A za­va­ros vi­szo­nyok per­sze min­den­kor tág te­ret biz­to­sí­tot­tak a ter­jesz­ke­dő ha­tal­mi po­li­ti­ká­nak: az el­múlt két év­szá­zad­ban el­ső­sor­ban Orosz­or­szág­nak. A tér­ség ős­ho­nos la­kos­sá­ga az ún. ka­u­ká­zu­si nyelv­cso­port­ba tar­to­zó nem­ze­ti­sé­ge­ken kí­vül türk és irá­ni et­ni­ku­mo­kat fog­lal ma­gá­ba, emel­lett a Ka­u­ká­zus­nak az Orosz Fö­de­rá­ci­ó­hoz tar­to­zó észa­ki lej­tő­in vál­ta­ko­zó erős­sé­gű, nyu­gat­ról ke­let fe­lé csök­ke­nő a cá­ri és a szov­jet idő­szak­ban ide­te­le­pí­tett orosz né­pes­ség ará­nya (a ka­u­ká­zu­son­tú­li utód­ál­lam­ok­ban gyen­gébb az orosz di­asz­pó­ra). Észa­kon az orosz ka­u­ká­zu­si ha­tár­vi­dé­ket ki­sebb-na­gyobb au­to­nóm nem­ze­ti­sé­gi köz­tár­sa­ság­ok al­kot­ják: nyu­gat­ról ke­let fe­lé ha­lad­va Adigeföld, Karacsáj-Cserkeszföld, Kabard-Balkárföld, Észak-Oszétia, Ingusföld, Csecsenföld, va­la­mint Dagesztán. A ka­u­ká­zu­si nyelv­csa­lád­hoz tar­to­zó, ám sa­ját te­rü­le­tü­kön is ki­sebb­sé­get al­ko­tó adigeaiakról, cser­ke­szek­ről és ka­bar­dok­ról ke­ve­seb­bet hal­lunk, mert vi­szony­lag bé­ké­sen él­de­gél­nek a szom­szé­dos nép­cso­port­ok­kal, rá­adá­sul kör­nye­ze­tük­ben meg­ha­tá­ro­zó az oro­szok ará­nya. A türk bal­károk azon­ban már az ún. „bün­te­tett né­pek” kö­zé tar­toz­nak, aki­ket má­so­dik vi­lág­há­bo­rús „tel­je­sít­mé­nyük” mi­att Sztá­lin Kö­zép-Ázsi­á­ba de­por­tált, s csak 1957-ben tér­het­tek vis­­sza szü­lő­föld­jük­re – ami a ka­bar­dok kö­ré­ben nem ara­tott osz­tat­lan lel­ke­se­dést. Mind­ez hat­vá­nyo­zot­tan igaz Észak-Oszétiára, amely­nek egyik já­rá­sa ere­de­ti­leg az ak­kor még Csecsenfölddel köz­igaz­ga­tá­si­lag egy­sé­get al­ko­tó Ingusétiához tar­to­zott. Mi­kor a Wehrmacht ol­da­lán te­vé­keny­ke­dő ingusokat (a ve­lük ro­kon cse-csenekkel együtt) 1944-ben de­por­tál­ták, „hal­ma­za­ti bün­te­tés­ként” a szó­ban for­gó „ki­ürí­tett” já­rást is Oszétiához csa­tol­ták. A mu­zul­mán ingusok 1957 után ha­za­köl­töz­het­tek, csak­hogy ott­ho­na­i­kat idő­köz­ben bir­tok­ba vet­ték a tér­ség­ben egyéb­ként is az oro­szok sze­kér­to­ló­ja­ként is­mert or­to­dox ke­resz­tény val­lá­sú, irá­ni nyel­vet be­szé­lő oszé­tok. Így, bár a kül­vi­lág nem tu­dott ró­la, a szov­jet had­se­re­get már a hat­va­nas évek ele­jé­től (!) kezd­ve több al­ka­lom­mal ki kel­lett ren­del­ni az ingusok és az oszé­tok köz­ti in­du­la­tok le­csil­la­pí­tá­sá­ra. A meccs je­len­le­gi ál­lá­sa sze­rint ép­pen az oszé­tok áll­nak nye­rés­re, mert a Szov­jet­unió szét­hul­lá­sa után egy rö­vid, ám an­nál in­ten­zí­vebb et­ni­kai tisz­to­ga­tás ke­re­té­ben si­ke­rült el­ül­döz­ni­ük az ingusok nagy ré­szét.
El­len­tét­ben a cse­csen prob­lé­má­val, vi­szony­lag ke­ve­set hal­lunk a te­rü­le­ti­leg is jó­val na­gyobb Dagesztánról, pe­dig a szak­iro­da­lom­ban e mes­ter­sé­ge­sen lét­re­ho­zott köz­tár­sa­sá­got a Ka­u­ká­zus egyik lő­po­ros hor­dó­ja­ként is em­le­ge­tik. (Nem vé­let­len, hogy Putyin a csecsenekkel va­ló má­so­dik le­szá­mo­lá­si kí­sér­le­tet is azu­tán in­dí­tot­ta, hogy a lá­za­dók 1999 nya­rán Dagesztánba be­tör­ve ott ál­ta­lá­nos isz­lám fel­ke­lést kí­ván­tak ki­rob­ban­ta­ni.) A két­mil­li­ós te­rü­le­tet har­minc­va­la­hány kü­lön­bö­ző nép­cso­port lak­ja, s kö­zü­lük a leg­na­gyobb, avar nem­ze­ti­ség is mind­ös­­sze a tel­jes la­kos­ság egy­har­ma­dát te­szi ki, az ál­lam­al­ko­tó oro­szok pe­dig alig egy­ti­zed­nyi­en van­nak. A la­kok, kumikok, darginok, stb. már a szovjetizáció előtt is mo­za­ik­sze­rű­en él­tek a Kasz­pi-ten­ger men­tén, de Moszk­va ipa­ro­sí­tá­si és ez­zel ös­­sze­füg­gő te­le­pí­té­si po­li­ti­ká­ja meg­bon­tot­ta az et­ni­kai egyen­súlyt, nem kis ri­va­li­zá­lást ered­mé­nyez­ve a he­lyi nem­ze­ti­sé­gek kö­zött. Egy­elő­re azon­ban úgy tű­nik, Dagesztán rá­cá­fol a bo­rús jós­la­tok­ra, hi­szen min­den fel­for­du­lás el­le­né­re bé­kés ma­radt.
A Ka­u­ká­zus fő­ge­rin­cén át­kel­ve, Orosz­or­szá­got dél fe­lé el­hagy­va nem ke­vés­bé ka­o­ti­kus hely­zet tá­rul elénk. Itt van rög­tön az „át­nyú­ló” oszét prob­lé­ma, amely igen csak meg­ke­se­rí­ti a nem­rég füg­get­len­né vált Grú­zia éle­tét. Bár a dél-oszé­tok észa­ki nem­zet­tár­sa­ik­kal ös­­sze­ha­son­lít­va in­kább meg­őriz­ték tradícionális tár­sa­dal­mi há­ló­za­tu­kat és ke­vés­bé oro­szo­sod­tak el, Tbi­li­szi­ben még­is Moszk­va ötö­dik had­osz­lo­pa­ként te­kin­te­nek a ma­gu­kat töb­bek kö­zött a ma­gyar­or­szá­gi já­szok­kal ro­ko­ní­tó nép­cso­port­ra. A tör­té­nel­mi té­nye­ket te­kint­ve nem min­den alap nél­kül: 1921-ben pél­dá­ul az oszé­tok­ra hi­vat­koz­va igáz­ta le a cá­ri Orosz­or­szág­tól ép­pen csak füg­get­len­né vált Grú­zi­át a Vö­rös Had­se­reg. A Szov­jet­unió szét­esé­se­kor pe­dig szin­tén orosz bé­ke­fenn­tar­tók se­gí­tet­ték meg­őriz­ni Dél-Oszétia „füg­get­len­sé­gét” a grúz szu­ve­re­ni­tás­tól – a la­kos­ság mint­egy har­ma­dát ki­te­vő grú­zok el­űzé­se mel­lett. Tbi­li­szi egy má­sik sza­ka­dár tar­to­mány­­nyal, a fel­ka­pott fe­ke­te-ten­ge­ri üdü­lő­köz­pon­to­kat (Szuhumi) és mély­ten­ge­ri ki­kö­tő­ket (Batumi) fel­vo­nul­ta­tó Abháziával is harc­ban áll, ahol a sza­ka­dár et­ni­kum ugyan a la­kos­ság ke­ve­sebb mint ötö­dét te­szi ki – el­len­ben a lá­za­dók je­len­tős se­gít­sé­get kap­nak az orosz fegy­ve­res erők­től.
Még dé­lebb­re ha­lad­va a mu­zul­mán, türk nyel­vet be­szé­lő azeriek és az or­to­dox ke­resz­tény, in­do­eu­ró­pai, ha­gyo­má­nyo­san orosz­ba­rát ör­mé­nyek kö­zöt­ti köz­is­mert el­len­sé­ges­ke­dés­be bot­lunk: a nyolc­va­nas évek vé­gén He­gyi Karabah kap­csán ki­rob­bant há­bo­rú az egyik el­ső nyil­ván­va­ló je­le volt an­nak, hogy a Szov­jet­unió az ös­­sze­om­lás szé­lén áll. Bár az ör­mé­nyek­nek si­ke­rült el­len­őr­zé­sük alá von­ni­uk Karabahot, a de­mog­rá­fi­ai és gaz­da­sá­gi ten­den­ci­ák az azerieknek ked­vez­nek. A je­len­leg nyug­vó­pon­ton lé­vő konf­lik­tust to­vább bo­nyo­lít­ja az Ör­mény­or­szág és Tö­rök­or­szág kö­zé ékelt azeri enklávé, Nahicseván, s ak­kor ar­ról még nem is be­szél­tünk, hogy a szom­szé­dos Irán­ban több azeri él, mint egész Azerbajdzsánban…