Ahol a napfény és a buli lakik
Siófok (2004. augusztus) Régóta folyik a – jó eséllyel eldönthetetlen – versengés Keszthely és Siófok között „a Balaton fővárosa” címért (néha Balatonfüred is bejelentkezik, de nem nagyon tud beleszólni a nagyok versenyébe). Míg a keszthelyiek elsősorban a kultúrát hozzák fel fő érvként (no meg a biztonság kedvéért szemfüles módon védjegyként is bejegyezték a vitatott címet), addig a siófokiak a rengeteg vendéget és az éjszakai pezsgést vélik perdöntőnek. Jó okuk van rá. A vasútállomás mellett húzódó Kálmán Imre sétányon a Balaton-parton megszokott bóvli-áradat fogad, EB-lázban égő német turisták lézengenek a gagyi futballmezek körül, itt kettő-ezerötért, az otthoni ár töredékéért kaphatják meg a futball-ikonok csomagolását (az ennek megfelelő minőségben, természetesen). A sétányról nyílik a Kálmán Imre Múzeum, ahol a kinti nyüzsgéssel ellentétben teljes békesség honol, csak egy megfáradt családapa fűzi különösebb meggyőződés nélkül, jól bejáratott közhelyekkel a jegyszedő nénit. A kapu alatti folyosón a régi siófoki képeslapokból készült gyűjtemény egy egészen más fürdőhelyről mesél, mint amilyennek ma láthatjuk. A tóparti korzó fái alatt dámák adnak találkát könnyed eleganciával öltözött úriembereknek, a lóversenypálya közönsége a győztest ünnepli, és napernyős hölgyek igyekeznek a fürdőház felé. A lapok rövid, bájosan naiv üzenetei békebeli hangulatot idéznek: „Édes czukros Millám! Úgy-e édesem te is gyüjtöd a képes lapokat? Fogadd tőlem szívesen gyűjteményedbe, e kis lapot. Én is gyűjtöm.” A múzeum maga mindössze három apró szobából áll, ahol Kálmán Imre, a magyar operett és Siófok történetével ismerkedhetünk meg. A segítőkész mindenesnéni a kedvünkért felkapcsolja a villanyokat és bekapcsolja a mester leghíresebb szerzeményeit felvonultató háttérzenét. Megtudjuk, hogy a terménykereskedelemmel foglalkozó Koppstein családban látta meg a napvilágot (a Fasori Evangélikus Gimnáziumban töltött évek alatt magyarosított testvérével együtt Kálmánra), gyermekként sokszor lógott a Színkör próbáin, és első zongoráját saját zsebpénzéből vette. Sikereit elsősorban Bécsben aratta (ott is élt sokáig), de darabjait a pesti színházak is nagy sikerrel játszották, végül az utolsó hajók egyikén sikerült elmenekülnie a nácik elől. A mai Aranypart környékén néhány elegáns villa emlékeztet a pesti nagypolgárság és művészvilág kedvelt üdülőhelyére, aminek visszajáró vendége volt többek között Karinthy, Krúdy, Kabos és Latabár is (Krúdy emlékét egy régi épületben működő panzió is őrzi nevében). Az újabb épületek között is akad néhány ízléses darab, a rózsaszín giccspaloták már erősen belerondítanak a képbe, az igazán lehangoló mégis a bazársorszerű vendéglátóhelyek, játéktermek és butikok igénytelensége. Helyi gasztronómiai nevezetességként egymást érik a gyros- és kebab-árusok (eleinte értetlenül állunk a jelenség előtt, majd néhány arab vendég/üzletember feltűnése adja meg a jelenség magyarázatát), míg a magát kézművesként és olaszként hirdető fagyizó egyetlen pozitívuma a fagyis lányok kedves mosolya. Nyáron jó időben zsúfolásig telnek a strandok (miközben persze folyamatos a panasz, hogy rövid a szezon, nem jönnek a külföldiek, stb.), este pedig az utcákon hömpölyög a tömeg. Van itt mindenféle ember, a jól öltözött aranyifjaktól kezdve, a középkorú német házaspáron át a mattrészeg, agresszív tinédzser hordákig. Legutóbbi siófoki látogatásunk talán legijesztőbb jelensége egy párducmintás, könnyű nyári ruhába öltözött, ám annak kereteit jelentősen meghaladó nő volt, aki ideális megszemélyesítője lehetne egy, „A szolárium öl!” üzenetű, társadalmi célú kampánynak. A város vízparttól távolabbi részére is teszünk egy rövid kirándulást. Szájtátva figyeljük a helyi busztársaság elektronikus bérletrendszerét (ami akkor is nagy szó, ha az új, május elsejétől működő rendszert reklámozó „Elektronikus bérlettel az Unióba” -szlogen azért erősen büntet) és ahogy a Piknik Panzió éttermében tenyérszámítógéppel veszi fel rendelésünket a pincér (ráadásul a konyha is kitűnő). A visszaúton, az újra és újra felbukkanó pletykákat ellenőrizendő, megbizonyosodunk róla, hogy sem fideszes jachtosok, sem kommunista cselszövők nem csapolják a Sión a magyar tenger drága vizét. Sétánk közben rácsodálkozunk egy-egy üzletnévre, a Las Kukac Casino és az impozáns Kínai Hongkong Áruház után a Big Shot's viszi el a pálmát, ami úgy hangzik, mintha csak valami felkapaszkodó magyar pornósztár művészneve lenne, Judith Nemyo nyomdokain. Az este beköszöntével megkezdődik a település csúcsrajáratása, az emberek szórakozni indulnak. Siófok két legismertebb szórakozóhelye, a Flört és a Palace a szezonban minden nyári estén nyitva van, néha világsztár dj-k lépnek fel, máskor kevésbé igényes programot kínálnak, mint az a Palace plakátjain hirdetett szerdánkénti és vasárnaponkénti „Frei Bier & Sangria Party”-ból és a péntekenkénti „French Kiss & Free Becherovka Apple” bulikból sejthető. A hajóállomás melletti, szörnyen lepukkant épület Paradiso Disco feliratát nappal még régi időkből itt felejtett emléknek véljük, este viszont láthatjuk, hogy valóban működő szórakozóhelyről van szó – ha közelebbről nem is merjük tanulmányozni. Az éjszakai élet az Aranypartra, a Coca-Cola Beach House körüli, jórészt belépődíj-mentes szórakozóhelyekre koncentrálódik. Lehet a Party Cafe kényelmes naplemente-néző strandszékeiben vagy függőágyaiban lazulni, ordítva karaokézni az egyik bár színpadján és nyomorogva táncolni a Spagetti Házban vagy a Renegade-ben (utóbbihoz egész pofás kávézó is tartozik, ahonnan egy koktél mellől figyelhetjük a fő vonulási útvonal pezsgését, nagyon mediterránnak érezve magunkat). Új látványosság a parton felállított, éjszaka működő óriáskerék, amire olyan estéken is bőven akad jelentkező, amikor földközelben is nehéz megmaradni a jeges széltől, nemhogy 46 méteres magasságban. A nyári Siófok azonban ilyen időben is pörög tovább...
|