A „Sza­runk a farm­ra” –hoz­zá­ál­lá­sú rapzenekar an­nak el­le­né­re, hogy már hat éve ze­nél, csak most kezd iga­zán be­fut­ni. Si­ke­rü­ket a ta­valy ki­adott „Majd meg­szo­kod” cí­mű el­ső al­bu­muk­nak kö­szön­he­tik, jól­le­het az Ovi rap, a BKV-s vagy a Bar­na ma­cis szá­muk is­me­re­te már 4 éve kö­te­le­ző be­lé­pő volt a Rác­kert­ben és kör­nyé­kén.
De nem ro­han­tak elő­re a vi­lág­hír­név fe­lé ve­ze­tő úton, jól­le­het a min­den­re kész, a nyu­ga­ti kas­­sza­si­ke­re­ket jól is­me­rő pro­du­ce­rek a ma­gyar Eminemet vagy a má­so­dik Rapülőket akar­ták be­lő­lük fa­rag­ni. De nem si­ke­rült, mert hál' is­ten­nek a nagy­részt a budd­his­ta fő­is­ko­lán edző­dött ze­né­szek el­len­áll­tak a csá­bí­tás­nak.
Ami­kor egy nem-multi ki­adó 2002 ta­va­szán ki­ad­ta a le­me­zü­ket, az egész pes­ti kön­­nyű­ze­ne­ér­tő köz­vé­le­mény (hogy hadd hasz­nál­jak én is ilyen ál­szo­ci­o­ló­gi­ai ki­fe­je­zést) pad­lót fo­gott. Olyan ze­ne­fel­fo­gás­sal szem­be­sül­tünk, ami­lyen­hez az­előtt nem volt sze­ren­csénk. A Bëlgának tö­ké­le­te­sen mind­egy volt, ki­be rúg, ezért rú­gott min­den­ki­be, ám ez nem az­zal járt, hogy sen­ki se vet­te ko­mo­lyan. Ta­lán a bo­hóc­nak min­dent sza­bad elv is ott volt a hát­tér­ben, de va­ló­szí­nűbb, hogy a szo­ci­o­ló­gi­ai lát­le­let si­ke­rült pon­tos­ra. Kap­nak az ár­va­lány­ha­jas pogánykeresztények (na most kép­zel­jük el, ami­kor a Nem­ze­ti hip-hop c. szám azért ve­ze­ti a Pan­non Rá­dió slá­ger­lis­tá­ját, mert a szer­kesz­tők­nek nincs humorérzékük…), a mű­gengsz­ter nyócker-repperek, a BKV-el­len­őrök, uta­sok és haj­lék­ta­la­nok vice-versa, az egyesGolf-kettesGolf-hármasGolf-evolúciós ívet vé­gig­já­ró ba­la­to­ni nya­ra­lók, és tu­laj­don­kép­pen min­den­ki, aki még rá­fért az el­ső le­mez­re.
A má­so­dik al­bum szá­ma­in hal­la­ni ugyan, hogy nem ér­tek há­rom-négy évet, amíg le­mez­re ke­rül­het­tek. De a fel­ve­ze­tő kam­pány és a le­mez­be­mu­ta­tó an­­nyi­ra jól si­ke­rült, más­részt a Bëlga oly­an­­nyi­ra kon­cer­ten-élő ze­ne­kar, hogy min­den megbocsájtva. A kö­rí­tés szo­kat­lan: he­te­kig dí­sze­leg­tek a TESCO-gazdaságos cím­kék pla­kát­tá ki­na­gyít­va az ut­cán. A TESCO-gazdaságos fel­irat alatt en­­nyi­vel: ZE­NE­KAR. Gon­dol­tuk: most eb­ből lesz per vagy nem… És tény­leg, nem ka­mu: a Jön a Gó­lem cí­mű al­bum va­ló­ban a Tesco áru­ház­lánc ke­res­ke­del­mi tá­mo­ga­tá­sá­val je­lent meg. Egy kó­sza Párizs–Texas-sörözés után tá­mo­lyog­tunk le a Kál­vin-alul­já­ró­ba: hát nem a Bëlga in­gye­nes le­mez­be­mu­ta­tó­ja zaj­lott?
Itt az­tán egy­más­ra ta­lált a nyak­ken­dő és a napszemüveg, a pu­ló­ver és a szájpirszing. A kör­sza­káll pe­dig egye­ne­sen stá­tusz­szim­bó­lum­nak szá­mí­tott. A jobb sa­rok­ban a kép­ző­sök, a bal­ban fél­ré­szeg tu­ris­ták, a lép­cső­kön pul­csis gim­na­zis­ták csá­pol­tak, de le­jött a rác és a szimp­la­kert törzs­ka­ra is, hogy a bor­zal­ma­san rossz han­go­sí­tás el­le­né­re részt ve­gyen ezen az őrült kabátbulin.
Mind­eköz­ben a Kál­vin tér éj­sza­kai la­kói, a haj­lék­ta­la­nok biz­tos üz­le­ti ér­zék­kel fé­sül­ték át a te­re­pet, üres sö­rös­üve­gek után ku­tat­va. Nem hi­á­ba. Mi­köz­ben ez a ké­tez­res nagy ná­szi se­reg­let tán­col­va kö­ve­tel­te: „Ma­gyar nem­ze­ti hipp-hop­pot, ma­gyar nem­ze­ti hipp-hop­pot, ma­gyar nem­ze­ti hipp-hop­pot!”, vagy rapelte, ka­bát­ban, sört és ci­git mar­kol­va, ki­csit fáz­va, alul­já­ró­san, mo­so­lyog­va ezen az egé­szen, hogy „Mi vá­lasz­tot­tuk őket, min­ket kép­vi­sel­nek!”. Rö­hög­ve lá­zad­va.
Mert nem sze­re­tik Stohl Bu­cit és Tillát, nem ér­dek­li őket a realitymajmok popója és hogy BB-Évi pszichó lett, nem akar­nak to­le­ran­cia­kam­pányt, de a pol­gá­ri kö­rö­zés­be sem foly­ná­nak be­le, nem kí­ván­nak fogy­ni há­rom hét alatt húsz ki­lót és nem nyom­nak 120 ki­ló­val fek­ve, nin­csen vé­le­mé­nyük a tőzsdebummról, és azt sem tud­ják, hogy hány sze­le­pes a leg­újabb BMW mo­dell. Ők undergroundban nyom­ják és tren­di­k. Ahogy a Bëlga is az lett.
Most már csak egy­re kell vi­gyáz­ni ze­ne­kar­nak és kö­zön­sé­gé­nek: hogy fel­nő­ve és meg­öre­ged­ve, sem­mi eset­re se le­gye­nek müllerpéterek. Mert a csá­bí­tás kí­gyó­ja, akár Friderikusz Sán­dor ké­pé­ben – lásd Szó­lás sza­bad­sá­ga-in­ter­jú az MTV-n – a si­ker­rel együtt ha­mar meg­kör­nyé­ke­zi majd őket.