Ki­kap­cso­lód­ni vá­gyó, vil­lo­gó mo­bil­lal ren­del­ke­ző vál­lal­ko­zó­nak te­ttet­te ma­gát, hogy meg­les­hes­se, mi­lyen is a mi kis strand­kul­tú­ránk.
Már a fel­ve­ze­tés sem sem­mi. Kö­ze­led­ve az em­be­ri jo­gok mi­att csak B.akarattyának ne­ve­zett te­le­pü­lés fi­ze­tős strand­ja fe­lé, már­is be­le­kós­tol­ha­tunk a nagy­be­tűs ér­zés­be. Mi­köz­ben utat tö­rünk ma­gunk­nak a kis sző­ke, né­me­tül or­di­bá­ló bőr­szan­dá­lo­sok kö­zött, meg­küz­dünk a jég­kré­met áru­ló és da­rázs­ra­jo­kat von­zó amerikai „hotdogimitátorokkal”, már­is oda ju­tunk, hogy két aka­dály még ránk vár: a fel­fúj­ha­tó ke­cses­sé­gek gar­ma­dá­ja és a jegy­pénz­tá­ros. Oda­bent iga­zi szocio-keresztmetszet fo­gad. Ami szem-száj­nak in­ge­re: keresztbekézzel mobilozó bró­ker­ta­nonc, bo­rot­vált hón­al­jú tor­na­ta­nár, va­la­mint az amúgy a Tol­di mo­zi előt­ti vi­lág­fáj­da­lom-élet­ér­zés ins­tal­lá­ci­ó­já­hoz tar­to­zó, ma­tek­ból eny­hén gyen­ge ké­pes­sé­gű kö­zép­is­ko­lás. Mi­köz­ben an­tik le­pe­dő­met te­rít­get­tem egy 25 dom­bocs­ka/négy­zet­mé­ter adott­sá­gú te­rü­let­re, fel­tűnt, hogy mi­lyen kéz­zel­fog­ha­tó is itt a jó­kedv! Jobb­ra két izom­agyú rúg­ta a bőrt egy új­szü­lött és egy al­vó né­ni­ke fe­jét hasz­nál­va ka­pu­fél­fá­nak, bal­ra pe­dig amo­lyan strand-va­dász mód­já­ra smink­kel ar­cu­kon be­szél­ge­tett két nő. A ke­vés­bé sző­ké­nek egyszercsak sí­pol­ni kez­dett a te­le­fon­ja, mi­re a ke­vés­bé okos így ön­töt­te sza­vak­ba ideg­dú­ca­i­nak in­ge­re­it: „Me­rülsz, vagy üzi?”
Az ak­ku­mu­lá­tor töl­tött­sé­gé­re, il­let­ve a rö­vid szö­ve­ges üze­net­re vo­nat­ko­zó kér­dés de­kó­do­lá­sa után kez­dett fel­tűn­ni, hogy a vi­szony­la­gos tisz­ta­sá­got csak né­hol csú­fít­ja el egy-egy vér­ző láb­bal a Ba­la­ton­ból ki­evic­ké­lő, bundesliga-frizurával büsz­kél­ke­dő kis­gye­rek. Amúgy el­en­ged­he­tet­len kel­lék­ként a sör, a lab­da és a be­já­ra­tot öve­ző (fen­tebb em­lí­tett) harc­tér­ről be­szű­rő­dő Mo­dern Talking ze­nei alá­fes­tés az, ami­vel a leg­va­ló­szí­nűb­ben ta­lál­koz­ha­tunk a víz­par­ti kör­nye­zet­ben.
Kis­pol­gá­ri csö­ke­vény­ként do­ku­men­tál­tuk még a vi­lá­gí­tó­an tisz­ta fe­hér zok­nit fe­ke­te mű­bőr szan­dál­lal meg­kom­po­nál­va és per­sze az író­asz­tal­lám­pa-mé­re­tű „bú­vár­kar­órá­kat”, ame­lyek már ak­kor is ké­pe­sek be­áz­ni, ha egy na­gyobb fa alatt íze­lí­tőt ka­punk a le­vél­tet­vek ürü­lék­per­me­té­ből.
Pi­he­né­sün­ket ter­mé­sze­te­sen ki­egé­szí­ti még a gyil­kos ere­jű nap és szom­szé­dos le­pe­dő-la­kók ak­tív hír­szer­zés­re fel­hasz­nált tás­ka­rá­di­ó­ja, amely a ti­ha­nyi vissz­han­got meg­ha­zud­to­ló tisz­ta­ság­gal üvöl­ti vi­lág­gá, hogy me­lyik tam­pon si­mul leg­job­ban.
Fi­gye­lem! Önök ha­lad­nak a kor­ral? Mert ha még min­dig strand­ra jár­nak, eset­leg a Ba­la­ton part­já­ra, ak­kor Önök ős­kö­vü­le­tek eb­ben a „mo­dern köz­tár­sa­ság­ban”. Most már aquarenába kell men­ni – néz­ze­nek oda! Ott ta­lán még a víz is mo­dern.