On­nan­tól le­het tud­ni nagy bi­zo­nyos­ság­gal, hogy Or­bán mi­nisz­ter­el­nök ar­cá­val, ne­vé­vel la­pot, el­len­la­pot, köny­vet és el­len­köny­vet pi­ac­ra dob­ni ugyan­úgy ja­va­dal­ma­zó mel­lék­üz­let­ág.
Ko­ráb­ban Ké­ri, az­tán Hol­lós­ék, majd Debreczeni mun­kái, és a kor­mány­fői be­szé­dek ke­rül­tek elénk. Most pe­dig Rácz And­rás ra­ga­dott kla­vi­a­tú­rát. Ő is ma­gá­val egyez­tet: a Rátius ki­adó­név­ből egy em­be­res (mert egy­em­be­res) ka­szá­lást sej­te­ni. Rácz a Szö­vet­ség el­nö­ké­nek úgy­mond zse­ni­a­li­tá­sát akar­ja hét ti­tok­kal le­ta­kar­ni – csak­hogy a gé­ni­usz­kom­po­nen­sek, ha van­nak, mi­ért vol­ná­nak azo­no­sít­ha­tók, ve­gye­le­mez­he­tők, mi­ért ép­pen he­ten len­né­nek, s mi­ért ne vi­sel­ked­né­nek akár­hány szét­szál­ló lep­ke mód­já­ra? Pe­dig Rácz And­rás ne­vel­ni akar min­ket, zokniagyúakat: az em­be­ri­ség há­rom szá­za­lé­ka ala­kít­ja csak tu­da­to­san sor­sát, és ha mi mind orbánosítanánk ma­gun­kat a hét ti­tok könyv­bé­li ki­für­ké­szé­se és né­mi au­to­di­dak­ta zsenisedés ál­tal, ak­kor akár tíz­szá­za­lék­nyi ma­gyar hol­nap­ra meg­for­gat­ná az egész vi­lá­got.
Na­i­vi­tás: a te­het­ség nem lom­bik­lötty. Mind­azo­nál­tal Rácz nem ír­ja ne­vét a cím­lap­ra (úgy tű­nik, mint­ha Or­bán Vik­tor ír­ta vol­na a 7 ti­tok c. bro­sú­rát! ügyes!), vi­szont olyan fo­tót vá­laszt, amely a 2002-es Kos­suth tér­ről – a fél­re né­ző Vik­tor mel­lett – egész arc­nyi Cseke Pé­ter­rel, Kokóval és egy fél Uszticcsal is meg­aján­dé­koz. Va­la­mint a hát­tér­mo­li­nó pár szó­for­gá­csá­val. Ajaj. Most ak­kor jó szán­dé­kú buz­gár, vagy gagyiban uta­zó üz­let­em­ber? Mert ha az el­ső, ak­kor mi ke­rül ezen a pol­gá­ri kö­rös si­ker­köny­vön 2.600 Ft-ba? A rossz sab­lo­nú Word-do­ku­men­tum szer­ke­ze­te? Ne­tán a fent so­rolt köny­vek mind­egyi­ké­ből ki­vett ezer rész­let, a la­pok fe­le?! Vagy a ren­ge­teg sze­mé­lyes ta­pasz­ta­lat (0), ne­tán sa­ját anyag (0)? Most már az­tán tény­leg ír­jon me­mo­árt Or­bán Vik­tor, kü­lön­ben ne­héz lesz hatfelől ki­ke­res­nie sa­ját ma­gát, el­so­dor­ja a memo-ár… Magam hol­mi tit­kok­ról még min­dig in­kább a Ró­zsa­fü­zér­re as­­szo­ci­á­lok, a ráczi fo­gal­maz­vány­ban fel­tor­nyo­zott evi­den­ci­ák­ból meg áll­jon itt egy vé­gül, és ért­se ma­gá­ra is a – kép­ze­le­tem­ben – da­ga­dó­zse­bű úr: „…men­­nyi­re fon­tos föl­is­mer­nünk azt, ami­hez csak sze­ret­nénk ér­te­ni, de va­ló­já­ba nem ren­del­ke­zünk hoz­zá kel­lő te­het­ség­gel.”