Ez az a mon­dat, ami­re Ci­cus tal­pa bi­zse­reg­ni kezd, mert tud­ja, hogy itt va­la­mi esze­ve­szett nagy nya­la­ko­dás ké­szü­lő­dik. És nem is csa­ló­dik. „Gyurcsány Fe­renc kor­mány­főt dol­go­zó­szo­bá­já­ban pél­dá­ul há­rom asz­tal is kör­be­ve­szi” – ahajj, hely­ben va­gyunk! Há­rom az asz­tal, nem kis­pá­lya. Sőt! „Gyurcsány tölgy­fa író­asz­ta­la er­dé­lyi re­ne­szánsz stí­lus­ban ké­szült” – tud­juk meg, ami­ből azt a de­fi­ni­ál­ha­tat­lan já­té­kot érez­zük ki, ami­vel a 2002-es kam­pány­ban is ta­lál­koz­tunk (a min. eln. jelölt a va­rázs­la­tos Er­dély ne­me­si sar­ja), s amely já­ték 2004 vé­gé­re még­is sű­rű ro­má­no­zás­ra fu­tott ki. De lás­suk csak­: „Gyurcsány a je­lek sze­rint sze­re­ti az asz­ta­lát, ott­ho­no­san ér­zi ma­gát dol­go­zó­szo­bá­já­ban. A szá­mí­tó­gé­pen kí­vül leg­el­ső­ként egy fél­be­ha­ra­pott Sport­sze­let tűn­het fel a szem­lé­lő­dő­nek.”
Ez igen, a bá­jos ren­det­len­ség, a po­li­ti­kus sem sze­re­ti le­vin­ni a sze­me­tet, Fe­ri­kém, már megint nem et­ted meg a Sport­sze­le­tet, vagy edd meg, vagy ne bontsd ki, de leg­fő­kép­pen ne tedd az asz­tal­ra, mert meg­ol­vad, bas­­sza meg stb. – Klá­ra asszony hang­ját hall­juk, s már­is egy kis bu­dai csa­lá­di en­te­ri­őr le­beg a sze­münk előtt. Fő­leg, hogy Sport­sze­let – egy volt sport­mi­nisz­ter va­la­hol min­dig sport­mi­nisz­ter ma­rad. És hogy ma­gyar áru, az már minden­nek a te­te­je. A szo­bá­ban csa­lá­di fény­ké­pe­ken „a mi­nisz­ter­el­nök gyer­me­kei ne­vet­nek fel­sza­ba­dul­tan”, ami jó do­log. De per­sze, bár­mennyi­re is sze­ret­ne csak a csa­lád­já­nak, csak az íz­lé­sé­nek él­ni, a po­li­ti­kus­nak dol­goz­nia is kell: „új­sá­gok, az éves költ­ség­ve­tés és a kö­vet­ke­ző he­ti kor­mány­ülés irat­anya­ga” áraszt­ja el az asz­talt, sőt, mi­vel „még a mi­nisz­ter­el­nök fe­je sem káp­ta­lan, kis ki­egé­szí­tő jegy­ze­te­ket szo­kott ké­szí­te­ni”. A XIX. szá­za­di, ma­ra­di, po­ros, na­ci­o­na­lis­ta, rossz­em­lé­kű, de­ma­góg jobb­ol­dal­tól el­té­rő­en a len­dü­le­tes, mo­dern, spor­tos, nyi­tott és fi­a­ta­los bal­ol­dal mi­nisz­ter­el­nö­ke a tech­ni­ka hí­ve: „rend­sze­re­sen internetezik, e-maileket fo­gad és ír, va­la­mint a friss hí­re­ket ol­vas­sa kü­lön­bö­ző hon­la­po­kon”, és egy „lát­ha­tat­lan” aj­tó mö­gött egy pi­ci gard­ró­bot tart, amely­ben „át tud öl­töz­ni, ha mond­juk edző­fel­sze­re­lés­ben, fut­va ér­ke­zik a Par­la­ment­be”.
Ci­cu­sunk büsz­kén ve­szi tu­do­má­sul, hogy a do­rom­bo­lás még min­dig nem csu­pán az ő hit­bi­zo­má­nya. Elé­ge­det­ten né­zi, hogy a mű­faj­nak al­fa­jai is szü­let­nek: a cikk ma­ga spor­tos, fi­a­ta­los, len­dü­le­tes, ám meg­van mö­göt­te a szük­sé­ges ko­moly­ság, a ha­gyo­má­nyok ma­ra­dék­ta­lan tisz­te­le­te.