A nagy­fo­kú né­zet­azo­nos­ság el­le­né­re – vagy ta­lán ép­pen ezért – úgy tű­nik, Bu­ka­rest­ben is egy­re ke­vés­bé kí­ván­csi­ak a bu­da­pes­ti „de­mok­ra­ti­kus ko­a­lí­ció” kül­po­li­ti­ká­nak ál­cá­zott te­vé­keny­sé­gé­re. A leg­újabb ma­gyar–ro­mán ki­sebb­sé­gi po­lé­mi­á­ban ugyan­is a Medgyessy-kabinet ma­xi­mum sta­tisz­ta­sze­rep­re kár­hoz­tat­ta­tott.
Rög­tön az ele­jén szö­gez­zük le: a ki­sebb­sé­gi au­to­nó­mia ügye nem egy­sze­rű­en le­gi­tim, eu­ró­pai pél­dák­kal, a jog be­tű­jé­vel és szel­le­mé­vel alá­tá­maszt­ha­tó, ha­nem az Eu­ró­pai Unió fej­lő­dé­si ten­den­ci­á­i­val össz­hang­ban lé­vő – a bal­ol­da­li ter­mi­no­ló­gia ked­venc sza­va­já­rá­sá­val él­ve – „ha­la­dó” tö­rek­vés. Ne­héz len­ne en­nél „eu­ró­pa­ibb” ügyet ta­lál­ni, amely egy­szer­re épít a regionalizmus, a szubszidiaritás és a nyel­vi sok­szí­nű­ség ma­nap­ság igen­csak di­va­tos alap­el­ve­i­re, s amely en­­nyi­re szem­be­he­lyez­ked­ne a nem­zet­ál­la­mok pri­vi­lé­gi­u­ma­it őrző be­zár­kó­zó na­ci­o­na­liz­mus­sal, euroszkepticizmussal. A ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok au­to­nó­mia­tö­rek­vé­se­i­nek tá­mo­ga­tá­sa pe­dig – el­len­zék­ben és kor­má­nyon egy­aránt – a Fi­desz kül­po­li­ti­kai prog­ram­já­nak egyik leg­ré­geb­bi tar­tó­pil­lér­ének szá­mít. Ha a hely­zet úgy hoz­ta, az Or­bán-kor­mány dip­lo­má­ci­ai úton is fel­vál­lal­ta az au­to­nó­mia ügyét, mint az a ko­szo­vói vál­sá­got kö­ve­tő­en a vaj­da­sá­gi ma­gya­rok ese­té­ben is tör­tént, alig­ha le­het te­hát „el­len­zé­ki fe­le­lőt­len­ség­ről” be­szél­ni.
Nagy fel­hör­dü­lés kí­sér­te Or­bán meg­jegy­zé­sét, hogy az er­dé­lyi ma­gyar­ság­nak „erőt kell mu­tat­nia” cél­jai el­éré­se ér­de­ké­ben. (A po­li­ti­ká­ban ugyan mi­kor nem kell erőt fel­mu­tat­ni a si­ker­hez?) A ro­mán több­sé­gi elit pusz­ta ke­gyé­ből és az etnobiznisznek ab­ból a bal­ká­ni mu­tyi­zás­sal ke­resz­te­zett vál­to­za­tá­ból, amit az RMDSZ ve­ze­té­se az utób­bi idők­ben be­mu­tat, alig­ha lesz ma­gyar ön­ren­del­ke­zés Er­dély­ben. Mint ahogy a ka­ta­lá­nok sem a spa­nyol-, vagy a dél-ti­ro­li né­me­tek sem az olasz kegy­nek kö­szön­het­ték au­to­nó­mi­á­ju­kat – hogy csak két pél­dát em­lít­sünk –, ha­nem az alul­ról jö­vő kö­vet­ke­ze­tes és kér­lel­he­tet­len tö­meg­nyo­más­nak. Ar­ról le­het vi­tat­koz­ni, hogy a Szász Je­nő-fé­le Ma­gyar Pol­gá­ri Szö­vet­ség al­kal­mas-e an­nak a sze­rep­nek a be­töl­té­sé­re, amely e tö­meg­nyo­más po­li­ti­kai be­csa­tor­ná­zá­sá­hoz szük­sé­ges. Alap­ve­tő axi­ó­mák pusz­tán bel­po­li­ti­kai okok­ból vagy tu­dat­lan­ság­ból tör­té­nő kor­mány­pár­ti cá­fo­la­ta vi­szont egy­sze­rű­en ne­vet­sé­ges, egy­ben pe­dig rend­kí­vül ká­ros a ma­gyar nem­ze­ti ér­de­kek­re néz­ve.
A leg­na­gyobb fel­zú­du­lás azon­ban a ma­gyar au­to­nó­mia­tö­rek­vé­sek és Ro­má­nia EU-tagsága kö­zött vont lo­gi­kai kap­cso­la­tot kí­sér­te. Pe­dig is­mé­tel­ten egy kön­­nyen be­lát­ha­tó tén­­nyel van dol­gunk: Ro­má­ni­á­val szem­be­ni in­teg­rá­ci­ós elő­nye Ma­gyar­or­szág szá­má­ra po­ten­ci­á­lis ma­nő­ve­re­zé­si te­ret je­lent. Bu­da­pest ugyan nem fe­nye­ge­tőz­het a ro­mán csat­la­ko­zás el­szi­ge­te­lő­dés­sel fe­nye­ge­tő meg­vé­tó­zá­sá­val (bár csu­pán a tör­té­ne­ti hű­ség ked­vé­ért te­gyük hoz­zá: Gö­rög­or­szág az el­múlt év­ti­ze­dek­ben már több al­ka­lom­mal von­ta ma­gá­ra a töb­bi tag­ál­lam ha­rag­ját Tö­rök­or­szág és Makedónia lec­kéz­te­té­sé­vel), de kel­lő nyo­más ese­tén Bu­ka­rest rá­kény­sze­rül­ne bi­zo­nyos ma­gyar szem­pont­ok fi­gye­lem­be­vé­te­lé­re. E po­ten­ci­á­lis moz­gás­tér je­len­tő­sé­gét nö­ve­li, hogy az alap­ve­tő fel­ké­szü­lé­si hi­á­nyos­sá­gok mi­att a 2007-es ro­mán csat­la­ko­zás még nem el­dön­tött kér­dés. Az EU-ban egy­re több az ag­gó­dó hang a ro­mán de­mok­rá­cia bal­ká­ni „sa­já­tos­sá­ga­it” il­le­tő­en, s egy­re töb­ben jön­nek rá, hogy Bu­ka­rest mi­ha­ma­rab­bi fel­vé­tel­ét iga­zá­ból azon or­szá­gok eről­te­tik, akik a kö­zös­sé­gi me­cha­niz­mu­sok szét­zi­lá­lá­sá­ban ér­de­kel­tek. Sza­po­rod­nak a sú­lyos kri­ti­kák a csat­la­ko­zás po­li­ti­kai (és gaz­da­sá­gi) kri­té­ri­u­ma­i­nak nem tel­je­sí­té­se mi­att: mi­köz­ben Ro­má­ni­á­nak fél éve van, hogy le­tár­gyal­ja a hát­ra­lé­vő hat leg­fon­to­sabb csat­la­ko­zá­si fe­je­ze­tet, Brüs­­szel­ben le­gen­dák ke­rin­ge­nek ar­ról, ho­gyan „ve­ri át” a ro­mán ál­lam­igaz­ga­tás szisz­te­ma­ti­ku­san a Bi­zott­sá­got a már le­tár­gyalt jog­anyag vég­re­haj­tá­sát il­le­tő­en.

Nehéz lenne ennél „eu- rópaibb” ügyet találni, amely egyszerre épít a regionalizmus, a szubszi- diaritás és a nyelvi sokszínuség (...) alap- elveire

Ezért az­tán nem alap­ta­lan az a stra­té­gia – Or­bán tus­ná­di sza­vai ezt cé­loz­zák –, amely az er­dé­lyi ma­gyar au­to­nó­mia ügyét nem a nyu­ga­ti fő­vá­ros­ok­ban ide­gen­ke­dést kel­tő et­ni­kai, ha­nem de­mok­rá­cia-prob­lé­ma­ként vet­né fel. Igen ne­he­zen véd­he­tő az EU-konformitása azon jog­el­le­nes és an­ti­de­mok­ra­ti­kus mód­sze­rek­nek, ame­lyek­kel a leg­utób­bi ro­má­ni­ai hely­ha­tó­sá­gi vá­lasz­tá­so­kon meg­aka­dá­lyoz­ták, hogy az au­to­nó­mi­át a zász­la­já­ra tű­ző po­li­ti­kai szer­ve­zet meg­mé­ret­tet­hes­sék. Mint ahogy ke­vés­sé eu­ró­pai meg­ol­dás az is, hogy Ro­má­ni­á­ban az au­to­nó­mia és a ki­sebb­sé­gi ön­ren­del­ke­zés meg­nyil­vá­nu­lá­sai bün­te­tő­jo­gi kö­vet­kez­mé­nye­ket, az em­be­ri és pol­gá­ri alap­jo­gok (szó­lás-, gyü­le­ke­zé­si-, egye­sü­lé­si sza­bad­ság) kor­lá­to­zá­sát von­ják ma­guk után, amit a Szé­kely Nem­ze­ti Ta­ná­csot szer­ve­zők­kel szem­ben fo­ga­na­to­sí­tott rend­őri zak­la­tá­sok is bi­zo­nyí­tot­tak. A cél te­hát an­nak tu­da­to­sí­tá­sa: a ma­gyar­ság au­to­nó­mia-kö­ve­te­lé­se­i­nek el­foj­tá­sa ré­szét ké­pe­zi a ro­mán köz­élet tel­jes spekt­ru­má­ra ki­ter­je­dő, és az EU ál­tal más te­rü­le­te­ken is ész­lelt sú­lyos de­mok­rá­cia- és jog­ál­lam-de­fi­cit­nek.
Hogy az üze­net men­­nyi­re cél­ba ta­lált, jól szem­lél­te­ti, hogy pár nap­pal ké­sőbb Adrian Nastase sa­ját ke­zű­leg in­té­zett nyílt le­ve­let Or­bán Vik­tor­hoz, számonkérve raj­ta tus­ná­di ki­je­len­té­se­it. Rá­adá­sul a for­ma­bon­tó és meg­hök­ken­tő ro­mán re­ak­ció (ugyan hol fog­lal­ko­zik egy kor­mány­fő ilyen szin­ten egy má­sik or­szág el­len­zé­ki po­li­ti­ku­sa­i­nak ki­je­len­té­se­i­vel?) két szem­pont­ból is árul­ko­dó volt. Nem csak ide­ges­sé­get tük­rö­zött, ha­nem egy­ben je­lez­te, Bu­ka­rest­ben mely ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai erők vé­le­mé­nyét te­kin­tik re­le­váns­nak a ro­mán nem­ze­ti cé­lo­kat il­le­tő­en. Az­zal, hogy Nastase a mos­ta­ni adok-ka­pok so­rán a ma­ga szint­jé­re emel­te Or­bánt – mint­ha leg­alább­is a Fi­desz kor­má­nyoz­na – meg­alá­zó maf­lást adott a Medgyessy-kabinetnek, lát­vá­nyo­san ig­no­rál­va a „hi­va­ta­los” ma­gyar kor­mány­za­ti ál­lás­pon­tot. Már ha egy­ál­ta­lán van ilyen.