Illusztrált hangfelvétel
Nini, Bikini! (2005. március) Ha csuklyás kultúrbrigantik lefejezős videókkal kínoznak se tudtam volna összetett mondatot vallani arról, hogy a Bikini nevű, egykor Kárpát-medence-szerte népszerű zenekar mit csinál mostanában. Valamikor régen, jó öt éve megvettem Best of-jukat, már csak iktatni kívántam messzi tinédzserségem egy fejezetét. Erre kiderül, hogy élnek, sőt, koncertturné-DVD-jük jelent meg, és pár új nóta is… A Bikinit, persze, mindenki ismeri, nemcsak az, aki részegen visz majd haza. Például a Sláger Rádió is, a borítón látom, hogy ők médiaszponzorálják a kiadványt: a vak tyúk is talál szemet szemét helyett. Igazából kétfajta Bikini-nóta van. A lassú, tartott akkordos, dögösített szerelmes (régebben: „Félek, az éjszakának mindjárt vége / És félek, hogy reggel majd idegennek érzel”; mostanában: „Hogyha tankönyv lennél / Belőled tanulnék”). A másik a ritmusos, gitár-dominálta fanyar darab, amelyben örök téma a kulturált szórakozás, szarkazmustól mentesen, alkoholban gazdagon. („Hol a haza, hol az Isten? / Te vagy nekem minden kincsem / A gondjaim orvosolom / Egy láda sör az asztalomon.”) Ha egy Bikinit hallottál, mindet ismered. Aki belecsókolt már egy lány nyakába a zenéjük alatt, annak ez márkavédjegy. Csak kissé szemétül szólva monotónia. A recept: kemény kvintes reszelés, hangközök zongorán történő kalapálása, korgó basszus, kemény dobok. A versszakok különösebb truváj nélkül futnak refrénbe, amelyek mindig épp annyira dallamosak, hogy orvul a fülbe másszanak. A szöveg… a szöveg, persze, maga-kellető csapda: szavak, sorok nyelvtanilag egyeztetett egymásutánja, nem több, de legalább nem akarja magát entellektüel világzene-szociométernek eladni, mint a Cipő-vezette Köztársaság téri zenekar. Ha pl. a Fagyi c. klasszikusról egy szlovák zenetudós lerántja a leplet, és közli a szövegét odaát… Vagy a szép tavaszi délutánban miért is van kemény, pörgős gitárszóló? Hát… Hát azért, mert a fekete ember, az új gitáros, Csillag Bandi nagyon tud gitározni, és eladja a show-t, amit a rezervált, vérprofi Németh Alajos az öthúrú basszgitárjával már úgysem kultivál. A billentyűs kolléga egy stúdiózenész lelkesültségével van jelen („hideg vagyok, mint egy zsilettpenge”), egyetlen szólót sem kap/vállal. Mihalik Viktor ellenben szellemes művész, különösen tetszenek beütőcinnel végzett mutatványai: képes arra, hogy a rácsapás után tizedmásodperccel lefogja, s közben a másik verővel a másik beütőt ossza ki hosszan zengetve. D. Nagy Lajos hangja nem lett se több, se kevesebb, de ne tegyünk úgy, mintha húsz éve ugyanúgy szólni nem volna érdem, mert az. A koncertanyag jól szól, zörejmentesen, közönségzaj nélkül. A takjelre felfűzött zenekar négy helyszínen (hajón, Pesten, stb.) egyszerre látható, s mivel a hangzásban sosincs változás, már nem tudod, mi a valós, és mi playback. Jól játszanak az érzékeinkkel. Senki se tudja, hogy a határokon túl is mélyen ütő „Közeli helyeken” zenekarának neve miért Bikini? A szaxofonnal (sőt: szopránszaxival!) romantizált Bikini a csendes dekadencia maga. Miért jó hallgatni mégis? A válasz ugyanaz: csak!
|