OFFLINE | puncs | kultúra
Herczku Ágnes művészete
Szelíd színarany
(2004. április)
Nem friss ez a pompás kiadvány. Csaknem két éves. Vagy ezer és kettő: különleges, gyökerekből felfutó népzene hallik rajta. Herczku Ágnes, az összeállítás énekese viszont a napokban kapta meg a Magyar Rádió eMeRTon-díját. Nekem nincs díjam, de ha lenne, én is odaadnám.

Vil­lá­nyi es­tém volt a mi­nap, fel­eme­lő, ün­ne­pi es­te. A bo­ros­gaz­da már ho­má­lyo­so­dó ter­mé­be in­vi­tált, tá­masszuk még ne­he­zü­lő fe­jünk egy ki­csit. A Ko­pár-dű­lő pa­zar ned­vé­től csak jól­eső cso­dá­la­tom nőtt, nem ré­szeg­sé­gem, pe­dig ha­mar éj­jel lett már, és mi ta­ga­dás, szí­vem sze­rint föl­det ért vol­na ben­nem is a nem­zet leg­ked­ve­sebb nap­ja. Csak a mi asz­ta­lunk vi­lá­golt még, s a min­dig el­jö­vő ké­sői holt­pon­ton ven­dég­lá­tóm a le­ját­szó­ba pa­ran­csolt egy le­mezt, an­nak is egy da­lát. Fo­gal­mam se volt, mi kö­vet­ke­zik. Nem is­mer­tem őt jól, bár­mi­re el­ké­szül­tem. És ak­kor, va­la­hon­nan a sö­tét­ből elénk top­pant egy szín­arany-sze­líd hang. Egyet­len szolíd cim­ba­lom te­rí­tett rá ak­kord­pa­lás­tot.
„Meg­sza­ba­dul­tam már én a tes­ti haláltól,/ És meg­me­ne­ked­tem min­den nyavalyáimtól,/ Bűn­től és ör­dög­től, ez csa­lárd világtól,/ Az örök kárhozattól./ Lel­ke­met aján­lom a ha­tal­mas Istennek,/ És tes­te­met ha­gyom ő any­já­nak, a föld­nek, / Ez vi­lá­got pe­dig az én feleimnek,/ Még őben­ne élők­nek.”
Ezt éne­kel­te a sem­mi­ből a lány, Herczku Ág­nes. Mi­kor már meg­szó­lal­ni is sza­bad volt, a gaz­da pa­lás­tol­ha­tat­lan ra­jon­gás­sal val­lott a ma­gyar­ság ve­lünk élő, ve­lünk ve­sző ér­té­ke­i­ről. Át­len­dül­tünk, új es­te kez­dő­dött. És né­ma idők­kel ve­gyít­ve be­szél­get­tünk to­vább; én né­mi­képp szé­gye­nül­ve ül­tem, mint mu­zsi­kus, aki­nek fü­lé­be „ci­vil” súg­ja be­le, mi is az ab­szo­lút ze­ne. Nagy szó, de ide il­lik. Utó­lag mond­hat­nám, hogy Ba­logh Kál­mán hang­szer­ét a fel­vé­tel nap­ján nem si­ke­rült tisz­tá­ra han­gol­ni, s ez kár. De mi­cso­da fan­tá­zi­á­val, s ugyan­ak­kor rit­ka mér­ték­tar­tás­sal cim­bal­mo­zik raj­ta! Vagy, hogy Ág­nes éne­ké­ben né­hány pro­zó­di­ai pont csú­szott, portamentós hang a ze­nei ren­de­ző fi­gyel­mét el­ke­rül­te, s ez is kár.
Á, nem itt van a lé­nyeg. Ha­nem a hi­he­tet­le­nül for­du­la­tos, für­kész­he­tet­len he­lyek­re íve­lő nép­dal­ok­ban, az eresz­ke­dő vagy bol­to­za­tos sé­mák­ra fü­tyü­lő kü­lö­nös gyűj­té­sek­ben, a meg­szo­kott szö­veg­vi­lág, ter­mé­sze­ti kezdőtoposzok elől ki­té­rő sza­vak­ban. A mi kö­zös, le­ta­kart, ám még­is mes­­szi­ről fény­lő kin­cse­ink­ben. Arany és kék sza­vak ezek, mi­ként Dsida mot­tó­ul vá­lasz­tott szép so­ra is mond­ja. Egy­sze­rű­sé­gé­ben ki­vi­rul egy pá­lya, Herczku Ág­ne­sé. E laudáló so­rok írá­sa­kor még nem is­me­rem, mi­ként a fo­gé­kony vil­lá­nyi fér­fi sem – csak mo­soly­gó sze­mén lát­tam, hogy szá­má­ra ez az elő­adás olyan, mint leg­na­gyobb bo­ra. A leg­ked­vesebb.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”