Míg a keszt­he­lyi­ek el­ső­sor­ban a kul­tú­rát hoz­zák fel fő érv­ként (no meg a biz­ton­ság ked­vé­ért szem­fü­les mó­don véd­jegy­ként is be­je­gyez­ték a vi­ta­tott cí­met), ad­dig a sió­fo­ki­ak a ren­ge­teg ven­dé­get és az éj­sza­kai pezs­gést vé­lik per­dön­tő­nek. Jó okuk van rá.
A vas­út­ál­lo­más mel­lett hú­zó­dó Kálmán Im­re sé­tá­nyon a Ba­la­ton-par­ton meg­szo­kott bóv­li-ára­dat fo­gad, EB-lázban égő né­met tu­ris­ták lé­zen­ge­nek a gagyi fut­ballme­zek kö­rül, itt kettő-ezerötért, az ott­ho­ni ár tö­re­dé­ké­ért kap­hat­ják meg a fut­ball-iko­nok cso­ma­go­lá­sát (az en­nek meg­fe­le­lő mi­nő­ség­ben, ter­mé­sze­te­sen). A sé­tány­ról nyí­lik a Kál­mán Im­re Mú­ze­um, ahol a kin­ti nyüzs­gés­sel el­len­tét­ben tel­jes bé­kes­ség ho­nol, csak egy meg­fá­radt csa­lád­apa fű­zi kü­lö­nö­sebb meg­győ­ző­dés nél­kül, jól be­já­ra­tott köz­he­lyek­kel a jegy­sze­dő né­nit.
A ka­pu alat­ti fo­lyo­són a ré­gi sió­fo­ki ké­pes­lap­ok­ból ké­szült gyűj­te­mény egy egé­szen más für­dő­hely­ről me­sél, mint ami­lyen­nek ma láthatjuk. A tó­par­ti kor­zó fái alatt dá­mák ad­nak ta­lál­kát kön­­nyed ele­gan­ci­á­val öl­tö­zött úri­em­be­rek­nek, a ló­ver­seny­pá­lya kö­zön­sé­ge a győz­test ün­nep­li, és nap­er­nyős höl­gyek igye­kez­nek a für­dő­ház fe­lé. A la­pok rö­vid, bá­jo­san na­iv üze­ne­tei bé­ke­be­li han­gu­la­tot idéz­nek: „Édes czukros Millám! Úgy-e éde­sem te is gyüjtöd a ké­pes la­po­kat? Fo­gadd tő­lem szí­ve­sen gyűj­te­mé­nyed­be, e kis la­pot. Én is gyűj­töm.”
A mú­ze­um ma­ga mind­ös­­sze há­rom ap­ró szo­bá­ból áll, ahol Kál­mán Im­re, a ma­gyar ope­rett és Sió­fok tör­té­ne­té­vel is­mer­ked­he­tünk meg. A se­gí­tő­kész mindenesnéni a ked­vün­kért fel­kap­csol­ja a vil­la­nyo­kat és be­kap­csol­ja a mes­ter leg­hí­re­sebb szer­ze­mé­nye­it fel­vo­nul­ta­tó hát­tér­ze­nét. Meg­tud­juk, hogy a ter­mény­ke­res­ke­de­lem­mel fog­lal­ko­zó Koppstein csa­lád­ban lát­ta meg a nap­vi­lá­got (a Fa­so­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um­ban töl­tött évek alatt ma­gya­ro­sí­tott test­vé­ré­vel együtt Kál­mán­ra), gyer­mek­ként sok­szor ló­gott a Szín­kör pró­bá­in, és el­ső zon­go­rá­ját sa­ját zseb­pén­zé­ből vet­te. Si­ke­re­it el­ső­sor­ban Bécs­ben arat­ta (ott is élt so­ká­ig), de da­rab­ja­it a pes­ti szín­há­zak is nagy si­ker­rel ját­szot­ták, vé­gül az utol­só ha­jók egyi­kén si­ke­rült el­me­ne­kül­nie a ná­cik elől.
A mai Arany­part kör­nyé­kén né­hány ele­gáns vil­la em­lé­kez­tet a pes­ti nagy­pol­gár­ság és mű­vész­vi­lág ked­velt üdü­lő­he­lyé­re, ami­nek vis­­sza­já­ró ven­dé­ge volt töb­bek kö­zött Ka­rin­thy, Krúdy, Kabos és Latabár is (Krúdy em­lé­két egy ré­gi épü­let­ben mű­kö­dő pan­zió is őr­zi ne­vé­ben). Az újabb épü­le­tek kö­zött is akad né­hány íz­lé­ses da­rab, a ró­zsa­szín giccs­pa­lo­ták már erő­sen be­le­ron­dí­ta­nak a kép­be, az iga­zán le­han­go­ló még­is a ba­zár­sor­sze­rű ven­dég­lá­tó­he­lyek, já­ték­ter­mek és bu­ti­kok igény­te­len­sé­ge. He­lyi gaszt­ro­nó­mi­ai ne­ve­ze­tes­ség­ként egy­mást érik a gyros- és kebab-árusok (ele­in­te ér­tet­le­nül ál­lunk a je­len­ség előtt, majd né­hány arab ven­dég/üz­let­em­ber fel­tű­né­se ad­ja meg a je­len­ség ma­gya­rá­za­tát), míg a ma­gát kéz­mű­ves­ként és olasz­ként hir­de­tő fagyizó egyet­len po­zi­tí­vu­ma a fagyis lá­nyok ked­ves mo­so­lya.
Nyá­ron jó idő­ben zsú­fo­lá­sig tel­nek a stran­dok (mi­köz­ben per­sze fo­lya­ma­tos a pa­nasz, hogy rö­vid a sze­zon, nem jön­nek a külföldiek, stb.), es­te pe­dig az ut­cá­kon höm­pö­lyög a tö­meg. Van itt min­den­fé­le em­ber, a jól öl­tö­zött aranyifjaktól kezd­ve, a kö­zép­ko­rú né­met há­zas­pá­ron át a mattrészeg, ag­res­­szív ti­né­dzser hor­dá­kig. Leg­utób­bi sió­fo­ki lá­to­ga­tá­sunk ta­lán leg­ijesz­tőbb je­len­sé­ge egy pár­duc­min­tás, kön­­nyű nyá­ri ru­há­ba öl­tö­zött, ám an­nak ke­re­te­it je­len­tő­sen meg­ha­la­dó nő volt, aki ide­á­lis meg­sze­mé­lye­sí­tő­je le­het­ne egy, „A szo­lá­ri­um öl!” üze­ne­tű, tár­sa­dal­mi cé­lú kam­pány­nak.
A vá­ros víz­part­tól tá­vo­lab­bi ré­szé­re is te­szünk egy rö­vid ki­rán­du­lást. Száj­tát­va fi­gyel­jük a he­lyi busz­tár­sa­ság elekt­ro­ni­kus bér­let­rend­szer­ét (ami ak­kor is nagy szó, ha az új, má­jus el­se­jé­től mű­kö­dő rend­szert rek­lá­mo­zó „Elekt­ro­ni­kus bér­let­tel az Uni­ó­ba” -szlo­gen azért erő­sen bün­tet) és ahogy a Pik­nik Pan­zió ét­ter­mé­ben te­nyér­szá­mí­tó­gép­pel ve­szi fel ren­de­lé­sün­ket a pin­cér (rá­adá­sul a kony­ha is ki­tű­nő). A vissza­ú­ton, az új­ra és új­ra fel­buk­ka­nó plety­ká­kat el­len­őri­zen­dő, meg­bi­zo­nyo­so­dunk ró­la, hogy sem fideszes jach­to­sok, sem kom­mu­nis­ta csel­szö­vők nem csa­pol­ják a Si­ón a ma­gyar ten­ger drá­ga vi­zét. Sé­tánk köz­ben rá­cso­dál­ko­zunk egy-egy üz­let­név­re, a Las Ku­kac Casino és az im­po­záns Kí­nai Hong­kong Áru­ház után a Big Shot's vi­szi el a pál­mát, ami úgy hang­zik, mint­ha csak va­la­mi fel­ka­pasz­ko­dó ma­gyar por­nó­sztár mű­vész­ne­ve len­ne, Judith Nemyo nyom­do­ka­in.
Az es­te be­kö­szön­té­vel meg­kez­dő­dik a te­le­pü­lés csúcsrajáratása, az em­be­rek szó­ra­koz­ni in­dul­nak. Sió­fok két leg­is­mer­tebb szó­ra­ko­zó­he­lye, a Flört és a Palace a sze­zon­ban min­den nyá­ri es­tén nyit­va van, né­ha vi­lág­sztár dj-k lép­nek fel, más­kor ke­vés­bé igé­nyes prog­ra­mot kí­nál­nak, mint az a Palace pla­kát­ja­in hir­de­tett szer­dán­kén­ti és va­sár­na­pon­kén­ti „Frei Bier & Sangria Party”-ból és a pén­te­ken­kén­ti „French Kiss & Free Becherovka Apple” bu­lik­ból sejt­he­tő. A ha­jó­ál­lo­más mel­let­ti, ször­nyen le­puk­kant épü­let Paradiso Disco fel­ira­tát nap­pal még ré­gi idők­ből itt fe­lej­tett em­lék­nek vél­jük, es­te vi­szont lát­hat­juk, hogy va­ló­ban mű­kö­dő szó­ra­ko­zó­hely­ről van szó – ha kö­ze­lebb­ről nem is mer­jük ta­nul­má­nyoz­ni. Az éj­sza­kai élet az Arany­part­ra, a Co­ca-Co­la Beach House kö­rü­li, jó­részt be­lé­pő­díj-men­tes szó­ra­ko­zó­he­lyek­re kon­cent­rá­ló­dik. Le­het a Party Cafe ké­nyel­mes nap­le­men­te-né­ző strand­szé­ke­i­ben vagy füg­gő­ágya­i­ban la­zul­ni, or­dít­va karaokézni az egyik bár szín­pad­ján és nyo­mo­rog­va tán­col­ni a Spa­get­ti Ház­ban vagy a Renegade-ben (utób­bi­hoz egész po­fás ká­vé­zó is tar­to­zik, ahon­nan egy kok­tél mel­lől fi­gyel­het­jük a fő vo­nu­lá­si út­vo­nal pezs­gé­sét, na­gyon me­di­ter­rán­nak érez­ve ma­gun­kat). Új lát­vá­nyos­ság a par­ton fel­ál­lí­tott, éj­sza­ka mű­kö­dő óri­ás­ke­rék, ami­re olyan es­té­ken is bő­ven akad je­lent­ke­ző, ami­kor föld­kö­zel­ben is ne­héz meg­ma­rad­ni a je­ges szél­től, nem­hogy 46 mé­te­res ma­gas­ság­ban. A nyá­ri Sió­fok azon­ban ilyen idő­ben is pö­rög to­vább...