Kötelezők röviden • Nyári társadalomtudományi körkép
Olvasnivaló (2004. augusztus) Tisztában vagyunk vele, hogy lapunk egy olyan választékos ízlésű olvasóközönséget, mint a miénk, nem elégíthet ki. Mármint harminc teljes napon keresztül. Az alábbiakban olyan folyóiratcikkeket ajánlunk „Viszsza, vissza”–kiáltásokkal tüntető olvasóink figyelmébe, amelyeket betettünk volna a lapba, ha nem happolták volna el őket előlünk, és tudnánk hozzájuk képeket szerezni. N. Pál József: Mohács, Trianon, Bern…? Hitel, 2004. 7. sz., 64-73. A szerző az az irodalomtörténész, aki a legpengébb a sporthistóriában. Évekkel ezelőtt meg is nyert valami olimpiatörténeti vetélkedőt a Naptévében, de nem utazhatott Atlantába, mert véletlenül Gyárfás Tamás egyik oldalági unokaöccse ült a repülőgépen az ő helyén. Félreértés – mondták. Rövid írása a kultúr- és sporttörténet újdonságszerű csiszolása mintegy. Ő nemcsak azt tudja, mi a népi irodalom, hanem fejből idézi Szepesi közvetítéseit, tudja, ki játszott bekket az Uruguay elleni meccsen, tudja, hol lakott Sebes Gusztáv, és anatómusi kézzel boncolgatja a berni vereség kapcsán a magyar néplelket. Pompás.
Benke Kálmán: Tátrai útinapló, 1925. Zempléni Múzsa, 2004. nyár, 67-85. Kis betekintés szerkesztőségünk belharcaiba: van nálunk egy felvidéki és egy erdélyi lobbi. Az előbbiek alcímként lapunkra szeretnék odatetetni, hogya-szongya: Sáros, Szepes, Zemplén és Gömör Virtuálisan Egyelőre Egyesített Vármegyék Hivatalos Közlönye. Utóbbiak egyszerűen átkeresztelnék lapunkat Fogarasi Magyarságra. Pillanatnyilag az előbbiek állnak jobban. Benke Kálmán, későbbi ondi lekipásztor 1925 májusában sárospataki cserkészként bejárta a keleti felvidéket: Kassát, Iglót, Poprádot, Felkát, Késmárkot, Dobsinát. Társaságában volt a fiatal Újszászy Kálmán – ez a név, reméljük, azért mond egyet s mást. A Tátra fenséges volt már akkor is, a környezetet még nem cseszte el az államszocializmus, és azt is megtudhatjuk, hogy Lukácsék, a református (!) tátraházi (!) molnárok (!) be fognak költözni Szepesbélára. Istenem! Felvidék forever. A 79. oldalon Mecenyétet kéretik Mecenzéfnek olvasni.
Somogyi Éva: Magyar diplomaták a közös külügyminisztériumban. Századok, 2004. 4. sz., 601-671. Az Orvosi Hetilap mellett a legrégebben működő magyar lap, igen, igen, még a Népszavánál is idősebb. Most szerkesztőváltás volt, sőt, a lap felkerült a netre is, nagyon szép oldalai vannak, tessék megnézni (www.szazadok.hu). Ez az, amikor a hagyomány velünk van, megújul és szórakoztat. Somogyi Éva alaposan dokumentált tanulmánya egy olyan világba visz el minket, amikor a nagykövetek kezdetben saját pénzükből reprezentálták országukat, mésalliance esetén azért számíthattak a Ballhausplatzra, az apák magukkal vitték fiukat vagy vejüket követségi titkárnak, és egykori muszkavezetőkből is lehettek rokonszenves emberek: ehelyütt Zichy Ferenc grófra gondolunk. A magyar diplomaták száma és aránya folyamatosan emelkedett, és végül már majdnem csak a képességek számítottak, nem a származás. És mindennek élén egy olyan uralkodó állt, akit ugyan mi, protestánsok nem szeretünk, de aki ráírta az egyik osztrák–magyar hadihajón utazni kívánó nagykövet aktájára: „Wer zahlt die Kohlen?” Másik világ.
Bónusz trekk: Csepel. A kerület közéleti lapja, 2004. július 16. (elérhető a www.csepel.hu honlapról, mi a nagyszüleinknél olvassuk) Most ugyan nincs benne Gulyás G. Gábor szoci verőember agymenése (az EP-választásokról: „nem változtatás, korrekció kell”, a hitről: „van egy buddhista oltár is otthon, a gyerek majd eldönti”, családról: „nekem van már három, megvalósul a Fidesz-álom”), de egyébként minden. Még a kerületi újságok között is színvonaltalan, rossz papírra, igénytelenül tördelt lapból megtudhatjuk, hogy elvetették a Kerületi Lelkészi Kör kezdeményezését, marad a Tanácsház utca. Ezt alig rejtett diadallal jelenti a címoldalom Orosz Ferenc alpolgármester. A szolgálati autó slusszkulcsát lóbáló Tóth Mihály polgármester bejárást tartott, és beszélgetett a gerincút nyomvonalán élő emberekkel. A MEASZ Csepeli Szervezetében szintén ő köszöntötte „a Horthy börtöneit megjárt idős veteránokat” – hogy nem lehettünk ott. A csúcs azonban minden kétséget kizáróan Markó Pál, a több irodalmi díjjal kitüntetett költő, író, magyarnóta-szerző méltatása. Markó verseit a Néphadsereg című lapban nem más, mint maga Baranyi Ferenc (MTV-Híradó-Ezredvég-Hegyvidék) mutatta be. A mester újabb csúcsokra is tört, és hosszú küzdelem után a Határőr magazinban is publikált. Mindezt úgy, hogy közben helyt kellett állnia munkájában, a HM igazgatási és sajtófőosztályán is. Mit tehetnénk ehhez hozzá? Komcsik a házban.
|