Smik Csa­ba Fe­renc: Va­la­hol ott­hon len­ni. Ta­nul­mány az ame­ri­kai ma­gyar emig­rán­sok száz­húsz évé­ről – New Brunswick pél­dá­ján ke­resz­tül. Regio, 2004. 1. sz., 65–88.

Min­den­ki a ki­tán­tor­gók­ról tud, meg a burdosházról (ejcsd: boarding house), ahol lágy pro­misz­ku­i­tás­ban él­tek a mi­e­ink, kö­rük­ben – mint a ta­nul­mány­ból ki­de­rül – ele­in­te tom­bolt a po­li­and­ria (több­fér­jű­ség). A de­rék „hunky” szén­né dol­goz­ta ma­gát, las­san sa­ját eg­zisz­ten­ci­át ala­pí­tott. New Brunswick az ame­ri­kai ma­gyar­ság egyik leg­vi­rág­zóbb kö­zös­sé­ge volt. Hat ma­gyar temp­lom, egy zsi­na­gó­ga, at­lé­ti­kai klub, cser­kész­csa­pat­ok, ma­gyar egye­sü­le­tek tö­me­ge, könyv­tár, is­ko­la, ké­sőbb Ma­gyar Öreg­di­ák Szö­vet­ség-Bes­se­nyei Kör, és New Jer­sey egyik leg­meg­bíz­ha­tóbb bank­ja, a Ma­gyar Savings and Loan Association, és a Rutgers Egye­tem ár­nyé­ká­ban él­de­gé­lő ma­gyar tu­do­má­nyos­ság: tu­dunk mi, ha aka­runk. A szám­ból még el­ol­va­san­dó Szerbhorváth György il­lú­zió­rom­bo­ló ta­nul­má­nya az Új Symposionról.

G. Fo­dor Gá­bor: Kul­túr­po­li­ti­kai prog­ram vagy kul­tú­ra, mint po­li­ti­ka? A pol­gá­ri ra­di­ká­lis el­len­kul­tú­ra „ér­tel­me”. Szá­zad­vég, 2004. 2. sz., 77–105.

A szer­ző nem azo­nos a Sting-rajongó eszdéeszes lúzerrel. G. Fo­dor po­li­to­ló­gus idén, a L’Harmattan ki­adó­nál meg­je­lent köny­vé­ben úgy ápol­ta le Jászit és kö­rét, hogy csak na. A szer­ző­ben nincs in­du­lat, vagy szen­ve­dély, nin­cse­nek táv­la­ti po­li­ti­kai cél­jai, azt se tud­juk meg, ki­re sza­vaz. Pusz­tán a Hu­sza­dik Szá­zad kul­túr­har­cá­nak po­li­ti­ká­tól va­ló to­tá­lis füg­gé­sé­re és li­be­ra­liz­mus-kri­ti­ká­já­nak ál­sá­gos vol­tá­ra mu­tat rá. Az el­len­kul­tú­ra meg­ala­po­zá­sa si­ke­res volt, és a po­li­ti­kai sze­kér­tá­bor-men­ta­li­tás ki­ala­kí­tá­sá­hoz a pol­gá­ri ra­di­ká­li­sok nagy­ban hoz­zá­já­rul­tak. Szo­mo­rú ügy.

Cseke Pé­ter: Lász­ló De­zső az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok kö­ré­ben. Ko­runk, 2004. jú­li­us. (75–85. o)

Cseke Pé­ter szí­vós­sá­gát ne­héz ér­te­ni: rég ha­lott es­­szé­is­ták­kal, skrib­le­rek­kel fog­lal­ko­zik, ír ró­luk, sőt tan­anyag­ként ok­tat­ja őket. Ő az er­dé­lyi ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net egyik leg­ro­kon­szen­ve­sebb mű­ve­lő­je. Lász­ló De­zső a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött Ro­má­ni­á­ban fel­nőtt nem­ze­dék egyik ki­emel­ke­dő alak­ja, lel­kész, te­o­ló­gus, szer­kesz­tő, majd 1940 után a bu­da­pes­ti kép­vi­se­lő­ház tag­ja, később le­vél­tá­ros: an­nak a nép­szol­gá­la­ti esz­mé­nek a kép­vi­se­lő­je, ame­lyet Bu­ka­rest, majd Bu­da­pest tett le­he­tet­len­né. Az írás tisz­tel­gés a folyóiratszerkesztő előtt, aki több­re is kí­ván­csi be­lő­le, ol­vas­sa el vá­lo­ga­tott írá­sa­it, ame­lye­ket, na, va­jon ki ren­de­zett saj­tó alá? Cseke Pé­ter. Bi­zony.

Bónusz trekk:
Dr. De­ák Pál: „S med­dig tart az ámok­fu­tá­som?” (Köz­zé­te­szi: Karsai Lász­ló) Moz­gó Vi­lág, 2004. 8. sz., 41–65.

E ro­vat­ban, meg­fo­gad­tuk, nem írunk a Moz­gó­ról, nem va­la­mi­fé­le inherens kom­csi­gyű­lö­let­ből (De. – A szerk.), ha­nem mert a je­len­le­gi szer­kesz­tő­ség lét­re­jöt­té­nek kö­rül­mé­nyei sza­lon­kép­te­len­né te­szik a la­pot. Meg­ven­ni ti­los, ott az Internet (www.mozgovilag.hu, né­mi spéttel). Azért te­szünk ki­vé­telt mos­tan, mert De­ák Pál nap­ló­ja meg­rá­zó és to­rok­szo­rí­tó ol­vas­mány. A zsi­dó szár­ma­zá­sú rönt­gen­or­vos 1944. no­vem­ber 23-án be­vo­nul egy vé­dett mun­ka­szol­gá­la­tos szá­zad­ba, fe­le­sé­gét pe­dig de­por­tál­ják Né­met­or­szág­ba. 1945. má­ju­sá­ban, a hit­ve­sét bál­vá­nyo­zó fi­a­tal­em­ber fél­őrül­ten ke­re­si Évát. Ne­ki ír­ja ezt a nap­lót, mi­köz­ben be­utaz­za Kö­zép-Eu­ró­pát, hogy meg­ta­lál­ja. Vo­nat­te­tők, red­ves szal­ma­zsák­ok, la­za jen­kik, Bécs, Prá­ga, Pilsen és vé­gül, per­sze, Bergen-Belsen: Guttmann Éva meg­halt. „Mi­kor itt a nők me­sél­ték, hogy mi­lyen szép, stramm vol­tál, el kel­lett for­dul­nom, mert te­le lett könnyel a sze­mem. Is­te­nem, men­­nyi­vel ér­té­ke­sebb em­ber vol­tál, mint én. S én élek. Hol itt az igaz­ság?” És De­ák Pál el­in­dul ha­za, oda, ahol sem­mi­je sem ma­radt. Szép sza­vak, szen­ve­dély és mély­sé­ges fáj­da­lom. Egy iga­zi szerelmesfilm.