Ami­kor a kül­föl­di fel­fe­de­ző vé­gig­sé­tál a PR-értelemben in­terp­re­tált bu­da­pes­ti vér­ke­rin­gé­sen, ak­kor ki­ke­rül­he­tet­le­nül szem­be­sül azok­kal a szá­munk­ra sok­szor ne­vet­sé­ges evi­den­ci­ák­kal, ame­lyek a hont hi­va­tot­tak meg­kom­po­nál­tan, avagy anél­kül kép­vi­sel­ni a csu­pán ket­tes szám­rend­szer­ben gon­dol­kod­ni tu­dó ame­ri­kai atom­tu­dós, az után­pót­lás­ért ha­zánk­ba lá­to­ga­tó uk­rán em­ber­ke­res­ke­dő, eset­leg a ja­pán mik­ro-haj­szá­rí­tó­gyár­tó szá­má­ra.
Bu­da­pest Vá­ci ut­cá­ja va­ló­ban ki­vé­te­les han­gu­la­tot áraszt – fő­leg a nyár de­re­kán. Egy ki­csit úgy ér­zi ma­gát a vé­let­le­nül ar­ra té­ve­dő ős­la­kos, hogy a bé­csi Mariahilfer jó­mó­dú at­mosz­fé­rá­já­ban kó­szál. Csak an­­nyi a kü­lönb­ség, hogy itt nincs ki­ír­va az üz­le­tek aj­ta­já­ra ma­gya­rul, hogy a tol­va­jo­kat át­ad­ják a rendőrségnek… Mit tesz te­hát a jobb eset­ben sok euróját ide­ha­za el­köl­te­ni aka­ró ide­gen?
Elő­ször is igyek­szik nem tu­do­mást ven­ni az előt­te fe­hér ci­pő­ben la­ví­ro­zó ma­gyar szép­ség­ről, aki­nek hó­fe­hér tű­sar­kú­já­nak tal­pán bi­zony ott vi­rít a szo­lid kis cím­ke, hogy nem mos­ha­tó.
Má­sod­sor­ban kön­­nye­kig meg­ha­tó­dik, ami­kor ott­hon ma­radt sze­ret­te­i­re gon­dol, és kom­pen­zá­lás­kép­pen aján­dé­kot, szu­ve­nírt vá­sá­rol­na szá­muk­ra, de va­la­mi olyas­mit, ami iga­zán ar­ról az or­szág­ról szól, amely­ben ő a lá­bát ló­gat­ta, és a szál­lo­dai szo­bá­já­ban an­­nyi elekt­ro­mos masszírozógép rek­lá­mot lá­tott, mint más­hol so­ha. Az élel­mes ma­gán­szek­tor – mond­hat­nák – a vi­lág gaz­da­sá­gi ütő­erén tart­ja az uj­ja­it és ki­ta­pint­ja a leg­ki­sebb (ma­gya­rul nem tu­dó) igé­nye­ket is. Azon­nal re­a­gál a ro­mán lej ár­fo­lyam­esé­sé­re és a World Tra­de Cen­ter el­le­ni me­rény­le­tek­re. Két­ség­te­len, kis­sé egye­di mó­don, de hát Pe­li­kán elv­társ óta tud­juk, hogy egy cit­ro­mot is el le­het narancsként ad­ni. Ezen men­ta­li­tást és ér­tel­mi sí­kot kö­vet­ve ke­rül­he­tett az egyik bel­vá­ro­si aján­dék­bolt ki­ra­ka­tá­ba Oszama bin Laden kis­mé­re­tű plasz­ti­ká­ja. Az ér­de­kes­ség ked­vé­ért a kö­rö­zött ter­ro­ris­ta mel­lett a kö­vet­ke­zők kap­tak még do­bo­gós he­lyet: Sztá­lin, Hit­ler, Má­tyás ki­rály és a nagy­ba­ju­szú szov­jet ka­to­na (az olvszerk. pi­masz hoz­zá­szó­lá­sa: 1. Sze­gény Má­tyás ho­gyan ke­rül ide? 2. Er­dély­ben drakulás bög­rét le­het kap­ni, vi­szont nem po­én az ere­dő, ha­nem a nem­ze­ti büsz­ke­ség). A hát­tér­ben ter­mé­sze­te­sen az el­ma­rad­ha­tat­lan por­ce­lán ku­lacs vi­rí­tott, cí­me­res mo­tí­vu­mok­kal ja­vít­va az össz­ha­tást.
Ta­nul­sá­gos cso­kor­ba gyűj­te­ni a leg­gyak­rab­ban elő­for­du­ló kény­szer­kép­ze­te­ket, ame­lyek­kel kény­te­len a tu­ris­ta az aján­dék­bol­to­kat jár­va szem­be­sül­ni:
1. Fá­ból ké­szült ju­hász.
2. Fá­ból ké­szült juhászné – „ki­éhe­zett” arc­ös­­sze­té­tel­lel.
3. Pi­ros szí­vecs­ke na­túr, eset­leg var­ró­kész­let be­fo­ga­dá­sá­ra al­kal­mas ki­vi­tel­ben.
4. Gipsz ala­pú, „A tá­bor­tűz­ön ro­tyo­gó gu­lyás­le­ves” cí­met vi­se­lő aján­dék­tárgy.
5. Fa­ka­nál­ból és pi­ros­pap­ri­ká­ból ös­­sze­mí­melt em­ber­sze­rű­ség.
Azért saj­ná­lom, hogy za­ma­tos vö­rös­bo­runk ízét nem tud­juk gipsz­fi­gu­rá­vá ki­ön­te­ni és árul­ni!