Az idei ün­ne­pi könyv­hét szen­zá­ci­ó­ja a már nem is an­­nyi­ra fris­sen ex ame­ri­kai el­nök ön­élet­raj­zi köny­ve volt. Az Éle­tem az an­gol ki­adás­sal azo­nos na­pon je­lent meg ma­gya­rul, és vil­lám­gyor­san az el­adá­si lis­ták élé­re is ke­rült – ősszel rá­adá­sul újabb hul­lám vár­ha­tó, hi­szen az Ulpius-Ház ki­adó meg­hí­vá­sá­ra Clin­ton hi­va­ta­la az „el­nök úr fon­tol­gat­ja ma­gyar­or­szá­gi út­ját” for­mu­lá­val vá­la­szolt, ami­ben bő­ven ben­ne van az igen.
A két­kö­te­tes könyv el­ső ré­sze az ame­ri­kai Alcsúton, Hope-ban el­töl­tött gyer­mek­évek­től az el­nö­ki meg­bí­za­tá­sig fog­lal­ja ös­­sze az el­nök élet­út­ját, a má­so­dik a két el­nö­ki cik­lus­ról szól. Az USA po­li­ti­kai rend­sze­ré­nek és sze­rep­lő­i­nek is­me­re­te nél­kül nem egy­sze­rű a könyv be­fo­ga­dá­sa, hi­szen Clin­ton a me­gyei kép­vi­se­lő­ket is úgy em­le­ge­ti, mint­ha leg­alább­is min­den ol­va­só­já­ról fel­té­te­lez­né, hogy is­me­ri az il­le­tőt. Sok­szor az in­téz­mé­nyek is ne­he­zen kö­vet­he­tők, nem min­dig tisz­ta, hogy ép­pen sze­ná­to­ri, kor­mány­zói vagy fő­ügyé­szi kam­pány­ról, dön­tés­ről van-e szó.
A ha­zai köz­élet szó­hasz­ná­la­tán kon­di­ci­o­ná­ló­dott ol­va­só sok dol­got pi­káns­nak ta­lál­hat Clin­ton élet­út­já­ban. Gyak­ran hi­vat­ko­zik Is­ten­re és mély val­lá­sos­sá­gá­ra, ugyan­ak­kor rend­sze­re­sen em­le­get jobb­ol­da­li ös­­sze­es­kü­vést és a re­ak­ci­ós erők­kel foly­ta­tott har­cot. Li­be­rá­lis­nak vall­ja ma­gát, ugyan­ak­kor az adó­eme­lé­sek és a szo­ci­á­lis el­lá­tó­rend­szer mi­nél na­gyobb fo­kú ki­szé­le­sí­té­sé­nek hí­ve.
Ami a könyv stí­lu­sát il­le­ti, egy ame­ri­kai blogger, Pejman Yousefzadeh fel­ál­lí­tott egy 3 vál­to­zós mo­dellt, ami­vel sze­rin­te au­to­ma­ti­ku­san ge­ne­rál­ha­tók a könyv egyes be­kez­dé­sei: az if­jú Clin­ton el­uta­zik va­la­ho­va vagy szem­be­sül egy tár­sa­dal­mi prob­lé­má­val, en­nek kap­csán ta­lál­ko­zik va­la­ki­vel az adott or­szág­ból/a kér­dés szak­ér­tői kö­zül, majd ké­sőbb el­nö­ki te­vé­keny­sé­ge kap­csán sok­szor fel­idé­zi ezt a ta­lál­ko­zást, ami­kor az adott prob­lé­má­val, or­szág­gal kap­cso­la­tos dön­tést kell meg­hoz­nia. Ez a mo­dell el­ső­sor­ban az el­ső kö­tet ese­té­ben mű­kö­dik, de a ké­sőb­bi ese­mé­nyek­nél is vis­­sza-vis­­sza­kö­szön­nek a száj­ba­rá­gó­san meg­fo­gal­ma­zott, nagy ta­nul­sá­gok. A sok­szor sab­lo­nos meg­fo­gal­ma­zá­sok­tól el­te­kint­ve ér­de­kes és ál­ta­lá­ban szim­pa­ti­kus ké­pet ka­punk Clin­ton po­li­ti­kai pá­lyá­já­ról és ma­gán­éle­té­ről egy­aránt.
So­kak sze­rint a könyv már az ex­el­nök-nej Hillary Clin­ton 2008-as kam­pá­nyá­nak ré­sze. Hi­szen re­pub­li­ká­nus si­ker, Bush új­bó­li meg­vá­lasz­tá­sa ese­tén (so­sem le­het tud­ni) négy év múl­va Hillarynek ko­moly esé­lye le­het a de­mok­ra­ta je­lö­lés­re. Az sem vé­let­len, hogy Clin­ton köny­vé­ben az ol­dal­bor­da a ki­szá­mít­ha­tó csa­lá­di hát­tér meg­te­rem­tő­je, a tűz őr­ző­je és az el­té­ve­lye­dett férj­nek meg­bo­csá­tó as­­szony – ezt egy­be­ol­vas­va az ame­ri­kai köz­vé­le­mény­ben már Clin­ton el­ső cik­lu­sá­ban is meg­lé­vő Hillary-képpel (az as­­szony nem egy­szer sú­gott fon­tos po­li­ti­kai dön­té­sek előtt), azt hi­szem, nem akár­mi­lyen kampányantrét ka­punk. A köny­vet ter­mé­sze­te­sen szin­te min­den al­fa­bé­ta ol­vas­ta, az sem le­het vé­let­len, hogy ép­pen a 2004-es kam­pány ide­jén ke­rült a pol­cok­ra.
Clin­ton po­li­ti­kai örök­sé­ge fon­tos mű – és ha igaz az itt ki­fej­tett el­mé­let, ak­kor nem is csak Clin­ton jo­gán fon­tos.