Mi­ért és ho­gyan ala­kul­tak így a fo­lya­ma­tok, s va­jon a ter­ror gya­ko­rolt-e ha­tást a po­li­ti­ká­ra, vagy csak ki­hasz­nál­ta azt a le­he­tő­sé­get, ame­lyet az eu­ró­pai po­li­ti­kai elit cél­ki­tű­zé­sei és az eu­ró­pai tár­sa­da­lom óha­jai kö­zöt­ti sza­ka­dék biz­to­sí­tott szá­má­ra?
Ez év már­ci­u­sá­nak leg­ele­jén a spa­nyol nép­párt, a Partido Popular ve­ze­tői vi­szony­lag nyu­god­tan hajt­hat­ták álom­ra fe­jü­ket, hisz po­li­ti­kai tö­mö­rü­lé­sük 10 szá­za­lék kö­rü­li fö­lényt tud­ha­tott ma­gá­é­nak a kon­ku­rens szo­ci­a­lis­ták­kal szem­ben. Nép­sze­rű­ség­ük egy­ér­tel­mű­en a szu­per­la­tí­vusz­ok­kal il­let­he­tő gaz­da­ság- és tár­sa­da­lom­po­li­ti­ká­juk­nak, il­let­ve az ezt leg­in­kább meg­ér­ző, ará­nya­i­ban a spa­nyol tár­sa­da­lom leg­na­gyobb ré­szét ki­te­vő kö­zép­ré­te­gek tá­mo­ga­tá­sá­nak volt kö­szön­he­tő. A tár­sa­dal­mi klí­ma ilye­tén ala­ku­lá­sá­ból a már nyolc éve kor­mány­zó jobb­ol­dal dup­lán pro­fi­tál­ha­tott, hi­szen szá­má­ra így – még egy új, de meg­fe­le­lő­en „be­ve­ze­tett” mi­nisz­ter­el­nök-je­lölt­tel is – meg­tart­ha­tó­nak tűnt a kor­mány­za­ti po­zí­ció, s a tel­jes po­li­ti­kai si­ker fé­nyé­ben tá­vo­zó mi­nisz­ter­el­nök, José María Aznar szá­má­ra pe­dig egy új, eu­ró­pai uni­ós kar­ri­er­pá­lya nyil­ha­tott vol­na meg. Azon­ban 2004. már­ci­us 11-ének reg­ge­lén az Atocha pá­lya­ud­va­ron min­den meg­vál­to­zott. A me­rény­let­so­ro­zat után nem volt két­sé­ges, hogy mind­ez nem kis ha­tás­sal lesz a há­rom nap múl­va ese­dé­kes vá­lasz­tá­sok­ra. A kér­dés csak az volt, hogy mind­ez a kor­mány­za­ti po­zí­ci­ó­ját meg­őriz­ni kí­vá­nó nép­pár­ti, vagy ép­pen for­dít­va, a kor­mány­za­ti po­zí­ci­ót meg­sze­rez­ni kí­vá­nó szo­ci­a­lis­ta tö­rek­vé­se­ket szol­gál­ja-e in­kább. Ez a di­lem­ma okoz­ta azo­kat a po­li­ti­kai mar­ke­ting-lé­pé­se­ket, kam­pány­fo­gá­so­kat mind­két párt ré­szé­ről, ame­lyek még in­kább fel­erő­sí­tet­ték a ter­ror­tá­ma­dás ha­tá­sát, s egy­faj­ta új szí­ne­ze­tet, új üze­ne­tet tár­sí­tot­tak hoz­zá. Amen­­nyi­ben a köz­vé­le­mény szá­má­ra el­fo­gad­ha­tó lett vol­na az a kor­mány­za­ti ma­gya­rá­zat, hogy az ETA (Euskadi ta Askatasuna – Baszk­föld és Sza­bad­ság) áll a robbantássorozat hát­te­ré­ben, úgy a kor­mány­zá­sá­nak nyolc éve alatt az ETA-val szem­ben kö­vet­ke­ze­te­sen és egy­re na­gyobb szi­gor­ral fel­lé­pő Aznar-kabinet pro­fi­tál, s tud­ja po­li­ti­kai ha­szon­ná ala­kí­ta­ni a tár­sa­dal­mi utó­ha­tást. Ez­zel szem­ben, ha va­la­mely isz­lám fun­da­men­ta­lis­ta szer­ve­zet sej­lik fel a hát­tér­ben – akár az Al-kaida, akár más, eset­leg ma­rok­kói szer­ve­zet –, ak­kor a spa­nyol el­len­zék ke­rül hely­zet­előny­be, amely az utób­bi más­fél év­ben fo­lya­ma­to­san tá­mad­ta a kor­mányt kül­po­li­ti­ká­ja, s an­nak biz­ton­ság­po­li­ti­kai koc­ká­za­tai mi­att. Mind­ezek mi­att egy­ér­tel­mű, vi­lá­gos, s a po­li­ti­ka vi­lá­gá­tól tá­vol élő em­ber szá­má­ra leg­alább­is vissza­ta­szí­tó volt, ahogy a ter­ror­tá­ma­dás­sal kap­cso­la­tos te­ó­ri­ák be­épül­tek az utol­só pil­la­na­tok kam­pány­stra­té­gi­á­já­ba. Amíg a kor­mány­ol­dal el­fed­ni és agyon­hall­gat­ni igye­ke­zett a nem a baszk szeparatistákra uta­ló nyo­mo­kat, ad­dig az el­len­zé­ki szo­ci­a­lis­ták a fel­szí­nen fen­nen hir­de­tett kam­pány­szü­net mö­gé búj­va, őrült sms- és mo­bil­te­le­fo­nos kam­pány­ba kezd­tek, amely egy­ér­tel­mű­en a kor­mány­zat le­já­ra­tá­sát cé­loz­ta az isz­lám fun­da­men­ta­lis­ta hát­tér meg­szel­lőz­te­té­sé­vel. A kö­vet­kez­mény: a spa­nyol vá­lasz­tá­so­kon ki­ma­gas­ló rész­vé­te­li arány, amely leg­in­kább az új kam­pány­tech­ni­kák ál­tal meg­szó­lí­tott, ad­dig apo­li­ti­kus, ki­fe­je­zet­ten há­bo­rú­el­le­nes fi­a­ta­lok­nak volt kö­szön­he­tő, akik protest-szavazóként – te­hát nem a szo­ci­a­lis­ták mel­lett – a kor­mány el­len vok­sol­tak.
A győz­tes szo­ci­a­lis­ták mi­nisz­ter­el­nök-je­lölt­je, Zapatero kor­mány­prog­ram­já­val kap­cso­la­tos el­ső be­je­len­té­se az volt, hogy a spa­nyol kül­po­li­ti­ka vis­­sza­tér ha­gyo­má­nyos háromosztatú ér­ték­rend­szer­éhez, az­az új­ra az eu­ró­pai, la­tin-ame­ri­kai és me­di­ter­rán pri­o­ri­tá­sok lesz­nek Spa­nyol­or­szág szá­má­ra az el­sőd­le­ge­sek, s ezek­nek, va­la­mint vá­lasz­tá­si ígé­re­te­ik­nek kö­vet­kez­té­ben ki fog­ják von­ni a spa­nyol csa­pa­to­kat Irak te­rü­le­té­ről. Két kö­vet­kez­te­tést szűr­he­tünk le eb­ből. Az el­ső tisz­tán spa­nyol bel­po­li­ti­kai. A spa­nyol szo­ci­a­lis­ták, mi­vel a gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok me­ne­dzse­lé­sé­ben ki­fe­je­zet­ten si­ke­res Aznar-kormányon éve­ken át nem ta­lál­tak po­li­ti­kai fo­gást, kap­va kap­tak az al­kal­mon és le­he­tő­sé­gen, hogy kül- és biz­ton­ság­po­li­ti­kai al­ter­na­tí­vát ad­hassa­nak a spa­nyol vá­lasz­tók­nak, ami­kor a nép­pár­ti ka­bi­net – fü­tyül­ve a spa­nyol tár­sa­da­lom 85 szá­za­lé­ká­nak vé­le­mé­nyé­re, s erő­sít­ve az at­lan­ti kap­cso­la­to­kat – be­le­vá­gott az ira­ki ka­land­ba. Ez az egy do­log volt, ami a szo­ci­a­lis­tá­kat mar­kán­san meg­kü­lön­böz­tet­te a nép­pár­ti irány­tól, és pon­to­san ez az az unikális jel­leg, ami­nek kö­vet­kez­té­ben vá­lasz­tá­si szem­pont­ból ad­dig mar­gi­ná­lis kül­po­li­ti­kai tö­rek­vé­sek a kö­zép­pont­ba ke­rül­tek, s a kö­zel­jö­vő­ben és kö­zép­tá­von va­ló­szí­nű­leg ott is ma­rad­nak.
Mind­eb­ből pe­dig már egye­nes út ve­zet a má­so­dik kö­vet­kez­te­té­sig. Az a ha­tás, ame­lyet e ter­ror-fo­lya­mat a spa­nyol po­li­ti­kai élet­re és kor­mány­zat­ra gya­ko­rolt, vé­gig­sö­pör – hol erő­seb­ben, hol gyen­géb­ben – Eu­ró­pa ál­la­ma­in, for­mál­ja és át­ala­kít­ja a kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai erők kül­po­li­ti­ká­hoz, biz­ton­ság­po­li­ti­ká­hoz va­ló vi­szo­nyát, s így nagy­mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ja a kö­zös­sé­gi szin­tű kül­po­li­ti­kai ál­lás­fog­la­lá­so­kat, s ter­mé­sze­te­sen az euroatlanti kap­cso­la­ti rend­szert is.
A kér­dés az, hogy mind­ezért csu­pán a ter­ro­riz­must tes­­szük-e fe­le­lős­sé, vagy azt az eu­ró­pai po­li­ti­kai eli­tet, amely kor­mány­za­ti po­zí­ci­ó­ba ke­rül­ve el­fe­led­ke­zik ar­ról, hogy az őt meg­vá­lasz­tó tár­sa­dal­mat kép­vi­se­li. Ha­bár a de­mok­rá­cia ke­re­tei le­he­tő­vé te­szik szá­má­ra, hogy a cik­lus alatt sa­já­to­san tág ke­re­tek kö­zött ér­tel­mez­ze a rá ru­há­zott ha­tal­mat, még­sem ár­ta­na né­ha, ha er­köl­csi és eti­kai ala­po­kat fi­gye­lem­be vé­ve nem men­ne kö­vet­ke­ze­te­sen szem­be a tár­sa­dal­mi el­vá­rá­sok­kal, s nem ten­né le­he­tő­vé ter­ro­ris­ta, sze­pa­ra­tis­ta szer­ve­ze­tek szá­má­ra, hogy ezen el­lent­mon­dá­so­kat ki­hasz­nál­va – mi­vel a po­li­ti­ká­ra nem tud­nak köz­vet­le­nül hat­ni – a vá­lasz­tó­pol­gár-tár­sa­dal­mon ke­resz­tül zsa­rol­ják meg a po­li­ti­ka-csi­ná­ló­kat.