OFFLINE | téma |
Robbanásveszély a Vajdaságban
Veszedelmes viszonyok
(2004. augusztus)
Bár­mit is gon­do­lunk az el­múlt he­tek, hó­na­pok ese­mé­nyei lát­tán, dé­len a hely­zet vol­ta­kép­pen vál­to­zat­lan. Rossz az 1920-ban, majd 1947-ben Ju­go­szlá­vi­á­hoz ke­rült te­rü­le­te­ken ma­gyar­nak len­ni, de rossz volt ma­gyar­nak len­ni 5 éve, 10 éve, 50 éve is.

A je­len­le­gi nép­sze­rű­sé­gi lis­tá­kat ve­ze­tő Szerb Ra­di­ká­lis Párt már 1992 vé­gén meg­hir­det­te: ki a ma­gya­rok­kal a Vaj­da­ság­ból. En­nek a párt­nak az ak­ti­vis­tái, szim­pa­ti­zán­sai ma­gya­rok szá­za­it ver­ték meg a ki­lenc­ve­nes évek ele­jé­től nap­ja­in­kig, hol disz­kó­ban, hol a bu­szon, hol a ját­szó­té­ren, a szerb–hor­vát há­bo­rú alatt pe­dig a szerémségi Herkóca ma­gyar­ja­it egy­sze­rű­en ki­eb­ru­dal­ták ott­ho­na­ik­ból. 1995 után, ami­kor az 1991-ben fel­lá­zadt szer­bek tö­me­ge­sen el­me­ne­kül­tek Hor­vát­or­szág­ból, to­vább rom­lott a hely­zet. Több mint száz­ezer ott­ho­nát vesz­tett, a na­ci­o­na­lis­ta ide­o­ló­gi­á­val mé­lyen át­ita­tott szerb ér­ke­zett a Vaj­da­ság­ba, tel­je­sen meg­vál­toz­tat­va az et­ni­kai vi­szo­nyo­kat. Hos­­szú len­ne itt so­rol­ni az ál­ta­luk el­kö­ve­tett at­ro­ci­tá­so­kat, és fe­les­le­ges is. Aki akar­ta, már ak­kor hall­hat­ta a dél­vi­dé­ki ma­gya­rok pa­na­szát, de a bal­ol­da­li ma­gyar vé­le­mény­for­má­lók sü­ke­tek ma­rad­tak.
Szó­val a hely­zet Dé­len vál­to­zat­lan, még­is va­la­mi új, is­me­ret­len do­log tör­tént. Nem Temerinben vagy ép­pen Sza­bad­kán, ha­nem Bu­da­pes­ten. A ma­gyar mé­dia az el­múlt fél év­ben fel­fe­dez­te, hogy mi fo­lyik a Dél­vi­dé­ken. A bal­ol­da­li új­ság­írás bé­ní­tó kö­zö­nyén elő­ször az új­vi­dé­ki ka­to­li­kus te­me­tő fel­dú­lá­sa tört át, azu­tán jöt­tek a cik­kek a Nép­sza­bad­ság­ban és a Ma­gyar Hír­lap­ban, sőt utóbb már a TV 2 is vet­te a fá­rad­sá­got, hogy be­mu­tas­sa a Törökkanizsán ma­gyar­sá­guk mi­att meg­vert fi­a­ta­lok tör­té­ne­tét. Tom Lan­tos ame­ri­kai kép­vi­se­lő le­vél­ben fe­jez­te ki ag­go­dal­ma­it, meg­szó­lalt Lamperth Mó­ni­ka és Ko­vács Lász­ló is. Le­het­ne fa­nya­log­ni, hogy ez túl ke­vés és túl ké­sőn (így van), de nem ér­de­mes. A dél­vi­dé­ki ma­gyar­ság ve­szély­ben van, és a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai erők­nek együtt kel­le­ne cse­le­ked­nie. Az, hogy a kor­mány­zó bal­ol­dal ki­lé­pett a ta­ga­dás ál­la­po­tá­ból, min­den­kép­pen ered­mény. A ve­szély az at­ro­ci­tá­sok el­le­né­re nem el­ső­sor­ban fi­zi­kai, ha­nem a ma­gyar kö­zös­ség de­mog­rá­fi­ai jö­vő­jét érin­ti. Bár a szerb na­ci­o­na­lis­ta (ma­gyar fo­gal­mak sze­rint szél­ső­sé­ge­sen na­ci­o­na­lis­ta) tá­bor, a la­kos­ság négy­ötö­de, még nem fog­ta fel, a szerb–ma­gyar erő­vi­szony­ok je­len­tő­sen meg­vál­toz­tak, Belg­rád hát­rá­nyá­ra. A 7,5 mil­li­ós, hal­dok­ló gaz­da­sá­gú Szer­bia út­ja Eu­ró­pá­ba fi­zi­ka­i­lag és po­li­ti­ka­i­lag is Ma­gyar­or­szá­gon ke­resz­tül ve­zet, és bár­mi­lyen nagy­mé­re­tű tisz­to­ga­tó kam­pány a dél­vi­dé­ki ma­gya­rok el­len tel­je­sen re­mény­te­len hely­zet­be jut­tat­ná a dél­szláv ál­la­mot.
Ezt pon­to­san tud­ják a szerb ve­ze­tők is, be­le­ért­ve a nagy­szerb há­bo­rú­kat ko­ráb­ban őszin­tén tá­mo­ga­tó kor­mány­főt, Vojiszlav Kostunicát, vagy Vuk Draskovics kül­ügy­mi­nisz­tert. De azt is tud­ják, hogy a ma­gyar­kér­dés végleges megoldásához nincs szük­ség fegy­ve­rek­re, elég az alat­to­mos nyo­más fenn­tar­tá­sa, ami mi­att 1992–2003 kö­zött 50 ezer ma­gyar me­ne­kült el a Dél­vi­dék­ről. Ma is ez a hely­zet: a ma­gya­rok nem fog­ják tűr­ni a szerb szél­ső­sé­ge­sek zak­la­tá­sa­it, a má­sod­ren­dű stá­tuszt. Jön­nek majd Sze­ged­re, Pest­re, men­nek Auszt­rá­li­á­ba, Né­met­or­szág­ba. Egy­kor kö­zel 30% volt a ma­gyar­ság szám­ará­nya a Dél­vi­dé­ken, a II. vi­lág­há­bo­rú vé­gi mé­szár­lá­sok után 26%, 1971-ben 22%, 1991-ben 17%, ma 13%. A trend vi­lá­gos, a szá­mok ri­asz­tó­ak. Fél év­szá­zad alatt a kö­zel fél­mil­li­ós ma­gyar­ság­ból ke­ve­sebb, mint há­rom­száz­ezer ma­radt, mi­köz­ben a be­te­le­pí­té­sek­nek há­la az egy­kor fél­mil­li­ós szerb­ség több, mint másfélmil­li­ós­ra nö­ve­ke­dett. A Dél­vi­dé­ken nincs re­mény, ön­erő­ből, je­len­tős kül­ső se­gít­ség nél­kül a ma­gyar­ság a per­ma­nen­sen ki­sebb­ség-el­le­nes szerb kör­nye­zet­ben nem ma­rad­hat fenn. Meg­ol­dást csak egy jól kör­be­bás­tyá­zott te­rü­le­ti au­to­nó­mia hoz­hat­na. Ezt csak a ma­gyar dip­lo­má­cia ér­het­né el, és az ügy el­mé­le­ti­leg nem is len­ne tel­je­sen esély­te­len. Belg­rád előtt a kö­vet­ke­ző évek­ben úgyanis egy nagy csa­ta áll: Ko­szo­vó stá­tu­sza.
Az a szerb vágy, hogy a tar­to­mányt meg­os­­szák és az észa­ki szerb több­sé­gű rész az anya­or­szág fenn­ha­tó­sá­ga elé ke­rül­jön, il­lu­zó­ri­kus. De ar­ra van esély, hogy a mitrovicai enklávé szé­les kö­rű, nem­zet­kö­zi­leg is ga­ran­tált te­rü­le­ti autonómiát kap­jon Ko­szo­vón be­lül. Eh­hez vi­szont a szer­bek­nek ba­rá­tok­ra és a ki­sebb­sé­gek­kel va­ló pél­dás bá­nás­mód­ra len­ne szük­sé­ge. Ha a ma­gyar bal­ol­dal ural­ta kül­po­li­ti­ka nem len­ne kép­te­len a nem­ze­ti ér­de­kek kép­vi­se­le­té­re, ak­kor eb­ben a geo­po­li­ti­kai hely­zet­ben nagy le­he­tő­sé­gek nyíl­ná­nak meg. Szer­bi­á­nak el kel­le­ne dön­te­nie, hogy vagy együtt­mű­kö­dik az EU és NA­TO tag Ma­gyar­or­szág­gal, és meg­ad­ja azo­kat a jo­go­kat a ma­gyar­ság­nak, ame­lye­ket ma­ga is követelt/követel Hor­vát­or­szág­ban és Ko­szo­vó­ban a szerb ki­sebb­sé­gek­nek, vagy foly­tat­ja je­len­le­gi po­li­ti­ká­ját. Az el­ső eset­ben, pél­dát sta­tu­ál­va a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség­nek az észak-bács­kai ma­gyar au­to­nóm tar­to­mánnyal, és egy le­kö­te­le­zett, észa­ki szom­széd­dal a há­ta mö­gött jó esé­lye le­het­ne a ko­szo­vói szerb te­rü­le­ti au­to­nó­mia el­éré­sé­re, és az ér­té­kes mitrovicai bá­nya­vi­dék fe­let­ti gaz­da­sá­gi el­len­őr­zés leg­alább rész­le­ges meg­őr­zé­sé­re. A má­so­dik eset­ben el­fe­lejt­het­né ko­szo­vói am­bí­ci­ó­it. Nem két­sé­ges, ne­héz len­ne meg­ér­tet­ni még a szerb na­ci­o­na­liz­mus ke­vés­bé vi­ru­lens kép­vi­se­lő­i­vel is, hogy az el­ső meg­ol­dás Szer­bia ér­de­ke­it szol­gál­ná, de meg kel­le­ne pró­bál­ni.
A Dél­vi­dé­ken at­tól, hogy a hi­va­tá­sos ag­gó­dók egy pil­la­na­tig egy va­lós prob­lé­má­ra fi­gyel­nek, lé­nye­gé­ben nem fog vál­toz­ni a hely­zet. Ma­rad a las­sú pusz­tu­lás. Pe­dig most kel­le­ne lép­ni. Le­het, hogy 2006-ban már ké­ső lesz.

- G.M. -


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Tisza István és az elsõ világháború
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”