meg­ta­lál­ha­tó. Ter­mé­sze­te­sen prog­ra­mon van – töb­bek kö­zött – leg­alább egy „Ma­gyar rap­szó­dia” Liszt­től, a ha­to­dik: egye­sek ez­után a zon­go­ris­ta-ze­ne­szer­ző re­in­kar­ná­ci­ó­ját lát­ták Cziffrában. Tud­ja a fe­ne, min­den­eset­re mint­ha két vir­tu­óz pók sza­lad­gál­na a kla­vi­a­tú­rán, mind­ezt olyan la­za, min­den eről­te­tés nél­kü­li kéz­tar­tás mel­lett, mint­ha ir­dat­lan fu­ta­mok he­lyett ál­ló ak­kor­do­kat ta­po­gat­na a já­té­kos. Van, aki hang­ver­se­nyen bil­len­tyű­rá­lá­tás­ra vesz je­gyet, má­sok a mű­vész mu­zsi­ká­ló tes­tét, vál­lát, ar­cát szem­lé­lik szí­ve­sen a túl­ol­dal­ról, el­vo­nat­koz­tat­va a ma­te­ri­á­lis ka­la­pács­me­cha­ni­ká­tól. Nos, ők, ma­gya­rán a höl­gyek is jól jár­nak a DVD-vel: csak két ka­me­ra dol­go­zik a ré­gi te­le­ví­zi­ós adás­ban, de a rap­szó­dia me­lan­ko­li­kus el­ső té­má­ja alatt a ré­vü­let­ben mo­soly­gó, ke­ze­i­re le se né­ző Cziffrában so­ká­ig gyö­nyör­köd­het­nek.
Liszt szin­te játsz­ha­tat­lan mű­ve­it Cziffra gyak­ran sa­ját át­dol­go­zás­ban ne­he­zí­tet­te to­vább, ket­tő­nél több kéz­nek is bő­ven ele­gen­dő bil­len­te­ni­va­ló akad. (Vásáry Ta­más tör­té­ne­te a pó­di­u­mok he­lyett a Vá­ci ut­cai An­na-pres­­szó­ba szo­rí­tott zon­go­ris­tá­ról: ami­kor meg­kér­dez­te a pin­cért, kik játs­­szák itt a négy­ke­zest, azt a vá­laszt kap­ta, „egy Cziffra György ne­vű ke­zei”.)
Aki lát­ni sze­ret­né, mi­lyen ra­jon­gás­sal ölel­te keb­lé­re Fran­cia­or­szág, a szak­ma s meg­an­­nyi ra­jon­gó­nő a ma­gyar zse­nit, s hogy ked­ves kriptokommunistáink mek­ko­ra mű­vészt ijesz­tet­tek el az or­szág­ból, ve­gye az irányt a DVD-boltok fe­lé, de az exk­lu­zív szer­ző­dés­sel az EMI-hoz kö­tött Cziffra György hang­le­me­zei is meg­ér­nek egy mi­sét. És nem­csak Pá­rizs­ban.