OFFLINE | puncs | kultúra
Dalok régről és nem régről
Dörgésmentes dödörgés
(2004. május)
A jó ég tud­ja, mi­ért mos­ta­ná­ban je­lent meg ez a cédé. 2001-ben rög­zí­tet­ték az Er­kel Szín­ház­ban, 2003-as jog­je­le­ket lá­tok a bo­rí­tón, a rá­dió­rek­lá­mok meg 2004 ta­va­szán súg­ták a fü­lem­be: volt egy kon­cert, ami­ből most le­mez lett. Pres­ser-kon­cert, Pres­ser-le­mez.

Ku­tya­fut­tá­ban vet­tem meg, a Pres­ser-ki­ad­vány­ok­tól meg­szo­kott pa­pír­kö­tés amúgy sem árul el túl so­kat. Da­lok rég­ről és nem rég­ről: én, aki leg­job­ban ed­dig pusz­ta zon­go­rá­val adott mű­so­rán érez­tem ma­gam, ma­gá­tól ér­te­tő­dőn vá­rom a zon­go­ra­es­tet. Ami­kor be­to­lom a ko­csi rej­tel­mes ré­sé­be, más szó­lal meg: fi­nom szí­ne­zők (har­mo­ni­ka, or­go­na, ben­dzsó, torokeffekt); he­lyen­ként pe­dig komp­lett ban­da szól, eufónium-dúsított fú­vó­sok­kal, vokállal, ezer ra­fi­nált ütő­hang­szer­rel. (Most mond­ja a szer­kesz­tő – jó­kor szól ez is! –, hogy azt a zon­go­rás le­mezt csak a víg­szín­há­zi pad­lás­tér­ben lá­to­gat­ha­tó szó­ló­es­ten árul­ják.) Csa­lód­nék, mert ma­gán­vá­gyam volt azt az em­lé­ket fel­idéz­ni, de nincs idő, mert a le­mez­anyag kár­pó­tol. Már­is az el­ső dal, A ce­lo­fán­nap és pa­pír­hold. Rit­ka, mert szö­veg és ze­ne nem­csak az elő­adás­ban, már az írás­kor is egy kéz­be fut. „Franc­ba”: ilyet Sztevanovity Du­sán, szö­ve­gek hi­bát­lan köl­tő­je le nem ír­na, ez fix, hogy Presser. Akár­csak a cí­met, ide­má­so­lom egyik stró­fá­ja so­rát: „a le­me­nő nap­tól meg­va­kul, a hold­tól meg­va­dul” – akár­mit je­lent­sen is, ki­vá­ló a pro­zó­di­á­ja. Még­is saj­nál­nám, ha a Richard Wag­ner után meg­kós­tolt összművészet mi­att a vers­ki­rályt ez­tán hi­á­nyol­nunk kel­le­ne. Ezt már csak a szá­mom­ra leg­alább­is új „Én sze­re­tem a túl­erőt” cí­mű opusz mi­att is írom: ben­ne mint­ha a Loksi-dupla leg­jobb stan­cái kö­szön­né­nek vis­­sza. A ze­ne fi­nom, nincs er­re jobb a szó­tá­ram­ban. Csen­des szo­bák­ba va­ló, hal­kan su­ha­nó au­tók­ba, ahol min­den hang­jegy hall­ha­tó, mert Pres­ser pi­a­nis­si­mó­ban és rob­ba­nás­ban IS gon­dol­ko­dik, s mi­vel előb­bi­ből van több, ér­de­mes he­gyez­ni a fü­le­ket. Zon­go­ra­já­té­ka is ugyan­ilyen sok­szí­nű, ér­zé­keny, le­fegy­ver­ző. Ha lá­tom, ha hal­lom, biz­ton­ság­ba ke­rü­lök: so­sincs fél­re­ütött ok­táv­basszus, da­dog­va per­dí­tett fu­tam, ki­lyu­kadt ak­kord. Pe­dig kell len­nie, hát nem tu­dom, hogy csi­nál­ja – ta­lán tény­leg tud zon­go­ráz­ni, ami meg­rá­zó fel­is­me­rés a ma­gyar kön­­nyű­ze­né­ben. Ami vi­szont nem tet­szik a Pres­ser ne­vű in­téz­mény­ben, akár­mek­ko­ra bál­vány is: ez az esz­té­ti­kai szél­ső ér­ték­re fa­jult ének­hang-adás. Nem mon­dom, hogy a Boksz­ban an­nak ide­jén nem se­gí­tett a fel­irat; ak­kor­tájt is haj­la­mos volt be­fe­lé dödörögni a szö­ve­get ez a Pi­ci be­ce­ne­vű. De má­ra uram­bo­csá’: ez a só­haj­tó-bö­fö­gő szín lett ál­ta­lá­nos­sá ná­la. Né­ha ma­gas re­gisz­ter­ben, for­té­ban vagy ira­mo­sabb szá­mok­ban fel­fény­lik a mattlakkot ivott or­gá­num, és ak­kor a par­ti­tú­ra ma­gas szín­vo­na­lát, Borlai do­bo­lá­sát, Sipeki gi­tár­já­té­kát, ho­va­to­vább a pi­a­nis­ta tel­je­sít­mé­nyét is fe­lül­ről kö­ze­lí­ti. Tisz­tá­ban va­gyok a mű­vész nagy­fo­kú sza­bad­sá­gá­val, a presseri ének­szó­lam egye­di, hang­sze­res jel­le­gé­vel, han­gu­lat­fes­tő sus­tor­gá­sá­val. De ahogy bil­len­te­ni csak az ér­zé­kel­he­tő­ség ha­tá­rá­ig ér­de­mes, úgy ez a mu­zsi­ka és ez a vers­vi­lág is iga­zán meg­ér­de­mel­né, hogy ért­he­tőn, mí­ve­sen ad­ják elő. Na, most aztán jól megmondtam neki. (Bocs, de hallgatnám tovább a lemezt, ha nem baj.)



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”