Idén már jó elő­re kon­di­ci­o­nál­tam ma­gam lel­ki­leg, hogy min­den­kép­pen ne­ki­vá­gok, mi­u­tán évek óta hi­á­ba ter­vez­get­tem, ilyen-olyan okok­ból. Az ere­de­ti­leg meg­hir­de­tett szom­ba­ti idő­pont­ról a hi­deg víz és a vár­ha­tó rossz idő­já­rás mi­att egy nap­pal ké­sőbb­re ke­rül a ren­dez­vény, en­nek kö­szön­he­tő­en a szom­bat es­ti szü­le­tés­na­pi bu­li és az azt kö­ve­tő né­hány órás al­vás csak fo­koz­za a ki­hí­vás sport­ér­té­két. Balatonboglárra ér­ve egy gyors víz­hő­fok-el­len­őr­zést kö­ve­tő­en de­rül ki, hogy ko­ráb­ban lel­kes tár­sa­sá­gunk­ból már csak ne­kem ma­rad átúszhatnékom, a töb­bi­e­ket job­ban vonz­za a stran­do­lás-lán­go­so­zás csa­ló­ka biz­ton­sá­ga és ké­nyel­me. Bog­lár­ról ha­jó­val le­het meg­kö­ze­lí­te­ni a rajt rév­fü­lö­pi hely­szí­nét. A részt­ve­vők in­gye­ne­sen ha­józ­hat­nak a túl­part­ra, de csak ne­ve­zés után, s mi­vel Bog­lá­ron nem volt le­he­tő­ség a ne­ve­zés­re, így je­gyet kell vál­ta­ni az út­ra. Ba­rá­ta­im sze­rint ez ko­ráb­ban nem így volt, a rész­vé­te­li díj is idén emel­ke­dett 2700 fo­rint­ra.
Rév­fü­lö­pön fel­tan­ko­lok az el­ső utam­ba ke­rü­lő túrórudi-automatából, majd be­le­kez­dek a ne­ve­zé­si pro­ce­dú­rá­ba. Az or­vo­si vizs­gá­la­tot vég­ző do­ki rend­ben ta­lál­ja a vér­nyo­má­so­mat, s tesz ugyan né­mi meg­jegy­zést ki­pi­hent­sé­gem lát­ha­tó je­le­i­re, azért rá­nyom­ja kar­to­nom­ra az in­du­lást en­ge­dé­lye­ző pe­csé­tet. A le­ve­gő­ben a ren­dez­vényt szpon­zo­rá­ló sportkrémgyártó ter­mé­ké­nek bru­tá­li­san men­to­los il­la­ta ter­jeng. A ké­szít­mény ma­gam­ra app­li­ká­lá­sát kö­ve­tő­en olyan ér­zé­sem tá­mad, mint­ha en­do­gén ké­mi­ai re­ak­ci­ók in­dul­ná­nak be iz­ma­im­ban, mely­nek nem le­het más vé­ge, mint hogy élő fák­lya­ként ég­jek el a víz­par­ton. Rö­vi­de­sen eny­hül a bel­ső hő­ség, így ké­sői, ön­je­lölt Wes­se­lé­nyi­ként vet­he­tem ma­gam a je­ges (nem egé­szen 20 fo­kos) ha­bok­ba. Az át­úszás in­du­ló­sza­ka­sza öko­ló­gi­ai ka­taszt­ró­fa súj­tot­ta te­rü­let­re em­lé­kez­tet. Mint­ha egy nap­ola­jat szál­lí­tó tanker szen­ve­dett vol­na bal­ese­tet a kö­zel­ben, lel­ki sze­me­im előtt a a vi­lág­saj­tót be­já­ró, a nap­olaj­tól ful­dok­ló ká­ró­ka­to­nák­ról ké­szült ké­pek tűn­nek fel. Egy uv-zöld fül­du­gó és egy na­gyobb­faj­ta rag­ta­pasz ki­ke­rü­lé­sé­vel ki­érek a nyílt víz­re, a le­hor­gony­zott vi­tor­lá­sok­tól sze­gé­lye­zett fo­lyo­só­ra. Kö­rü­löt­tem töb­ben neo­prén ru­há­ban ha­sít­ják a vi­zet, mint va­la­mi sark­vi­dé­ki túl­élő­ver­seny hő­sei. Ma­ga az úszás a fog­va­co­gás­tól el­te­kint­ve meg­le­he­tő­sen ese­mény­te­le­nül te­lik, csak né­ha húz­nak el mel­let­tem lát­ha­tó­an fel­ké­szül­tebb úszók­ból ál­ló ra­jok. Fél­úton meg­éhe­zem, de az ete­tő­ha­jók sző­lő­cuk­ra­it így sem iga­zán kí­vá­nom. Út­köz­ben a ko­ráb­ban Tornóczky Ani­ta ne­ve ál­tal fém­jel­zett NÉVshowR cí­mű mű­sor he­li­kop­te­re kö­röz fe­let­tünk, jól­eső me­leg­ség­gel tölt­ve el keb­lün­ket, hogy nem csak az RTL en­ged­he­ti meg ma­gá­nak, hogy a le­ve­gő­be emel­ked­jen – a ki­rá­lyi te­le­ví­zió leg­alább olyan ma­gas­ról szem­lé­li a vi­lá­got. A má­sik szív­de­rí­tő lát­ványt a me­zőny mel­lett el­hú­zó vi­tor­lás nyújt­ja, mely­re gon­dos ke­zek a nem­ze­ti lo­bo­gó mel­lé Ár­pád-sá­vos tö­röl­kö­zőt ag­gat­tak.
A cél­ba ér­ve re­giszt­rál­ják vo­nal­kó­dos kar­sza­la­gun­kat, egy bá­gyadt mo­soly a webkamerába, majd in­dul a sorbanállás a szpon­zo­rok aján­dé­ka­i­ért. Fris­sen sü­tött pék­sü­te­mén­­nyel, hű­tött üdítőitalokkal, pó­ló­val, ba­nán­nal és egy-két­he­tes szí­nes sport­új­ság­ok­kal ju­tal­maz­zák a tá­vot tel­je­sí­tő­ket, hogy az­tán ki-ki ha­za­in­dul­jon, vagy él­vez­ze még egy ki­csit a nap­sü­tést és a sztáregyüttesek túl­han­go­sí­tott hak­ni­ját a ren­de­zők jó­vol­tá­ból…