OFFLINE | polgfilter | Oli bácsi megmongya a frankót
A rendőrségről
(2004. június)
Az ember néha behódol a globalizációnak. A City Grill tönkrement, egy Paprika tartja még magát Budapest Belvárosában, aki magyar termékre vágyik, az maximum autósampont nyakalhat valamelyik Magor-boltban. Száz szónak is egy a vége: mink bizony bementünk egy Mekibe.

Azzal men­te­get­tük ma­gun­kat, hogy na­gyon jót te­szünk a ma­gyar be­szál­lí­tók­kal. Azt is fel­hoz­tuk még, hogy már csil­la­go­kat lát­tunk az éh­ség­től. Ám ami­kor le­te­lep­szünk, és el­kezd­jük bon­to­gat­ni a hambipapírt (Roger Donald-son örök­be­csű, Fe­hér si­va­tag cí­mű film­je óta a mű­velt vi­lág is tud­ja: le­bom­lá­si ide­je 200 év), hir­te­len át­ala­kul a hely. Ogyessza 1920, vagy Koblenz 1792, eset­leg Sze­ged 1919: vagy va­la­mi ki­sebb hely, ahol el­len­kor­mányt le­het ala­kí­ta­ni és nya­kun­kon a res­ta­u­rá­ció. Megmerítkezünk a vi­lág­tör­té­ne­lem for­ga­ta­gá­ban, hi­szen egy Mekiből is el­in­dul­hat az új vi­lág.

A magunkfajta reakciós szereti – nem a drillt! – a rendet: ha embertársaink tudják helyüket a társadalomban, hiszen mi is tudjuk, és jobbra állunk a mozgólépcsőn

Ha­ma­ro­san fegy­vert osz­ta­nak, és ki­de­rül kié a táv­ira­ti iro­da, a fő­pos­ta, meg a te­le­fon­köz­pont.
A vál­to­zás oka két meg­gyö­tört egyén. Az egyik lát­ha­tó­an ide­jé­ben vál­tott: dzse­ki, le­gom­bolt ing, selyemnyakkendő, ha­tal­mas pe­csét­gyű­rű (ki fog­ja el­ma­gya­ráz­ni egy­szer a ma­gyar­ság­nak, hogy a Tequila és Bonetti vagy a 87-es kör­zet rend­őrei nem a nyu­ga­ti vi­lág di­vat­já­nak csúcs­ra­ga­do­zói?), ápolt fri­zu­ra, de azért au­tós­tás­ka, zsír­re­dők a nya­kon, kény­sze­re­dett ká­dá­ri ke­dé­lyes­ke­dés. A ve­le szem­ben ülő tag vi­szont egy­ér­tel­mű­en a rend­szer­vál­tás vesz­te­se (pe­csét­gyű­rű itt is van): bolyhosódó ret­te­net­nyak­ken­dő, szandibandi, élé­re va­salt nad­rág, alkoholtól/túlórától/tartásdíjtól ba­ráz­dált arc, re­sze­lős hang: „Mer' tu­dod mi van Ti­bi­kém? Eb­be' az or­szág­ban már min­den rend meg­szűnt. Az em­be­rek ös­­sze­vis­­sza mász­kál­nak, tün­tet­nek, mi­tug­rá­szok ok­tat­ják ki az em­bert, hogy mit kell csi­nál­ni, a vi­lág ki­for­dult a he­lyé­ről. Te tu­dod, hát le­húz­tunk nemistudom ti­zen­nyolc évet az élet­el­le­ne­sek­nél, meg hár­mat az if­jú­ság­vé­del­mi­ek­nél” „Né­gyet” – ve­ti köz­be Ti­bi. „Igen, né­gyet: de tu­dod mit csi­nál­tunk vol­na, ha ak­kor jön va­la­ki a kur­va bá­ná­ti ba­zsa­ró­zsá­val. Úgy be­vág­juk a fog­dá­ba, hogy a tak­nyán csú­szik vé­gig, azt ke­res­gél­het­te vol­na a ba­zsa­ró­zsá­ját. Most be­hív­ják a té­vé­be az ilyet, és a bel­ügy­mi­nisz­ter meg tár­gyal ve­le. Ko­mo­lyan mon­dom: a lép­cső­há­zunk is úgy néz ki, mint a disz­nó­ól, az­tán ami­kor el­kezd­tem kör­be­jár­ni a há­zat, hogy ki ha­jít ki ipa­ri ru­ha­ma­ra­dé­kot zsá­kok­ban, volt olyan hely, ahol a kis pöcs aszongya nem en­ged be, mert nem kö­te­les bár­kit been­ged­ni a la­ká­sá­ba. Ér­ted te ezt? Most mondd meg?! Még sze­ren­cse, hogy van­nak idő­seb­bek is, akik tud­ják az il­le­met, ott kör­be is néz­het­tem. Nem kap­tam el azt a csi­bészt, de nem aján­lom, hogy a ke­zem kö­zé ke­rül­jön.”
Ilyen sors­csa­pás­ok­ban van ré­sze a mo­dern eu­ró­pai köz­tár­sa­ság pol­gá­ra­i­nak. Mindazonáltalhovatovábbdacárarévén el­len­té­tes ér­zé­sek dúl­nak ben­nünk. A ma­gunk­faj­ta re­ak­ci­ós sze­re­ti - nem a drillt! - a ren­det: ha em­ber­tár­sa­ink tud­ják he­lyü­ket a tár­sa­da­lom­ban, hi­szen mi is tud­juk, és jobb­ra ál­lunk a moz­gó­lép­csőn, te­li szaty­run­kat nem tes­­szük ma­gunk mel­lé az üres ülés­re, a busz­meg­ál­ló­ban sem fúj­juk em­ber­tár­sa­ink or­cá­já­ba a füs­töt, igyek­szünk ud­va­ri­a­sak len­ni a nők­kel, res­pek­tál­juk a sorbanállás sza­bá­lya­it. Ha ez nem megy, má­sok ke­reszt­be­tesz­nek, ak­kor fel­sőbb ha­ta­lom­hoz sze­re­tünk for­dul­ni. E for­du­lás­nak azon­ban ko­mo­lyan gá­tat szab a bí­ró­sá­gok ítél­ke­zé­si gya­kor­la­ta, a kom­mu­niz­mus­ból ho­zott vi­szoly­gá­sunk az erő­szak­szer­ve­ze­tek­kel szem­ben és a ma­gyar rend­őr­ség sze­mé­lyi ál­lo­má­nya. Utób­bi je­len­tős ré­sze, leg­alább­is akik­kel ös­­sze­aka­dunk, nagyhasú né­pi ci­ni­ku­sok­ból áll: „ugyan meg­lesz az, bizos el­vesz­tet­te!” va­la­mint „mit csi­nál­jak, jo­ga van hoz­zá!” (for­dí­tom:`„ti akar­ta­tok rend­szer­vál­tást, fütyikéim”), „mi le­gyen most ma­gá­val?” (ford.: „ha pengecc, meg­úszod”), „nem le­he­tünk ott min­de­nütt!” („nem lá­tod, hogy té­vét né­zek?”) „hovahova?” („unat­ko­zom”) – ezek a rend­őr­ség jel­mon­da­tai. Per­sze mi is talákoztunk már jófej, hul­la­fá­radt nyo­mo­zó­val, aki kel­lő ko­moly­ság­gal vi­szo­nyult ba­rá­ta­ink ba­ja­i­hoz vagy lel­ki­is­me­re­tes, ám­bár ki­csit ko­moly­ko­dó rend­őr­poszt­tal, és ez­úton sze­ret­nénk gra­tu­lál­ni an­nak a pász­tói rend­őr­nek, aki nem rottyantott be Demsz­ky Gá­bor­tól, és ren­de­sen el­me­szel­te őt (fő­pol­gár­mes­te­ri ri­poszt: le­vél Lamperth Mó­ni­ká­nak, ar­ról, hogy nem ol­vas­ha­tó a jog­sin az ér­vé­nyes­ség. Ha­ha. Ne­künk va­jon be­jön­ne ez?). De a fen­ti mon­da­tok megett sú­lyos élet­ta­pasz­ta­lat­ok áll­nak, meg a Kék fény lel­kes né­zé­se. Mi­ért van az, hogy ha egy rend­őr nyi­lat­ko­zik, egy­ből el­fe­lejt ma­gya­rul? Ők ál­lan­dó­an „fo­lya­mat­ba te­szik” a nyo­mo­zást, „szol­gá­lat­ba he­lye­zik ma­gu­kat”, amely­nek nyo­mán „meg­ál­la­pí­tást nyer”, hogy Ro­zi né­ni bi­zony tü­tü­zött ké­sőb­bi lemészárlóival. A motorosrendőrök mi­ért túl­sú­lyo­sak? A töb­bi­ek mi­ért hor­da­nak pizzássapkát? Meg­an­­nyi kér­dés. Egy­szó­val a re­ak­ci­ós sze­ret­né sze­ret­ni (vagy csak meg­be­csül­ni) a rend­őrö­ket, de ne­héz.
Ezt a ket­tőt se kön­­nyű itt, la'. Ti­bi­kém, a rend­szer­vál­tás nyer­te­se köz­ben ész­re­vét­le­nül dön­tés­re ju­tott. Ab­ból, ahogy he­lyez­ge­ti a brifkóját, fész­ke­lő­dik, lát­juk in­dul­ni ké­szül. Ide­jö­vet még gon­dol­ko­dott azon, hogy a rend­szer­vál­tás vesz­te­sét el­hív­ja őr­ző­vé­dő cé­gé­hez, de nem ked­ve­li a la­men­tá­lást, s a vesz­tes­nek a kez­dő­dő őrü­let láng­jai lo­bog­nak a te­kin­te­té­ben. Ő pe­dig nem lát­ja ezt a ké­szü­lő­dést, s csak nyom­ja a szö­ve­get. Se­baj.
Ma­rad­nak ne­ki az ipa­ri ron­gyok.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”