Azon a sors­dön­tő au­gusz­tus 25-én Né­meth Im­re ag­rár­mi­nisz­te­ren lát­szott, hogy tör­té­nel­mi fe­le­lős­sé­ge tu­da­tá­ban lép a kor­mány­szó­vi­vői tá­jé­koz­ta­tó emel­vé­nyé­re. A te­rem­ben ta­pin­ta­ni le­het a fe­szült­sé­get: a ka­bi­net az­nap tar­tot­ta el­ső ülé­sét Medgyessy Pé­ter le­mon­dá­sa óta; az or­szág­nak nincs mi­nisz­ter­el­nö­ke, a szo­ci­a­lis­ták kong­res­­szu­sa es­te vá­laszt­ja meg új kor­mány­fő-je­lölt­jét. A saj­tó iz­ga­tot­tan vár­ja, mit mond eb­ben a hely­zet­ben Né­meth Im­re. És a po­li­ti­kus be­le­kezd. „Az Al­kot­mány­bí­ró­ság a ta­va­lyi év­ben a 64. szá­mú ha­tá­ro­za­tá­ban meg­sem­mi­sí­tet­te a va­dász­te­rü­le­ten kó­bor­ló ku­tyák és macs­kák el­ej­té­sé­nek le­he­tő­sé­gét, en­nek meg­fe­le­lő­en mó­do­sí­ta­ni kel­lett a jog­sza­bá­lyon. A ha­tá­lyos tör­vény ér­tel­mé­ben ugyan­is a va­dász el­pusz­tít­hat­ta a gaz­dá­ja ha­tó­kö­ré­ből ki­ke­rült ku­tyá­kat és macs­ká­kat” – mond­ja a tár­ca ve­ze­tő­je. Az új­ság­írók nem akar­nak hin­ni a fü­lük­nek. De nem, szó sincs té­ve­dés­ről. Ez itt Ma­gyar­or­szág, a kor­mány­vál­ság kulcs­fon­tos­sá­gú nap­ja, az ott meg egy szo­ci­a­lis­ta mi­nisz­ter, aki be­ve­ze­tő­je után el­ma­gya­ráz­za az új sza­bá­lyo­zás lé­nye­gét.
Igen; ezt így kell csi­nál­ni. Mi­nisz­ter­el­nö­ki le­mon­dás ide, po­li­ti­kai vi­szály oda, Né­meth Im­ré­nek je­lez­nie kell: csa­pa­ta­ik harc­ban áll­nak, az élet pe­dig megy to­vább – ki­vé­ve azon kó­bor ku­tyá­két és macs­ká­két, me­lyek tu­laj­do­no­sát az adott va­dász­te­rü­let gaz­dá­ja nem tud­ja fel­de­rí­te­ni. Őket ugyan­is le­lö­vik. Már­mint a ku­tyá­kat és a macs­ká­kat.
Mi­köz­ben a vir­tu­á­lis kor­mány ag­rár­mi­nisz­te­re de­rűs pil­la­na­to­kat okoz a saj­tó kép­vi­se­lő­i­nek, elv­ba­rá­tai egy má­sik hely­szí­nen va­ló­sá­gos ki­rály­drá­má­ra ké­szü­lőd­nek. Az MSZP rend­kí­vü­li kong­res­­szu­sá­ról azon­ban, óh, kár­ho­zat, nem tu­dunk el­ső kéz­ből be­szá­mol­ni – az ese­ményt ugyan­is, a vár­ha­tó elv­tár­si lég­kö­rű anyá­zás mi­att, zárt aj­tók mö­gött ren­dez­ték meg szo­ci­a­lis­tá­ink. Az oda­bent tör­tén­tek­ről így a részt­ve­vők el­be­szé­lé­sé­re kell ha­gyat­koz­nunk; nem is kell so­ká vár­ni az el­ső hír­nök­re, aki egy bé­ké­si kül­dött sze­mé­lyé­ben ér­ke­zik. Az öt­perc­nyi vi­lág­hír – ci­ga­ret­ta­éh­ség­gel lep­le­zett – re­mé­nye hajt­ja a sza­bad le­ve­gő­re a fér­fit, aki egy óvat­lan pil­la­nat­ban a nya­ká­ban csön­gő cé­du­lát is meg­for­dít­ja, hogy ne­vét he­lye­sen tud­juk be­tűz­ni. La­punk­tól so­ha­sem állt tá­vol a nagy­vo­na­lú­ság, így most sem esik ne­he­zünk­re, hogy sze­mé­lyé­nek meg­örö­kí­té­sé­vel ap­ró örö­met sze­rez­zünk: Bozsár La­jos­nak.
„Pi­ros­kát mi­ért hagy­tad ki? Hi­szen min­dent ne­ki kö­szön­hetsz!” – rik­kant­ja a kong­resz­­szus – im­már a saj­tó szá­má­ra is nyil­vá­nos – vé­gén egy ró­zsa­szín­be öl­tö­zött szo­ci­a­lis­ta as­­szony­ság, mi­dőn a mi­nisz­ter­el­nök-je­lölt­nek vá­lasz­tott Gyurcsány Fe­renc ad­di­gi si­ke­re­i­ért kö­szö­ne­tet mond Ka­ta­lin ne­vű édes­any­já­nak és fe­le­sé­gé­nek, Klá­rá­nak. Fi­a­ta­labb ol­va­só­ink ked­vé­ért: az anyós, Ap­ró Pi­ros­ka a ká­dá­ri dik­ta­tú­ra hír­hedt alak­já­nak, Ap­ró An­tal­nak a lá­nya, egy­ben Gyurcsány vál­lal­ko­zá­sa­i­nak meg­ala­po­zó­ja. Er­ről – de, is­ten­uc­­cse, nem csak er­ről – jut eszünk­be a kér­dés: hát eb­ben az or­szág­ban már bár­ki mi­nisz­ter­el­nök le­het?