Ang­li­á­ban sport a ti­né­dzser­ko­rú együt­te­sek föl­fe­de­zé­se (a Brit Music Awards év lemeze-díját rend­sze­rint debütalbum viszi…), és a ta­va­lyi Franz Ferdinand után itt az új. A Bloc Party nyers, fi­a­ta­los, ke­mény és vic­ces. A tíz év­vel ez­előt­ti britpoprajzás óta elő­tér­be ke­rült együt­te­sek­nek a Travistől, a Coldplay és a Keane-től el­té­rő­en a Franz Ferdinandhoz ha­son­ló­an ér­tel­me­zik a ze­nét. Fe­szes rit­mu­sok, va­du­lás, ér­tel­mi­sé­gi r’n’r, hu­mor, és az az elv, hogy a slá­ge­re­ket nem da­lol­ni kell a kan­dal­ló mel­lett, ha­nem üvöl­te­ni a kon­cer­ten. A csúcs­szám a har­ma­dik, Positive Tension, amely két és fél perc után olyan fé­ke­ve­szett és pon­tos rockand-rollba fut ki, ami­lyet az el­múlt tíz év nem pro­du­kált a szi­get­or­szág­ban. Ami­ben a Bloc Party kü­lön­bö­zik a töb­bi­től: a ska-vonal és a Blur-hatás hang­sú­lyo­sabb, mint a pá­lya­tár­sak­nál.