Hiller Ist­ván – szo­ci­a­lis­ta vi­szony­latban – üdí­tő egyé­ni­ség. Ked­ves kis be­széd­hi­bá­ja, mo­do­ros hang­hor­do­zá­sa, s az a né­ha tet­ten ér­he­tő igye­ke­ze­te, hogy ne csak bo­hó­kás le­gyen, de an­nak is láts­­szon – nos, mind­ez azt a be­nyo­mást kel­ti, mint­ha csak ar­ra tet­te vol­na fel az éle­tét, hogy ön­ma­ga ka­ri­ka­tú­rá­já­vá vál­jon. Fon­tos do­log ez, hi­szen vall­juk meg, nem úgy van-e az em­ber, hogy egy szo­ci­a­lis­ta po­li­ti­kus­tól nem so­kat vár; s ha az il­le­tő eh­hez ké­pest leg­alább szó­ra­koz­ta­tó, az már fél si­ker. Azt mond­juk hát: sze­res­sük ezt a fic­kót (co­py­right von Fe­renc Gyurcsány). Mert – Hiller egy­ko­ri di­ák­ja­ként ta­nú­sít­hat­juk – vol­tak ne­ki jobb pil­la­na­tai, s ha a vég­zet ke­gyes hoz­zá és vis­­sza­ve­ze­ti tör­té­né­szi hi­va­tá­sá­hoz, is­mét le­het­nek még szebb nap­jai.

Po­li­ti­kai szü­zes­ség
Hiller 1989-ben az EL­TE böl­csész­ka­rá­nak ok­ta­tó­ja­ként be­lé­pett a rend­szer­vál­to­zás évé­ben ala­ku­ló Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Párt­ba. Az ön­ma­ga ál­tal ter­jesz­tett tör­té­net sze­rint a bé­csi le­vél­tár­ban ku­ta­tott, mi­dőn hí­rét vet­te az MSZP ki­ki­ál­tá­sá­nak. Fog­ta ma­gát, vo­nat­ra ült, a ma­gyar ha­tár­ra uta­zott, s az el­ső te­le­fon­fül­ké­ből fel­tár­csáz­ta a Köz­tár­sa­ság té­ri párt­szék­há­zat, hogy te­le­fo­non je­lent­se be csat­la­ko­zá­si szán­dé­kát. Má­ig nem tud­ni, mi­ért vit­te rá a lé­lek ezt az élénk el­mé­jű, in­tel­li­gens fi­a­tal­em­bert, hogy az ak­kor Nyers Re­zső ál­tal ve­ze­tett párt­ban ve­szít­se el po­li­ti­kai szü­zes­sé­gét. Azok­ban az évek­ben ugyan­is az MSZP-t nem­hogy nem a mo­dern szo­ci­ál­de­mok­ra­ta ér­té­kek (bár­mik le­gye­nek is azok) ter­mé­ke­nyí­tet­ték meg, de öreg és fi­a­tal bolsik egy­aránt azért ag­gód­tak, hogy a de­mok­ra­ti­kus szo­ci­a­liz­mus és a kom­mu­nis­ta vív­má­nyok­ra va­ló hi­vat­ko­zás elég hang­sú­lyo­san je­le­nik-e meg a szer­ve­zet prog­ram­nyi­lat­ko­za­tá­ban.
„Új po­li­ti­kai szer­ve­ze­tünk bal­ol­da­li szo­ci­a­lis­ta párt, amely a ma­ra­dan­dó szo­ci­a­lis­ta és kom­mu­nis­ta alap­ér­té­kek szin­té­zi­sét, a fej­lő­dő­ké­pes kör­nye­zet- és em­ber­ba­rá­ti tár­sa­da­lom cél­ja­it kö­ve­ti. Szel­le­mi­sé­gé­nek gyö­ke­rei a mar­xi esz­me­rend­szer­hez nyúl­nak vis­­sza, de nyi­tott min­den új, tu­do­má­nyo­san meg­ala­po­zott gon­do­lat előtt” – ol­vas­suk a do­ku­men­tum­ban, mel­­lyel Hillernek – már ha kö­vet­ke­ze­tes em­ber hí­ré­ben kí­ván áll­ni – kö­zös­sé­get kell vál­lal­nia. Per­sze nem va­gyunk os­to­bák, és nem saj­dí­tunk fel­tét­le­nül szer­ves kap­cso­la­tot egy párt prog­ram­ja és egy-egy po­li­ti­ku­sá­nak vi­lág­né­ze­te (már ha van ne­ki) kö­zött. Így na­gyon is el tud­juk kép­zel­ni, hogy az MSZP-ben nem min­den­ki az utó­véd­har­cu­kat ví­vó kom­mu­nis­ták el­kép­ze­lé­sei sze­rint gon­dol­ta a vi­lág fo­lyá­sát a rend­szer­vál­to­zás után, és ha nagy­vo­na­lú­ak va­gyunk – s mi­ért ne len­nénk azok –, a pár­tot va­ló­ban meg­újí­ta­ni szán­dé­ko­zók kö­zé so­rol­hat­juk Hiller Ist­vánt is.

Kommunikátor legyen a talpán, aki a választóknak hitelesen tudja eladni, hogy az MSZP-ben nem személyes ambíciók csapnak össze

Ezért is fáj kü­lö­nö­sen az, amit most lá­tunk. Mert hogy a po­li­ti­kus az MSZP prog­ram­ját meg­újí­tó cso­port ve­ze­tő­je­ként ki­vé­te­les le­he­tő­sé­get ka­pott, hogy meg­mu­tas­sa, mit is tud. Nos, az ered­mény ki­áb­rán­dí­tó. Ezt nem csak mi mond­juk; on­nan is tud­hat­juk, hogy mi­ó­ta jú­li­us ele­jén nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ta Új ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­rá­cia cí­mű, kor­sza­kos­nak szánt mű­vét, övéi sem si­et­tek ma­gasz­tal­ni az al­ko­tást. Leg­in­kább kö­zöny­nek ne­vez­nénk azt a fo­gad­ta­tást, ami­vel a dol­go­zat ta­lál­ko­zott – szer­ző­je pe­dig még csak azt sem mond­hat­ja, hogy ne lett vol­na elég ide­je a mun­ká­ra: a fel­ada­tot más­fél éve, az MSZP 2003 ta­va­szi kong­res­­szu­sán kap­ta.

Kí­nos mon­da­tok
Emel­jük ki szö­veg­kör­nye­ze­té­ből a do­ku­men­tum leg­kí­no­sabb mon­da­tát. „A ma­gyar po­li­ti­ká­nak is­mét az ér­té­kek és el­vek ver­se­nyé­vé kell vál­nia. Az­zá, ami volt 1998 előtt” – áll a pa­pí­ron. Nem aka­runk hin­ni a sze­münk­nek: ez a ve­le­jé­ig el­fo­gult ki­lenc­ven­hat ka­rak­ter sze­re­pet kap­ha­tott egy meg­úju­ló párt nagyívűnek szánt prog­ram­nyi­lat­ko­za­tá­ban? Ezt a bor­nírt ba­rom­sá­got volt ké­pes le­ten­ni az asz­tal­ra jö­vő­kép gya­nánt egy tu­dós tör­té­nész? Hi­szen már hogy lett vol­na az 1998 előt­ti ma­gyar po­li­ti­ka az ér­té­kek és el­vek ver­se­nye? Kér­dez­zük csak meg bár­me­lyik szo­ci­a­lis­tát: őszin­tébb/jó­za­nabb pil­la­na­ta­ik­ban ma­guk is el fog­ják is­mer­ni, hogy a Horn-kor­mány ide­je ma­ga volt a meg­tes­te­sült posztkádárizmus és mutyivilág. Meg az­tán ott ágas­ko­dik ben­nünk a kér­dés: az 1998 előt­ti bé­ke­idők em­le­ge­té­se­kor ne­tán az An­tall-kor­mány négy évét is ide tet­szet­tek ér­te­ni? Mert ha igen, ak­kor sür­gő­sen át kell ír­ni a tör­té­ne­lem­köny­ve­ket és a ko­ra­be­li új­ság­cik­ke­ket, és ki­re­tu­sál­ni be­lő­lük egy s mást. (Ar­ra, hogy eset­leg a rend­szer­vál­to­zás előt­ti kort is ide­so­rol­ták, gon­dol­ni sem me­rünk.)
A szö­veg má­sik gya­lá­za­tos ré­szét sze­mé­lyes meg­tá­mad­ta­tás okán em­lít­jük. „A csa­lád év­ti­ze­dek óta tar­tó vál­sá­gát a kon­zer­va­tív, avítt fel­fo­gás okoz­za, amely sze­rint a nő he­lye a kony­há­ban van, s a fér­fi az úr a ház­nál” – ol­vas­suk a dol­go­zat­ban. Ha utób­bi slam­pos bul­vár­mon­dat nem ten­né ele­ve le­he­tet­len­né a mon­da­ni­va­ló ér­de­mi meg­fon­to­lá­sát, ak­kor e fo­gal­ma­zást ki­kér­nénk ma­gunk­nak min­den kon­zer­va­tív fér­fi (és mer­jük re­mél­ni: nő) ne­vé­ben, akik ki­egyen­sú­lyo­zott há­zas­sá­guk­ban a csa­lá­di sze­re­pek egész­sé­ges meg­osz­tá­sát va­ló­sít­ják meg. E gagyi té­tel rá­adá­sul tör­té­ne­lem­ha­mi­sí­tás. A szo­ci­a­lis­ták re­mény­sé­gé­nek ugyan­is tud­nia kel­le­ne: ló­szart az ál­ta­la em­le­ge­tett kon­zer­va­tív fel­fo­gás ered­mé­nyez­te a csa­lád vál­sá­gát. En­nek bi­zo­nyí­tá­sá­ra csak kö­rül kel­le­ne néz­ni, és meg­lát­ni a tízezerszám lé­te­ző, na­gyon is jól mű­kö­dő (= boldog) kon­zer­va­tív csa­lá­do­kat – amint ép­pen azt üze­nik Hiller Ist­ván­nak: le­het szé­pen le­száll­ni a kon­zer­va­tív csa­lád­fel­fo­gás­ról, öcsi!
Ha pe­dig va­la­ki meg­kér­dez­né őket, biz­to­san el­mon­da­nák: a csa­lád vál­sá­gá­nak okai ép­pen­ség­gel a szo­ci­a­liz­mus ide­jén ha­tá­lyos tár­sa­da­lom­kép­ben ke­re­sen­dők. Ma­gyar­or­szá­gon né­hány száz­ezer bér­el­szá­mo­ló­nak, kö­zér­ti el­adó­nak, szö­vő­as­­szony­nak len­ne egy-két sza­va ar­ról, hogy a nagy kí­sér­let ide­jén az ál­lam­párt va­ló­ban a kony­há­ban, avagy ép­pen­ség­gel a mun­ka­pad mel­lett sze­ret­te-e lát­ni őket. Nagy­csa­lá­dos anyu­kák meg mos­ta­ná­ban ar­ról tud­ná­nak me­sél­ni, hogy mi­lyen be­szó­lá­so­kat kap­nak az ál­lí­tó­la­gos kon­zer­va­tív fel­fo­gás­sal át­ita­tott tár­sa­da­lom­tól, ha ket­tő­nél több gye­rek­kel ta­lál­nak fel­száll­ni a vil­la­mos­ra. (Bár – ma­gun­kat elő­sze­re­tet­tel tart­ván sza­bad­el­vű kon­zer­va­tív­nak, eset­leg „jobblibnek” –­ nem ke­nye­rünk a li­be­rá­li­so­zás, ehelyt kell utal­nunk a mé­di­á­ból su­gár­zó li­be­rá­lis/poszt­mo­dern vi­lág­kép­re, s a fel­bo­rí­tott ne­mi sze­re­pek­re, mint a csa­lád vál­sá­gá­nak má­sik oká­ra.)
Ha va­la­ki úgy gon­dol­ná, túl hos­­szan időz­tünk a prog­ram e ré­szé­nél – nos, azon ol­va­sónk­kal vi­tat­koz­nunk kell. Mert ér­de­kes do­log meg­tud­ni, hogy az MSZP mit gon­dol az ál­lam sze­re­pé­ről – le­gyen ki­sebb, de ha­té­ko­nyabb –, a kör­nye­zet­vé­de­lem­ről – „A li­be­rá­li­sok sza­bad pi­a­ci ver­se­nye nem, de a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták tisz­tes­sé­ges pi­a­ci ver­se­nye fi­gye­lem­be ve­szi a kör­nye­zet vé­del­mét”, avagy a globalizációról – „tá­mo­gat­juk po­zi­tív ten­den­ci­á­it, de vis­­sza kí­ván­juk szo­rí­ta­ni ká­ros, ne­ga­tív mel­lék­ha­tá­sa­it”. De még en­nél is iz­gal­ma­sabb az­zal szem­be­sül­ni, hogy mit gon­dol­nak a Köz­tár­sa­ság té­ren ró­lunk; ar­ról a kö­zeg­ről – ne­vez­zük tár­sa­da­lom­nak –, mely­ben po­li­ti­ká­ju­kat meg akar­ják va­ló­sí­ta­ni.

Vég­ze­tes csa­pás
„A rend­szer­vál­tás ko­rá­nak leg­si­ke­re­sebb párt­ja a Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Párt. Az MSZP az egyet­len párt, amely két sza­bad és de­mok­ra­ti­kus or­szág­gyű­lé­si vá­lasz­tást nyert meg, s en­nek alap­ján ala­kí­tott ko­a­lí­ci­ós kor­mányt” – ír­ja to­váb­bá a prog­ram. Ez a mon­dat úgy, ahogy van, sze­men­sze­dett va­lót­lan­ság. A jú­ni­us 13-iki győ­ze­lem­mel ugyan­is im­már a Fi­desz is két par­la­men­ti vá­lasz­tást nyert meg – még ha az utób­bi az eu­ró­pai par­la­men­ti meg­mé­ret­te­tés volt is. Akár­ho­gyan: a cik­lus fél­ide­jé­ben az MSZP-re mért csa­pást a szo­ci­a­lis­ták szem­lá­to­mást nem tud­ják ki­he­ver­ni. A ve­re­ség kö­vet­kez­té­ben Ko­vács Lász­ló be­je­len­tet­te, hogy ok­tó­ber 15-én, a párt tiszt­újí­tá­sán nem in­dul új­ra az el­nö­ki tiszt­sé­gért – mi­nek kö­vet­kez­té­ben a po­li­ti­kai élet bal­ol­da­li fer­tá­lyán úgy négy hó­nap­ra si­ke­rült ál­lan­dó­sí­ta­ni a ma­ra­ko­dást.
A mos­ta­ni hely­zet­nek több ta­nul­sá­ga is van. Az egyik, hogy lám, mily esen­dő az em­ber – a szó szo­ros ér­tel­mé­ben is. Hi­szen Ko­vács a mi­nap még ma­ga volt az MSZP ura és pa­ran­cso­ló­ja, szá­lak és bá­bok moz­ga­tó­ja. Ma meg? Egy sen­ki, aki örül­het, ha vég­ki­elé­gí­tés­ként meg­dob­ják va­la­mi uni­ós tiszt­ség­gel – ha­csak Medgyessy Pé­ter és a Fi­desz kö­zö­sen gá­tat nem szab tö­rek­vé­se­i­nek, hogy ő ka­pa­rint­sa meg az EU-biztosi szé­ket. Eb­ből kö­vet­ke­zik a má­sik kö­vet­kez­te­té­sünk: most egy da­ra­big bi­zony a po­li­ti­ká­ban job­bá­ra cset­lő-bot­ló mi­nisz­ter­el­nök­nek áll a zász­ló. Amíg ugyan­is az MSZP a bel­vi­szá­lya­i­val van el­fog­lal­va, a pár­ton­kí­vü­li (ér­ző­dik e szón a párt­ál­lam mocs­kos le­he­le­te, óh, nyá­jas ol­va­só?) kor­mány­fő ked­vé­re ha­lász­hat a za­va­ros­ban ­– és emel­het fel vagy dob­hat a sül­­lyesz­tő­be po­li­ti­ku­so­kat. Mond­ják, me­nesz­te­né ko­ráb­bi bi­zal­ma­sát, Gyurcsány Fe­renc sport­mi­nisz­tert, és ma­gá­hoz köt­né Szi­li Ka­ta­lint, az Or­szág­gyű­lés el­nö­két – aki vi­szont, ha az MSZP élé­re ugyan­csak esé­lyes­nek ki­ki­ál­tott Hiller Ist­ván len­ne a be­fu­tó, az ál­lam­fői szé­ket cé­loz­ná meg.
Így van? Nem tud­juk. Min­den­eset­re eb­ben az idő­szak­ban kom­mu­ni­ká­tor le­gyen a tal­pán, aki a vá­lasz­tók­nak hi­te­le­sen tud­ja el­ad­ni, hogy az MSZP-ben nem sze­mé­lyes am­bí­ci­ók csap­nak össze, ha­nem – ho­gyan is ol­vas­tuk a Hiller-programban? – itt a po­li­ti­zá­lás ér­té­kek és el­vek ver­se­nye­ként zaj­lik. Eköz­ben a párt egyes tag­jai elő­sze­re­tet­tel ra­gad­nak tol­lat, és ki­sebb-na­gyobb je­len­tő­sé­gű dol­go­za­ta­ik­ban szor­gal­maz­zák a szo­ci­a­lis­ták meg­úju­lá­sát – ám előbb-utóbb biz­tos csak szól ne­kik va­la­ki, hogy ez­zel ön­ma­guk el­len ját­sza­nak. Hi­szen en­nek elő­fel­té­te­le az len­ne, hogy a komp­ro­mit­tá­ló­dott, szür­ke, unal­mas, te­het­ség­te­len po­li­ti­ku­sok tá­voz­za­nak a párt­ból. Ja, hogy ak­kor jó­sze­ri­vel ki­ürül­ne a Köz­tár­sa­ság tér? Ez le­gyen az MSZP prob­lé­má­ja.