OFFLINE | múltidéző |
Apponyi György (1898–1970) emlékezete
Krisztus vagy Wotan?
(2005. március)
Apponyi Györ­gyöt szár­ma­zá­sa, ne­vel­te­té­se szin­te pre­desz­ti­nál­ta a köz­éle­ti pá­lyá­ra. A ka­to­li­kus, le­gi­ti­mis­ta, li­be­rá­lis po­li­ti­kus a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti Ma­gyar­or­szág egy­re ko­mo­rabb lég­kör­ében is hi­tet tett az em­be­ri és pol­gá­ri jo­gok, a sza­bad­ság, a nem­ze­ti füg­get­len­ség mel­lett. La­punk a har­minc­öt év­e el­hunyt po­li­ti­kus port­ré­já­nak vá­zo­lá­sá­val tisz­te­leg az el­ve­it a kon­cent­rá­ci­ós tá­bo­rig vál­la­ló Apponyi György em­lé­ke előtt.

Az OSzK cé­du­la­ka­ta­ló­gu­sá­ban egyet­len önál­ló mun­ká­ja sze­re­pel; egy né­hány ol­da­las fü­zet: Gróf Apponyi György Szé­che­nyi­-em­lék­be­szé­de a Nem­ze­ti Casino 1944. évi ja­nu­ár hó 30-i köz­gyű­lé­sén. Két­ség­te­len, ol­vas­suk itt, hogy Szé­che­nyi Ist­ván va­la­mi­lyen for­má­ban je­len van a ma­gyar élet­ben, bár en­nek ő ma­ga nem örül­het­ne ma­ra­dék­ta­la­nul: „Mert [...] hogy él az ő szel­le­me, an­nak leg­jobb bi­zo­nyí­té­ka az, [...] hogy a köz­élet, a gaz­da­sá­gi élet min­den te­rén ma is ál­lan­dó­an hi­vat­koz­nak Szé­che­nyi Ist­ván­ra, hi­vat­koz­nak rá olya­nok is, akik pon­to­san az el­len­ke­ző­jét csi­nál­ják an­nak, mint amit ő hir­de­tett.” Ha azon­ban nem hat­ja át a nem­ze­ti éle­tet „a magasabbrendű szel­lem”, az ön­zet­len­ség, az ön­fel­ál­do­zás, s mind­az, amit ő szel­le­mi té­ren ránk ha­gyott, ak­kor „Szé­che­nyi Ist­ván élő al­ko­tá­sa­it sem fog­juk tud­ni meg­tar­ta­ni”. Bár Apponyi ter­mé­sze­te­sen tisz­tá­ban volt ko­rá­nak szel­le­mi-er­köl­csi ál­la­po­tá­val, s en­nek oka­it igye­ke­zett is át­te­kin­te­ni, ma­gu­kat a hi­á­nyos­sá­go­kat el­mé­le­ti­leg be­tölt­he­tők­nek tar­tot­ta. Eb­ben a gesz­tu­sá­ban ta­lán a jö­vő hi­tét tra­gé­di­ák kö­ze­pet­te is őr­ző örök ide­a­lis­tát szem­lél­het­jük in­kább, mint a prag­ma­tis­ta po­li­ti­kust. En­nek alá­tá­masz­tá­sa­ként ta­lán elég a szö­veg kis­sé anak­ro­nisz­ti­kus vol­tá­ra utal­nunk: Apponyi Györ­gyöt be­szé­de el­hang­zá­sa után kö­rül­be­lül öt­ven nap­pal le­tar­tóz­tat­ták, majd el­in­dí­tot­ták Auszt­ria fe­lé. Nem Bécs­be, ahol nagy­ap­já­nak, Apponyi György­nek, a ma­gyar kan­cel­lá­ria ve­ze­tő­jé­nek ott­ho­na és hi­va­ta­la volt a XIX. szá­zad kö­ze­pén, vagy aho­vá ap­ját, Apponyi Al­ber­tet, az el­len­zé­ki po­li­ti­kust idéz­ték egy­kor a ki­rály elé. Az a tö­meg­szál­lí­tó esz­köz, amin utaz­tat­ták, vé­gül a mauthauseni kon­cent­rá­ci­ós tá­bor­ban állt meg. Nem ki­zárt az sem, hogy Apponyi utol­só esély­ként egy szűk kö­zös­ség­ben pró­bál­ta be­szé­dé­vel tar­ta­ni a lel­ket, hogy an­nak tag­jai – il­lú­zi­ók nél­kül bár – meg­pró­bál­ja­nak át­men­te­ni va­la­mit a vi­lág­égé­sen a ma­gyar füg­get­len­ség és az em­be­ri sza­bad­ság­jog­ok esz­me­kö­ré­ből.

A pá­lya íve
Éberhardon, a csa­lá­di bir­to­kon szü­le­tett. Előbb jo­got hall­ga­tott, majd meg­sze­rez­te a ma­gyar­ó­vá­ri gaz­da­sá­gi aka­dé­mia ok­le­ve­lét. Tar­ta­lé­kos hu­szár­tiszt­ként vett részt az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ban, a Ta­nács­köz­tár­sa­ság után a ma­gyar had­se­reg és az an­gol ka­to­nai mis­­szió kö­zöt­ti ös­­sze­kö­tő tiszt­ként szol­gált. Köz­éle­ti pá­lyá­ját 1924-ben kezd­te a He­ves vár­me­gyei tör­vény­ha­tó­sá­gi bi­zott­ság­ban, majd 1931-ben a vas­vá­ri ke­rü­let kép­vi­se­lő­je lett a Ke­resz­tény Gaz­da­sá­gi és Szo­ci­á­lis Párt prog­ram­já­val. 1935-től a Pol­gá­ri Sza­bad­ság Párt­nak – a Nem­ze­ti Sza­bad­el­vű Párt utód­já­nak – kép­vi­se­lő­je a bu­dai lajst­ro­mos ke­rü­let­ben. A pol­gá­ri el­len­zék prog­ram­já­val lett tag­ja ugyan­ek­kor a fő­vá­ro­si tör­vény­ha­tó­sá­gi bi­zott­ság­nak. Az 1940-es Ke­resz­tény Ma­gyar Köz­éle­ti Al­ma­nach vo­nat­ko­zó kö­te­te, amely a leg­több ada­tot tar­tal­maz­za ró­la a ko­ra­be­li ki­ad­vány­ok kö­zül, így jel­lem­zi őt: „A par­la­ment­ben is, a fő­vá­ro­si köz­gyű­lé­sen is erős el­len­zé­ki han­gon el­mon­dott be­szé­de­i­ben a tel­jes pol­gá­ri jog­egyen­lő­ség el­ve mel­lett tört lán­dzsát és ál­lan­dó­an fel­szí­nen tart­ja a kis­em­be­rek, ke­res­ke­dők, ipa­ro­sok és kis­pol­gár­ok ér­de­ke­it.” A Ges­ta­po 1944 már­ci­u­sá­ban tar­tóz­tat­ta le. Mauthausenből va­ló sza­ba­du­lá­sa után Nyu­gat­ra tá­vo­zott, 1949-től tag­ja lett az emig­rán­sok Ma­gyar Nem­ze­ti Bi­zott­má­nyá­nak, utóbb ve­ze­tő­sé­gi tag­ja a Li­be­rá­lis In­ter­na­ci­o­ná­lé­nak. Saarbrückenben halt meg, 1970-ben.
„A le­gi­ti­mis­ta gon­do­lat mel­let­ti bá­tor ki­ál­lá­sa mi­att több íz­ben volt ös­­sze­üt­kö­zé­se az el­len­párt­ok­kal, sőt a ha­tó­sá­gok­kal is” – ír­ja ró­la sze­mér­me­sen az idé­zett al­ma­nach. Apponyi György gróf olyan po­li­ti­kai esz­me­rend­szert kép­vi­selt a par­la­ment­ben és az el­len­zé­ki saj­tó­ban, fő­ként Rassay Kár­oly Es­ti Ku­rír­já­ban, amely­nek lé­té­ről ma­nap­ság ke­vés szó esik mi­fe­lénk, so­kan nem is tud­nak ró­la, má­sok a lé­tét is kétségbevonják. En­nek fő ele­mei a li­be­ra­liz­mus és a legitizmus, s mind­ezek alap­ja a ter­mé­szet­jo­got el­is­me­rő és vé­dő ka­to­li­kus vi­lág­né­zet. A le­gi­timiz­mus az ő ér­tel­me­zé­sé­ben min­den erő­fe­szí­tés nél­kül ös­­sze­egyez­tet­he­tő volt az 1848-as vív­má­nyok ha­gyo­má­nyá­val. A füg­get­len­sé­gi gon­do­lat kép­vi­se­lői, amint egyik cik­ké­ben utal rá, nem a di­nasz­tia, ha­nem az ab­szo­lu­tiz­mus el­len vol­tak kény­te­le­nek fegy­vert fog­ni. A hú­szas-har­min­cas évek le­gi­ti­mis­tái vi­szont az an­gol tí­pu­sú al­kot­má­nyos mo­nar­chia ál­la­po­tát tar­tot­ták üd­vös­nek az 1920. évi I. tör­vény­cik­ken ala­pu­ló rend – en­nek ide­ig­le­nes jel­le­gé­re nem győz­ték em­lé­kez­tet­ni a ma­gyar tár­sa­dal­mat – elő­idéz­te itt­ho­ni köz­vi­szo­nyok he­lyett. Ame­lyek­nek ta­lán nem tör­vény­sze­rű, de két­ség­te­len kö­vet­kez­mé­nyei kö­zé so­rol­ták a sza­bad­ság­jog­ok fo­ko­za­tos meg­cson­kí­tá­sát.

Ko­nok kép­vi­se­let
Apponyi par­la­men­ti be­szé­de­i­ben és cik­ke­i­ben ko­no­kul kép­vi­sel­te az al­kot­má­nyos­ság, a jog­ál­lam, a jog­egyen­lő­ség, a pol­gá­ri, val­lá­si és lel­ki­is­me­re­ti sza­bad­ság, „a né­pi irány­ban meg­re­for­mált par­la­men­ta­riz­mus” és a szo­ci­á­lis ha­la­dás ügyét. A ma­gyar or­szág­gyű­lés­ben a nagy­né­met esz­me és a Har­ma­dik Bi­ro­da­lom – a bu­da­pes­ti né­met kép­vi­se­let ál­tal szá­mon tar­tott és je­len­tés­be fog­lalt – el­len­fe­le­ként szó­lalt föl több íz­ben is; ne­megy­szer be­szélt ar­ról, mi­lyen ve­szé­lyes tév­esz­me az, amely sze­rint le­het­sé­ges vol­na szö­vet­sé­get köt­ni az egyik pa­rancs­ural­mi rend­szer­rel – a má­sik el­len. Írt ar­ról, hogy po­li­ti­kai és er­köl­csi kép­te­len­ség Hit­ler pat­ro­ná­tu­sá­nak a bol­se­viz­mus el­le­ni ös­­sze­fo­gás ürü­gyén tör­té­nő vál­la­lá­sa, de ar­ról is meg­nyi­lat­ko­zott, hogy el­fo­gad­ha­tat­lan a szov­jet tak­ti­kai jel­le­gű aján­la­ta a „bal­ol­da­li egy­ség­front” meg­te­rem­té­sé­re, a pol­gá­ri pár­tok­kal va­ló, a ná­ciz­mus el­le­ni együtt­mű­kö­dés­re. Tud­ta, hogy a vo­nat­ko­zó Ko­min­tern-do­ku­men­tum, „az em­be­rek egy ré­szé­nek fe­le­dé­keny­sé­gé­re és bu­ta­sá­gá­ra va­ló ilye­tén spe­ku­lá­ció nem fog­ja egye­sek­nél cél­ját té­vesz­te­ni”, ezért az­tán kön­­nye­dén ki­mu­tat­ta, hogy a szö­veg­ből hol lóg ki a pro­le­tár­dik­ta­tú­ra ló­lá­ba. A né­met nem­ze­ti­szo­ci­a­liz­mus­nak, ke­resz­tény­el­le­nes­sé­ge mel­lett (er­ről szól pél­dá­ul 1936. de­cem­be­ri, Krisz­tus vagy Wotan? cí­mű cik­ke) a nyílt vi­lág­ural­mi tö­rek­vé­sé­re mu­ta­tott rá már évek­kel a há­bo­rú előtt. Egyik par­la­men­ti be­szé­dé­ben pél­dá­ul így: „...ha ve­sze­de­lem volt Ma­gyar­or­szág füg­get­len­sé­gé­re néz­ve a né­met bi­ro­dal­mi gon­do­lat, ami­kor csak egy ró­mai szent bi­ro­dal­mi gon­do­lat, egy di­nasz­ti­kus el­gon­do­lás, egy nagy csá­szár­ság ha­tal­ma ál­lott ve­lünk szem­ben, (Zaj. – El­nök csen­get.) ak­kor sok­kal ve­sze­del­me­sebb ez a bi­ro­dal­mi gon­do­lat ma, ami­kor egy fa­ji ön­tu­dat­ra éb­resz­tett nagy nem­zet­tel, egy olyan nagy nem­zet­tel ál­lunk szem­ben, amely­nek min­den tag­já­ba már gyer­mek­ko­rá­ban be­le­ne­ve­lik azt, hogy a faj, a nép fe­let­te áll minden­nek, hogy a Reich nincs el­ha­tá­rol­va az ál­lam­ha­tár­ok­kal, ha­nem a Reich ott van és ott vég­ző­dik, ahol az utol­só né­met la­kik, ami­kor egy misz­ti­kus »Reichsidee«-t épí­te­nek fel a fa­ji gon­do­lat­ra és a né­me­te­ket kül­föld­ön is min­de­nütt en­nek a bű­vö­le­té­be hajt­ják...” Meg­ve­tet­te és meg­bé­lye­gez­te a Göm­bös-éra „a leg­nyer­sebb ha­tal­mi erő­szak­kal szö­vet­ke­zett csap­szé­ki de­ma­gó­giá”-ját, „a pro­fes­­szi­o­nis­ta hon­fi­bú egész könny­fa­kasz­tó ská­lá­ját” vé­gig­ját­szó meg­él­he­té­si szél­ső­jobb­ol­dalt, s szé­gyell­te a „min­den kultúrnemzetre néz­ve arc­pi­rí­tó­an meg­alá­zó ké­pet, ame­lyet egy [...] nyílt­sza­va­zá­sos ma­gyar vá­lasz­tás nyújt”.

Nemegyszer beszélt arról, milyen veszélyes téveszme az, amely szerint lehet- séges volna szövetséget kötni az egyik parancs- uralmi rendszerrel – a másik ellen

Azt a po­li­ti­kai áram­la­tot pe­dig, amely – el­len­tét­ben az al­kot­má­nyos­ság ér­de­ké­ben a dik­ta­tó­ri­kus ren­del­ke­zé­sek­kel szem­be­sze­gü­lő ha­gyo­má­nyo­sabb ka­to­li­kus po­li­ti­ká­val – „»keresztény-nemzeti« jel­sza­vak­kal, a »jobboldali világnézet« ne­vé­ben hir­de­ti az esz­mei kö­zös­sé­get a ho­rog­ke­reszt­tel”, a ma­gyar po­li­ti­kai és tár­sa­dal­mi élet leg­na­gyobb te­her­té­tel­ének te­kin­tet­te. Pár­tol­ta a föld­osz­tás gon­do­la­tát – el­len­zé­ki kép­vi­se­lő­ként is meg­sza­vaz­ta a kor­mány ál­tal be­nyúj­tott, ez­zel kap­cso­la­tos tör­vényt –, de ő el­ső­sor­ban a nincs­te­le­nek­nek akart föl­det ad­ni, nem a kis- vagy tör­pe­bir­to­kos­ok­nak. A ló­zun­gok­kal szem­ben az egész ak­ció gaz­da­sá­gi meg­ala­po­zá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gé­re fi­gyel­mez­te­tett.

Né­met fő;­csa­pás el­len
Kül­po­li­ti­kai né­ze­te­i­be be­pil­lan­tást en­ged az egyik költ­ség­ve­té­si vi­tá­ban el­hang­zott be­szé­de. A ná­ciz­mus­sal kap­cso­la­tos is­mert né­ze­tei el­le­né­re nem kö­ve­te­li a Né­met­or­szág­gal va­ló kap­cso­la­tok föl­szá­mo­lá­sát – a kül­po­li­ti­ka nem áll­hat, s Eu­ró­pa-szer­te nem is áll pusz­tán vi­lág­né­ze­ti ala­po­kon –, de er­re a kár­tyá­ra nem sza­bad föl­ten­ni Ma­gyar­or­szág sor­sát. Egy­részt azért, mert ha há­bo­rú lesz, „...mi itt két ma­lom­kő kö­zött fo­gunk ös­­sze­mor­zso­lód­ni, a ger­mán és szláv vi­lág­ha­ta­lom, a ger­mán és szláv nagy nép­csa­lá­dok kö­zött, s ak­kor egy ilyen konf­lik­tus ese­tén na­gyon fon­tos, hogy mi ab­ban a pil­la­nat­ban ne olyan szö­vet­ség­ben le­gyünk, amely megint csak a vesz­tün­ket okoz­hat­ja, mint ahogy a vesz­tün­ket okoz­ta már egy­szer.”
De ez csak az egyik ok. A má­sik: a né­met fő­csa­pás irá­nya, a bi­ro­da­lom „ex­pan­zi­ós vo­na­la” csak­is Kö­zép-Eu­ró­pa le­het, így el­ső zsák­má­nya­i­nak egyi­ke a ma­gyar füg­get­len­ség lesz. A har­ma­dik ok: Né­met­or­szág, amely ná­lunk nyílt pro­pa­gan­da­há­bo­rút foly­tat, Ma­gyar­or­szág el­len­sé­ge­it tá­mo­gat­ja, pél­dá­nak oká­ért a ro­mán ra­di­ká­lis so­vi­nisz­tá­kat. Ezért is ra­ga­dott meg min­den al­kal­mat ar­ra, hogy a fran­ci­ák­kal és az an­go­lok­kal va­ló kap­cso­lat­épí­tés fon­tos­sá­gá­ra és lé­te­ző esé­lye­i­re fi­gyel­mez­tes­se a ma­gyar köz­vé­le­ményt és a kor­mányt.
Apponyi szo­li­da­ri­tást vál­lalt a ha­za jog­fosz­tott fi­a­i­val. Til­ta­ko­zott és ér­velt a zsi­dó­tör­vé­nyek el­len; azok kö­zé tar­to­zott, akik a köz­vé­le­mény előtt bi­zo­nyí­tot­ták be a faj­el­mé­let ab­szur­di­tá­sát. „...talán áll­nánk a nép elé és kér­dez­nénk meg a ma­gyar né­pet, mit akar: hat szá­za­lé­kos ala­pon ra­di­ká­lis in­téz­ke­dé­se­ket a zsi­dók el­len, vagy pe­dig azt, hogy a bú­za ára megint le­men­jen ki­lenc pen­gő­re” – mon­dot­ta a má­so­dik zsi­dó­tör­vény vi­tá­já­ban. Az ő ne­ve az el­ső an­nak a do­ku­men­tum­nak az alá­írói kö­zött – per­sze ez az ábé­cé rend­jé­ből kö­vet­ke­zik, nem az alá­írók kö­zöt­ti tár­sa­dal­mi hi­e­rar­chia ér­vé­nye­sí­té­sé­ből –, amely­ben a ma­gyar szel­le­mi elit há­rom­tu­cat­nyi tag­ja (köz­tük Bar­tók, Ko­dály, Mó­ricz Zsig­mond, Kernstok Kár­oly) til­ta­ko­zott az el­ső zsi­dó­tör­vény-ja­vas­lat el­len. E tör­vé­nyek bí­rá­la­tá­ban ő ma­ga több íz­ben is a pol­gá­ri jog­egyen­lő­ség el­vé­nek sé­rel­mé­re he­lyez­te a hangsúlyt. „Ép­pen ezért – mon­dot­ta – ar­ra kell tö­re­ked­nünk, hogy ezt a ve­sze­del­mes pre­ce­denst mi­e­lőbb ki­tö­röl­jük a tör­vény­tár­ból.”
Ne­héz hig­gad­tan ol­vas­ni a Kép­vi­se­lő­há­zi Nap­ló azon passzu­sa­it, ame­lyek a szél­ső­jobb­ol­dal ál­tal a klas­­szi­kus ma­gyar sza­bad­el­vű­ség kép­vi­se­lő­i­re zú­dí­tott ocs­mány­sá­go­kat tar­tal­maz­zák. Apponyi meg­in­gat­ha­tat­la­nul állt a he­lyén. Ami­kor egy saj­tó­vi­tá­ban az ál­ta­la egyéb­ként tisz­telt Pethő Sán­dor Concha Győ­ző azon meg­ál­la­pí­tá­sát idéz­te, mely sze­rint ne­héz do­log li­be­rá­lis ka­to­li­kus­nak len­ni, ő eh­hez a kö­vet­ke­ző­ket fűz­te hoz­zá: „Va­ló­ban ne­héz, mert min­dig ne­héz az ár­ral szem­ben úsz­ni, a pil­la­nat­nyi po­li­ti­kai di­va­tok de­ma­góg frá­zi­sai el­len a tisz­ta esz­mék és a jó­zan ész fegy­ve­ré­vel küz­de­ni, a ha­ta­lom­mal szem­ben a nép­ér­de­ke­ket kép­vi­sel­ni. De ami ne­héz, nem le­he­tet­len, és a ne­he­zeb­bik út nem min­dig bi­zo­nyult a leg­ros­­szabb­nak!”



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. március (1127 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”