Íme, nem volt hát veszélytelen ellátogatnom a Musical Színház nevű, vélhetően alkalmi, de legalábbis prodzsekt-társulat Mezítláb-előadására, a Stefánia-palota színpadilag zéró-közeli tudással bíró színháztermébe. Bemutató napja, de ma már a második előadás. Megnyugszom, mikor kiderül: csapdás neve ellenére prózai este készül itt. Full ház. Olyan székek, amelyekhez képest a bayreuth-i legendás fakaloda élvezeti cikknek tűnik. Konkrétan be kell hajlítanom a combcsontomat: törpeúttörőkre mérték a sortávot. És mondom: súgni tudnám a szöveget, miközben nyomorékká feszengem magam, mi fog itt lekötni?! Hát Pikali Gerda beszédhangja biztos nem. Az ifjú feleség szerepében fellépő művésznő ha csak harmadannyi orgánumot kapott volna a Teremtőtől (vagy tanáraitól), mint amennyire jó alakját gusztálhatjuk, nem rángana fájósan az arcom. Játéka viszont üde, ez így fair. És mint a hamar fáradó szaglóhám, lám, a hallás is idomul: a végső felvonást már nem is felvonításnak érzékelem.
A hatodikra költöző pár férjtagja, Paul, a very kezdő ügyvéd Kautzky Armand által lép elénk. Tartottam ettől is: nem lesz-e túl merev a jólnevelt, elegáns, már-már cvikkeres művész azzal a behízelgő, reklámízű baritonjával? Anyád, mondta Armand magában, és leégetett, mert megmutatta, hogy épp egy efféle pofát játszik, szóval akkor mi is lenne itt a gond, kérem?
Pécsi Ildikót, a lépcsőfrászos anyós alakítóját is féltem, aztán megannyi obligát lihegés között kivillantja a jópofa duci, a focistafeleség és a szoci exképviselő jelmeze alól valahai színésznő-énjét. Kertész Péter visszafogott Viktora ugyanígy korrekt, bár arról nyilván tehet, hogy amint megszólal nemes színű hangján, százból százan valami gekkó-természetfilm közepén érezzük magunkat. És innentől neki máris nehezebb a dolga, de hát minden hakni, így a szinkron is visszaüt egyszer.
A rendezés… Istenem, nehéz a Simon által saját kezűleg forgatóköny-írt film árnyékában egyetlen statikus színpadocskán bármit agyalni. A just-married pár komédiáját direktorunk engedi a maga útján, és becsüljük meg ezt is, nagy erény a mai istentelen világban, hm.
Jelentem, meglepően mulatságos az előadás, bennfentesként, idővel sikerül versenyt kacagnom a Mezítláb-szüzekkel, és a telefonszerelő kabinetalakítása bár nem ér fel a filmbéli patkányorrú emberéhez, mégis mutatja, hogy a részletekben lakó ördög útját ma eredményesen torlaszolták el.
Kijövet a csakazértis három részben elnyújtott estéről odabicegek a velorexhez. De mit nekem ma szerzett testi nyomorok, ha mint lágy joghurt ömlik szét az érzés a Stefánia-park tavaszi éjszakában: könnyű volt és finom!
A cipőm is majd' levenném.