Ke­ve­sen em­lé­kez­nek már az el­ső olyan könyv­re, amit sza­ba­don vá­lasztott mi­nisz­ter­el­nö­künk írt s. k. Az­óta sincs má­sik: An­tall Jó­zsef hi­va­ta­li ide­jé­nek le­jár­ta előtt meg­halt, Or­bán Vik­tor egy­elő­re nem mu­tat kü­lö­nö­sebb ér­dek­lő­dést a me­mo­ár­mű­faj iránt, Medgyessy Pé­ter vi­szont utalt ilyen szán­dé­ká­ra egy mű­sor­ban. Te­hát Horn Gyu­la mű­ve, a Cö­lö­pök cí­mű rend­szer­vál­toz­ta­tás-tá­jé­ki foly­ta­tá­sos re­gény má­so­dik ré­sze eled­dig el­ső ma­radt a ma­ga ne­mé­ben.
Az Azok a ki­lenc­ve­nes évek… cí­mű opusz cím­ol­da­lán a szer­ző gon­dol­ko­dik a la Rodin. A fel­ütés in medias res in­dul: „A két füg­göny köz­ti fé­nyes csík éb­resz­tett.” Er­re még a vájtfülű iro­da­lom­ér­tő is csak cset­tin­te­ni bír: az intró pasz­tell szí­nei sely­mes­sé te­szik a be­fo­ga­dá­si csa­tor­ná­kat, de Gyu­lá­nak ez az egy mon­dat elég is a mű­vész­ke­dő ma­sza­to­lás­ból: „Szo­ká­som­hoz hí­ven rög­zí­tet­tem a dá­tu­mot. 1998. már­ci­us 15-e volt, va­sár­nap.” Nem tud­ni, ho­gyan és mi­ért rög­zí­ti va­la­ki a dá­tu­mot – plá­ne na­pon­ta –, nem rög­zül az ma­gá­tól? Mi­nek ah­hoz a Moz­du­lat­lan Moz­ga­tó de­rűs éb­re­dé­se? Az em­ber­nek ön­kén­te­le­nül Holle anyó jut eszé­be ilyen­kor: jó­is­ten, tél van, sza­la­dok az er­kély­re ha­vaz­ni. Vagy lé­te­zik egy moz­gal­mi bel­ső atom­óra, ame­lyik más rend­szer­ben mér? És új thermidor is van? Az­tán mí­ves ké­pe­ket lát­ha­tunk a mi­nisz­ter­el­nö­ki re­zi­den­cia kert­jé­ben zi­ze­gős­ben dzsoggingoló ál­lam­fér­fi­ról, aki már ne­vü­kön ne­ve­zi a fá­kat, aki­nek a há­ta mö­gött ös­­sze­ka­csin­ta­nak a száz­tíz ki­lós test­őrök, hogyazannya, de stramm fa­szi. De nincs me­se, in­dul a nap.
„Zász­ló­fel­vo­nás­sal kez­dő­dik, majd ün­ne­pi szó­nok­lat és a szo­ká­sos ver­sek, da­lok a Mú­ze­um-kert­ben. Bár­men­­nyi­re is ódz­kod­tam tő­le, a Pe­tő­fi-szo­bor­nál meg kel­lett je­len­nem a fő­vá­ro­si ün­nep­sé­gen.”
Ugye, min­den­ki ér­zi azt a sa­já­tos, a bal­ol­da­lon is tet­ten ér­he­tő, utol­ér­he­tet­len nem­ze­ti he­vü­le­tet, és az ál­lan­dó bi­zo­nyí­tá­si vá­gyat? Még a Pe­tő­fi-szo­bor­nál ki­oszt­ja Demsz­kyt, aki­nek vá­lasz­tá­si év­ben min­dig ki­szá­mít­ha­tó­an nyí­lik a csi­pá­ja, meg­mond­ja a fran­kót a ki­tün­te­tés-át­adá­son, a Par­la­ment ün­ne­pi ülé­sén a bel­ügy­mi­nisz­ter­rel az élet nagy dol­ga­it és a mo­csok el­len­zé­ket vi­tat­ják meg („Tu­dod, az egész­ben az dü­hít, hogy en­­nyi­re kép­mu­ta­tók. Pe­dig ők a ké­sei Ká­dár-kor­szak el­ké­nyez­te­tett gyer­me­kei. Gond nél­kül egye­te­mi dip­lo­mát sze­rez­tek – per­sze, az ál­lam pén­zén. Kül­föl­di ösz­tön­dí­ja­kat, ta­nul­mány­uta­kat kap­tak – és még jó­for­mán sem­mit sem nyúj­tot­tak cserébe… Ezek nem él­ték meg a ma­gyar­or­szá­gi meg­pró­bál­ta­tá­so­kat, nem is­me­rik a sor­ban ál­lást a hú­sért, bármiért… A nyolc­va­nas évek­ben kezd­ték pro­vo­kál­ni a ha­tal­mat, amely ak­kor már agonizált…”)

Bármennyire is ódzkodtam tőle, a Petőfi-szobornál meg kellett jelennem a fővárosi ünnepségen

Kuncze mes­ter vá­la­sza nem is­mert, pe­dig Horn er­re is em­lé­kez­het­ne, ha már jó egy év­vel ké­sőbb szó sze­rint idé­zi ma­gát. Ha így van, ha csak bó­lo­ga­tott er­re az ak­ko­ri bel­ügy­ér, me­rem re­mél­ni, hogy más­nap azért a szo­kott­nál is ne­he­zeb­ben ment a bo­rot­vál­ko­zás.
Dísz­elő­adás az Ope­rá­ban. Gyu­la jön: „Igye­kez­tem pá­tosz és da­gá­lyos­ság he­lyett a sa­ját stí­lu­som­hoz ragaszkodni… Mint ün­ne­pi al­kal­mak­kor ál­ta­lá­ban, a Bánk bán volt műsoron… A mos­ta­ni elő­adás­ban az za­vart, hogy az egyik fő­sze­rep­lő­nek hi­he­tet­le­nül el­len­szen­ves volt a hang­ja és az egész meg­je­le­né­se. A szü­net­ben, ami­kor töb­ben is ru­tin­sze­rű­en ára­doz­tak az elő­adás­ról, kö­zöm­bös arc­ki­fe­je­zés­sel hall­gat­tam. – Jobb nem szól­ni – in­tet­tem ma­gam.”
Gyu­la (rossz po­én, de most hadd még­is), szó­val Gyu­la Hornovics egy nap­ja így ért vé­get. Az em­be­ré, akit is­me­rünk, s aki ezért, vagy en­nek el­le­né­re ke­re­set­le­nül őszin­te. Az est zárópoénját szin­tén ő szol­gál­tat­ja, a fe­lü­le­tes re­cen­zens­nek egyéb dol­ga sin­csen, mint be­má­sol­ni. Hi­szen a kultúrprogram eurokonform, már-már blairi vé­get ér. Fi­gyel­jük csak­:
„Egyéb­ként a má­so­dik fel­vo­nást kö­ve­tő­en fe­le­sé­gem­mel an­go­lo­san tá­voz­tunk.”
Két hó­nap múl­va a ha­ta­lom­ból is.