Olvasnivaló • Kedvünkre való folyóiratok
Beregszentmiklóstól a szenesekig (2005. március) A bennünk élő reakciós a hónapokig müzlin tartott farkas gyorsaságával vetette rá magát az alább ismertetett folyóiratokra. Sajnos szerkesztőségi cicusunk rámászott egy nagy halom Mozgó Világra és képtelenség elszedni tőle a cuccot, folyamatosan dorombol. Elmarad az átsasolás az árok túloldalára. Kovács Sándor: Beregszentmiklós várkastélyai. Kárpát-medencei Kastélykrónika. 2004/1.
A lap, amelyről mindig álmodtunk: szívós helytörténészek, levéltárosok, műemlékvédelmisek közös harcálláspontja, a magyar múlttal állandó SMS-kapcsolatban állók összeesküvésének szívet melengető példája. Beregszentmiklóson – a mai Ukrajnában, Munkácstól tíz kilométerre – két kastély is van: az egyik tanúja volt Zrínyi Ilona és Thököly Imre egymásra találásának, itt töltötte utolsó napjait Petrőczi Kata Szidónia, az első magyar költőnő; a páratlan, reneszánsz ablakkeretekkel rendelkező épület romokban áll. A másik, közigazgatásilag ma már Kárpáti néven önálló településen álló hajdani Schönborn-kastély szerencsésebb volt, a 19. század végén épített neoreneszánsz vadászlakban ma szívszanatórium van. Ha arra járunk, nézzük meg az angolparkot is. A lapban elolvastuk még az erdélyi kastélykertek felméréséről szóló jelentést is. És vigyáztunk, hogy könnyünk ne maszatolja el a Nyitra vármegyei apponyi Apponyi-kastély könyvtárszobájáról készült archív felvételt a lap hátsó, belső borítóján.
Filicky Pál – Kardos László: A rozsnyói izraelita közösség emlékezete. Gömörország – Az északi magyar peremvidék fóruma. 2004/Tél.
A negyedévente megjelenő színvonalas lapot B.Kovács István muzeológus, „gömörológus”, a rimaszombati és a szlovákiai magyarság egyik mindenese szerkeszti, kiválóan. A lap alapján B. Kovácsot és szerkesztőtársait kemény embereknek képzeljük, olyanoknak, akik előbb fosztanak trónt, aztán kérdeznek. S hogy miben kemények? Például a magyar múlt sötét oldalainak feltárásában. Higgadt, pontos, képekkel illusztrált írás egy teljesen elpusztított közösségről. Összefoglaló a Jótékony Nőegyletről, a Kossuth-szoborra adományozó tehetős polgárokról, tudós rabbikról. No meg arról, hogy a magy. kir. közigazgatás milyen precíz tudott lenni, amikor első világháborús rokkant, tiszti arany vitézségi éremmel (hoppá!) kitüntetett magy. kir. tartalékos főhadnagyokat, köztiszteletben álló gyógyszerészeket, meg nőket, gyerekeket kellett deportálni.
Kinda István – Peti Lehel: Szenesek. A tradicionális erdőkiélés és a nyugati piacgazdaság között. Vállalkozói kultúrák Farkaslakán? Székelyföld, 2005/január.
Tényfeltárás a hárdkór műfajból, mi is alig mertünk odanézni. Pompás elemzés a Románia faszénkivitelének 90%-át (!) és Németország faszénimportjának 10%-át adó település szénégető kultúrájának múltjáról, jelenéről. Amit mindig is sejtettünk: a székelyeket nem zavarta holmi kollektivizálás és komejnizmus; pocsék földjeik miatt csak a szénből élhettek, hát éltek is. Az európai párbeszéd az államhatalommal ment is, mint a karikacsapás, szilvapálinka kérdése volt az egész. Rétegzett különtársadalom a szénégetők közössége a Magyarországon munkát vállalóktól az ipari méretekben égettetőkig. Persze, ők a falunak csak egy részét jelentik, van is feszkó rendesen a szabadidejükben motokrosszozó vállalkozók meg a többiek között. Az értelmiség szokás szerint duzzog, bár a Farkaslaki Szenes Napok lehetőséget adnak, hogy a társadalom „lokális szegmentáltsága” megszűnjön. Fent, valamelyik felhőn Tamási Áron pedig iszik egy faláska pálinkát.
Bónusz trekk Sartre – Portrait sans tabou, Histoire, numéro spécial. 2005/február.
Tabuk nélkül, nohiszen. Verne Gyula száz éve halt meg, Sartre száz éve született. Nincs lélekvándorlás, az biztos. A színes, alapos, nagyon jól szerkesztett és enyhén baloldali népszerű francia történelmi folyóirat áttekinti a filozófus-író-mozgalmár életpályáját, nőügyeit, barátait, édesanyjához és a whiskyhez való legendás viszonyát, műveinek mai érvényét. Meg hogy Simone de Beauvoir, akit manapság szeretnek a feminizmus nagy apostolnőjének láttatni, milyen irtózatosan szenvedett a nagy ember mellett, egy elméletileg komolyan megalapozott és végtelenül haladó kapcsolatban. Sartre mindenben éppen csak, hogy benne volt, de épp ebben volt mértéktelen: ellenállt egy kicsit, kommunista volt, éppen csak az íze végett, segítette az algériai felkelőket, de nem nagyon, maoista volt, de nem sokáig és a zsidókérdésről alkotott bonmot-it gyakorta idézik, elfeledve, hogy aztán egy darabig „anticionista” is volt. Sartre: egy értelmiségi, aki majdnem mindig tévedett.
|