– Az öt­tu­sa ta­lán az egyik leg­össze­tet­tebb sport­ág. Ho­gyan tud­ja egy spor­to­ló egye­sí­te­ni ma­gá­ban a lo­vag­lás­hoz, úszás­hoz, lö­vé­szet­hez, ví­vás­hoz, fu­tás­hoz szük­sé­ges ké­pes­sé­ge­ket?
– Jól mond­tad, az öt­tu­sa az egyik leg­ös­­sze­tet­tebb sport­ág; én még ide­so­rol­nám a tíz­pró­bát és a nők­nél a hét­pró­bát. Mi, öt­tu­sá­zók ter­mé­sze­te­sen nem tud­juk az egyes szá­mo­kat olyan ma­gas szin­ten tel­je­sí­te­ni, mint a szak­ágak ver­seny­zői, de a sport­ágon be­lül le­het fi­gye­lem­re­mél­tó ered­ményt el­ér­ni. Balczó, Ma­da­ras és Fá­bi­án is nyert pél­dá­ul ma­gyar baj­nok­sá­got ví­vás­ban, ahogy egy fran­cia öt­tu­sá­zó nem­ré­gen ví­vó Vi­lág­ku­pát. Öt­tu­sá­ban va­la­ki ál­ta­lá­ban vagy tech­ni­kai (lö­vé­szet, lo­vag­lás) vagy in­kább fi­zi­kai szá­mok­ban jó. Én tech­ni­kai szá­mok­ban va­gyok in­kább ott­ho­nos, ami per­sze sok­szor la­bi­lis­sá te­szi a tel­je­sít­ményt.
– Mi­ért vá­lasz­tot­tad an­nak ide­jén az öt­tu­sát?
– Ne­kem na­gyon egy­sze­rű volt a dol­gom, mert sport­ta­go­za­tos osz­tály­ba jár­tam és egyik dup­la test­ne­ve­lés órán úsz­tunk. A ké­sőb­bi ne­ve­lő­edzőm ott lá­tott meg és vá­lasz­tott ki. Nem is me­rült fel, hogy mást spor­tol­jak. Ez azért ér­de­kes, mert most nem számítok ki­fe­je­zet­ten jó úszó­nak, nem fej­lőd­tem an­­nyit, mint a töb­bi számban…
– Be­szél­tünk már az öt­tu­sa ös­­sze­tett­sé­gé­ről, bo­nyo­lult­sá­gá­ról. Rá­adá­sul ke­ve­seb­ben űzik, és mint­ha va­la­mi fi­nom exk­lu­zi­vi­tás len­ge­né be mind a mai na­pig ezt a va­la­ha ka­to­nai spor­tot. Jól ér­zem?
– Va­ló­ban, vi­szony­lag ke­ve­sen űzik, de nem hi­szem, hogy az exk­lu­zi­vi­tás­nak eb­ben sze­re­pe len­ne. Az öt­tu­sa bor­zal­ma­san idő­igé­nyes és na­gyon ne­héz. Szok­tam be­szél­ni spor­to­lók­kal, akik­re tel­je­sít­mé­nyük és edzés­mun­ká­juk mi­att fel­né­zek (úszók, asz­ta­li­te­ni­sze­zők), és ők ál­ta­lá­ban a mi mun­kán­kat te­kin­tik kü­lö­nö­sen ke­mény­nek. Tény, hogy az öt­tu­sá­ban nem le­het­sé­ges azt mon­da­ni: most hagy­juk az egyik szá­mot, majd ki­csit ké­sőbb vis­­sza­té­rünk rá, mind az öt szá­mot fo­lya­ma­to­san kell csi­nál­ni, fu­tó­edzést pél­dá­ul he­ten­te hat­szor. A mai gye­re­ke­ket ret­ten­tő­en ne­héz ilyen sport fe­lé csa­lo­gat­ni.
– Mi­ért?
– Eu­ró­pá­ban az el­sők kö­zött va­gyunk a té­vé előtt el­töl­tött idő­vel, kul­tú­rá­ra és plá­ne test­moz­gás­ra egy­re ke­ve­seb­bet for­dí­tunk mi, ma­gya­rok; ez hat­vá­nyo­zot­tan igaz a fi­a­ta­lok­ra. Ide na­gyon erős aka­rat és ki­tar­tás kell, leg­alább egy rész ab­ból, ami Balczó And­rás­ban an­nak ide­jén meg­volt.
– Az el­mon­dot­tak el­le­né­re Ma­gyar­or­szág to­vább­ra is ered­mé­nyes a sport­ág­ban. Mi­vel ma­gya­rá­zod ezt?
– Ál­lan­dó­an van ered­mény, az edzői gár­dá­nak, a le­he­tő­sé­gek­nek kö­szön­he­tő­en. No meg an­nak a ma­rok­nyi fi­a­tal­nak, akik min­den­fé­le más szí­vó­ha­tás el­le­né­re még­is­csak ne­ki­lát­nak és szív­vel-lé­lek­kel csi­nál­ják az öt­tu­sát. Hoz­zá kell azt is ten­ni, hogy a ha­gyo­mány mel­lett na­gyon erős tel­je­sít­mény­kény­szer is je­len van ide­ha­za. A mé­dia és a köz­vé­le­mény az öt­tu­sá­zó­tól el­vár­ja az ara­nyat, az ezüst már sok­szor ku­darc, pon­to­sab­ban fo­gal­maz­va: nem kap­ja meg a ne­ki já­ró el­is­me­rést, pe­dig más­hol már a pont­szer­ző hely is ér­ték. Hogy ez az el­vá­rás ne stresszeljen, meg­pró­bá­lom po­zi­tí­van fel­fog­ni a dol­got: az idei vi­lág­baj­nok­sá­gon pél­dá­ul ha­to­dik let­tem, s en­nek na­gyon örül­tem, mert no­ha be­te­gen áll­tam rajt­hoz, úgy érez­tem, hogy min­dent ki­ad­tam ma­gam­ból. Így hát az olim­pi­án is na­gyon örül­nék egy ha­to­dik hely­nek; per­sze azért az arany len­ne a leg­jobb.
– Az el­múlt évek­ben vál­to­zott az öt­tu­sa, és év­ről-év­re fel­me­rül, hogy le­ve­szik az olim­pia programjáról…
– Két­ség­kí­vül so­kat vál­to­zott a vi­lág, s ve­le együtt az öt­tu­sa is: míg ko­ráb­ban négy vagy öt na­pig tar­tott az öt szám, ma egy nap alatt kell min­dent tel­je­sí­te­ni: egy se­lej­te­ző na­pot (ahol lo­vag­lást ki­vé­ve min­dent meg­csi­ná­lunk) és egy pi­he­nő na­pot kö­ve­tő­en kell „éles­ben”, a dön­tő­ben tel­je­sí­te­ni. Ez más­faj­ta hoz­zá­ál­lást kö­ve­tel. A ví­vás­nál pél­dá­ul már nem há­rom, ha­nem csak egy perc van egy as­­szó­ra. Őszin­tén szól­va nem tu­dom, hogy me­lyik a jobb rend­szer, ta­lán Martinek Já­nos vagy Fá­bi­án Lász­ló tud­ná meg­mon­da­ni, ők vi­lág­szín­vo­na­lon csi­nál­ták mind­ket­tőt. Én saj­nál­nám, ha le­ke­rül­ne a prog­ram­ról az öt­tu­sa, sze­rin­tem múlt­ja, ha­gyo­má­nyai mi­att is meg­ér­dem­li, hogy to­vább­ra is sze­re­pel­jen a já­té­kok­on.
– Mi­ben kü­lön­bö­zik az olim­pia a töb­bi ver­seny­től?
– Sze­mé­lyes ta­pasz­ta­la­tom nincs, hisz ez lesz az el­ső olim­pi­ám. A fel­fo­ko­zott vá­ra­ko­zás érez­he­tő; a ta­pasz­tal­tak azt mond­ják, hogy a já­té­kok han­gu­la­ta nem mér­he­tő sem­mi­hez. Az edzés­terv sem tér el a szo­ká­sos­tól, ta­lán csak an­­nyi­ban, hogy most öt he­tet ké­szü­lünk Ta­tán. De úgy gon­do­lom, hogy ha csak a fel­adat­ra kon­cent­rá­lok, ak­kor men­nie kell.
– Gon­do­lom, a tár­sak­kal az esé­lye­ket is la­tol­gat­já­tok.
– Van olyan spor­to­ló, aki ki­seb­bí­ti a sa­ját esé­lye­it, mert úgy gon­dol­ja, hogy ez­zel le tud­ja ven­ni a ter­het a vál­la­i­ról. Sze­rin­tem ez nem jó tak­ti­ka. Én úgy ké­szü­lök, hogy előt­tem a cél, és azt na­gyon aka­rom tel­je­sí­te­ni. Nem biz­tos, hogy si­ke­rül, de a tisz­tes­sé­ges fel­ké­szü­lés mel­lett a cél­tu­da­tos­ság az, amit kö­te­le­ző hoz­zá­ten­ni. S az arany­érem mel­lett a ha­to­dik hely, sőt a hu­szon­ötö­dik hely is ben­ne van a pak­li­ban. De a cél egy­ér­tel­mű.
– Cí­me­res mez­ben sze­re­pelsz, s a hely­szí­nen és a té­vé­kép­er­nyők előtt is so­kan szur­kol­nak majd Ne­ked.
– Ez hi­he­tet­len pluszt ad. Min­dent meg­te­szek azért, hogy jól sze­re­pel­jek. Ná­lunk az em­be­rek más or­szág­ban nem ta­pasz­talt mó­don ér­dek­lőd­nek az öt­tu­sa iránt, sze­ret­ném meg­há­lál­ni a bi­zal­mat és a sze­re­te­tet.