Giró-Szász András az alkuban meghalt miniszterelnökről meg a harmadik útról
Varsói gyors vagy valami más? (2004. szeptember) Nem is vállalkozhattunk másra, mint egy pillanatkép rögzítésére, amikor felkerestük Giró-Szász András politikai szakértőt, a Századvég Alapítvány igazgatóját, hogy legyen segítségünkre a Medgyessy Péter bukását eredményező események értelmezésében és Gyurcsány Ferenc politikai arcélének megrajzolásában. –Ha néhány év múlva a Századvég az elmúlt éveket összefoglaló kötetet állít össze, mi lesz a címe a Medgyessy Péterről szóló fejezetnek? –Fejezetcímnek talán azt írnánk: egy „alkuból született és alkuban meghalt” miniszterelnök. Medgyessy Péter egy nagyon komoly, MSZP-n belüli kompromisszumnak köszönhette a pozícióját. 2001 őszén a párt stratégái felmérték, hogy Medgyessy hatékony ellenfele lehet miniszterelnök-jelöltként Orbán Viktornak, de abba nem gondoltak bele, hogy miniszterelnökként hogyan fog teljesíteni. És itt nem a személyes kvalitásairól beszélek, hiszen azok a megfelelői tanácsadói körrel javíthatók, fokozhatók. A probléma kezdettől fogva: nem volt komoly bázis Medgyessy Péter háta mögött egy olyan pártban, ahol mindig mindent az érdekcsoportok vetélkedése és megállapodása dönt el. Úgy engedték be őt ebbe a ciklusba, hogy nem mérték föl, kormányzás-képes lesz-e a rendszer. Egyet tudtak: nyerni akarnak, mert négy további Fidesz-év a vezető szocialista elitnek a végét jelentette volna. A vezető szocialista politikusok nyilvánvalóan azt gondolták, hogy kézben tudják tartani a miniszterelnököt. A D-209-es botrány óta lehetett érezni a lappangó feszültséget a kisebbik kormányzópárt és a miniszterelnök, illetve a miniszterelnök és néhány vezető szocialista politikus között. A bukását eredményező puccsból világosan látszik, hogy a szocialistákat csak az időzítés érhette váratlanul, a szituáció nem. Medgyessy Péternek igaza van abban, hogy csak addig álltak mellette, amíg jól mentek a dolgok, aztán elpártoltak mellőle. Ezért szinte szükségszerű volt a kétszer száznapos osztogatás, mert a miniszterelnök már az elején felmérte, hogy amíg sikeres, támogatják. Amikor azonban változik a társadalmi klíma, otthagyják azok a partnerek, akikkel a szövetséget megkötötte. Másokkal ellentétben én nem hiszem, hogy elszámította volna magát Csillag István menesztésével kapcsolatban; amikor látta, hogy inog a pozíciója, megkötötte magát, hogy ha bukik, akkor az SZDSZ-re háríthassa a felelősséget. –Lengyelországban nemrégiben szakadásra került sor a hatalmon lévő kommunista utódpárton belül. Ez a helyzet bontakozik ki a szemünk előtt, vagy inkább csak ellenzéki politikusok szeretnék, ha megérkezne hozzánk a varsói gyors? – Kétségtelenül különbözik a mostani helyzet a korábbi szocialista válságoktól: az ellentétek elemi erővel törtek a felszínre, a nagyobbik kormánypárt vezetői nem tudtak olyan gyorsan összezárni, hogy ne bukjanak ki a miniszterelnökből azok a szavak, amelyekkel minősítette pártját és a koalíciós partnert is. Sem az SZDSZ, sem az MSZP nem az a párt többé, amely volt a kormányválság előtt. Kérdés, hogy mennyire erősek azok a szocialista párton belüli csoportok, amelyek változást akarnak és van-e víziójuk a megoldásokat illetően. A Hiller-féle 36 oldal ehhez kevés, mert az új szociáldemokrácia egyelőre csak szlogenek szintjén létezik. Nem hanyagolnám el a személyi változások fontosságát, de a szocialisták akkor képesek hatékony struktúrát kialakítani, ha hozzányúlnak a párt jelenlegi szervezeti felépítéséhez. Azonban egy éppen kormányzó politikai erő nem képes megváltozni, ez a Fidesznek sem ment az előző ciklusban. Pedig az egy sokkal hierarchikusabb párt; meghallgatják a tanácsadók véleményét, de van egy ember, aki a döntéshozatali folyamat végén igent vagy nemet mond. A jelenlegi kormányban bárki is a miniszterelnök, a rendszer és az MSZP–SZDSZ viszony jellegéből adódóan csak válságkezelő módon tud kormányozni. Az MSZP képtelen a kormányzati munkát hatékonyan támogatni és a válságmenedzselés is csak akkor megy, ha a miniszterelnök bírja legalább az egyik nagy párton belüli csoportosulás bizalmát. Erre legjobb példa Horn Gyula kabinetje. –Mennyire volt döntő érv Gyurcsány Ferenc mellett, hogy a szocialisták véleménye szerint Kiss Péternél alkalmasabb az ellenzék vezérével való vitára, konfrontációra 2006-ban? –Lényeges szempont volt ez is, de nem dimenzionálnám túl a kérdést, a szocialisták választásaiban ugyanis mindig az a legfontosabb, hogy kit milyen erőcsoportok támogatnak, illetve kit támogat a párt mögött meghúzódó gazdasági elit. Gyurcsány Ferencnek sajátos a beágyazottsága, megosztja a szocialistákat, vannak hívei és zsigeri ellenfelei. Nem mindegy azonban, hogy milyen vezetési szintet nézünk. Nem véletlen, hogy az elnökség tagjai ülésükön egységesen foglaltak állást Gyurcsánnyal szemben; a Toller László kirohanása után jelenlévő nyolc politikus közül ötnek komoly összeütközései voltak Gyurcsány Ferenccel az elmúlt másfél évben. A frakcióban és a választmányban is megmutatkozott a megosztottság, hogy aztán a kongresszuson döntő többséget kapjon a sportminiszter. –Korábban arról olvashattunk, hogy a párton belül kevesen kedvelik, de – ahogy ön is említette – a kongresszusi küldötteket figyelemreméltó arányban és rövid idő alatt győzte meg. Mi történt? –Úgy látom, hogy a miniszterelnök-jelölt kettős kampányt vitt, amelynek a kongresszust megelőző három nap csak a befejezése volt. Idén februárban, amikor megszerezte a Győr– Moson–Sopron megyei elnökséget, Gyurcsány Ferenc egyértelműen vidéki szocialista bázisra támaszkodó, a fővárosi vezetői viszonyokkal elégedetlen vezető képét mutatta. Ráadásul az elmúlt hónapokban sorra látogatta az alapszervezeteket, s megnyilvánulásai is csak egy irányba mutattak: ezek szerint ő az egyetlen, aki a szükségesnek mondott változások felvállalásával képes lesz a vészesen csökkenő népszerűségű szocialista párt számára megnyerni a 2006-os választást. –Másfél évvel ezelőttig nem sokat hallhattunk Gyurcsány Ferencről. Racionális döntés-e, hogy egy minimális közigazgatási és döntéshozatali tapasztalattal bíró emberből válik Magyarország miniszterelnöke? –Vitatkoznék a kérdésben rejlő állítással. Egyrészről Gyurcsány Ferenc hat-hét éve folyamatosan, szisztematikusan készült a közszereplésre, arra, hogy a politikai életben fontos szerepet tölt majd be. Ezért befolyást épített ki a magyar médiában, illetve egyes helyekre – úgy tűnik – egyszerűen bevásárolta magát. Másrészről 2001-től Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölti, később miniszterelnöki főtanácsadójaként még inkább bevitte a nevét a köztudatba, elsősorban cikkei, tanulmányai révén. A következő lépés a miniszterség volt. Azonban nem látszik világosan, hogy akarta-e Gyurcsány Ferenc, vagy párton belüli ellenfelei kényszerítették ki a szemükben addig „partvonalról kiabáló” politikus miniszteri megbízatását, de az bizonyos, hogy a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium vezetését csak átmenetinek tartotta. Az sem véletlen, hogy egyre több konfliktust vállalt valahai legfőbb bizalmasával és szövetségesével, a kormányfővel, hogy végül meglebegtesse lemondását is. –Az elmúlt években Gyurcsány Ferenc írásaiban, elemzéseiben Anthony Giddens és Tony Blair brit miniszterelnök harmadik út ideológiáját jelölte meg a magyar baloldal számára kívánatos megújulási lehetőségként. Átültethető-e a magyar viszonyokra a nyolcvanas évek angolszász világának konzervatív forradalmára reakcióként született nézetrendszer? – Nézze, én a problémát nem a történelmi helyzet eltérésben látom, hanem abban, hogy a Magyar Szocialista Párt nem a brit Munkáspárt. És itt nem a politikusok képzettségének, előéletének különbözőségére gondolok, hanem arra, hogy a magyar szocialisták pártjának döntéshozatali mechanizmusa nem teszi lehetővé a stratégiai elképzelések végrehajtását. Amíg nem következik be egy gyökeres szervezeti megújulás, addig borítékolható, hogy minden egyes kompromisszumos döntést valakik felülbírálnak, zajlik tovább a személyi- és pozícióharc. Ebből a szempontból most még nehezebb a helyzet, körülbelül lehet tudni, hogy a támogatás elnyerése érdekében Gyurcsány egy-egy miniszteri posztot két-három embernek is odaígért. A hamarosan bekövetkező sértődések pedig gyorsan alááshatják Gyurcsány Ferenc tekintélyét. –A gazdasági helyzet alakulása, a rekordméretű államháztartási hiány nem köti majd meg az új miniszterelnök kezét? – Majdnem mindegy, hogy ki a miniszterelnök, ha a szocialisták nem változtatnak a fiskális szemlélet által irányított kormányzati politikán. Ha Draskovics Tibor a jelenlegi hatáskörökkel marad a pénzügyi tárca vezetője, azaz nála a kasszakulcs, akkor a pénzügyminiszter az ügyvezető miniszterelnök. Félreértés ne legyen: a fiskális politika fontos, de egy felelős kormányzat nem rendelhet alá mindent ennek a szempontnak. A piac számára ez elfogadható, azonban a pártnak, amelynek ígéreteit, vállalásait számon kérik a választók, egyértelműen bukás, ha a fiskális szemlélet marad érvényben. –Mennyire változtatja meg a terveket, hogy Medgyessy Péter a jelenlegi helyzet szerint harminc napig még csak nem is ügyvezető, hanem teljes jogú miniszterelnök? –A kongresszusi szavazás eredményétől letaglózott MSZP-vezetés legalábbis elégtétellel figyeli a helyzetet, Gyurcsány Ferenc hatalomátvétele ezzel jelentősen elhúzódik. Ám egy másik momentumra is felhívnám a figyelmet: egy ügyvezető kabinet nem írhatná alá szeptember 7-én a 79 milliárdos autópálya szerződést azzal a Betonútépítővel, amely minden eddigi költséget felülmúló módon 2,2 milliárd forintért épít egy kilométer autópályát. S amelyet a Gazdasági Versenyhivatal nemrégiben kartellezés miatt szigorúan megbüntetett.
|