Juszt úr, min­den­ki kor­pu­lens is­me­rő­se, most nem­te­len bos­­szút áll­hat a né­hai Kri­mi­ná­lis ki­lö­vé­sé­ért. Ő A té­vé ügy­véd­je is, mi­köz­ben Fél­századunk cí­men fel­for­gat­ja az ér­dek­lő­dés hi­á­nyá­ban bepunnyadt black-and-white té­vé­ar­chí­vu­mot, és kel­le­mes-lan­gyos kádárista adá­so­kat rit­­tyent, ame­lyek­nek felkonfjaiban ki-ki­ka­csint di­opt­ri­ái, bir­to­kai, va­dász­há­zai mö­gül, és oda­ken a el­len­zék­nek. Mert­hogy mű­sor­ve­ze­tőnk har­cos ba­los; a ka­me­ra hi­deg op­ti­ká­ja egy, a showbizniszben csak Lag­zi La­jos­sal egy súly­cso­port­ba so­rol­ha­tó erős em­bert mu­tat. Ügy­véd­ként prob­lé­ma­meg­ol­dó ké­pes­sé­ge kor­lá­tok­ba üt­kö­zik: egy­né­mely el­já­rás er­kölcs­te­len, mél­tat­lan moz­ga­tó­ru­gó­it fel­fed­nie nem oly egy­sze­rű, mint an­nak ide­jén Frei kol­lé­gát egy élet­re hi­deg­re ten­ni miniszterelnökibérgyilkos-ügyben. Fo­gyasz­tó­vé­del­mi mű­sort ké­szít: ez, per­sze, üd­vös, olyas­mi, mint­ha élő orgazmustanfolyamot hir­det­ne: min­den­kit érint és ér­de­kel, más kér­dés, hogy az adó­fo­rint­ja­ink­ból ki­tö­mött Ma­gyar Te­le­ví­zi­ón épp egy dús­gaz­dag, el­ko­pott pa­lit kell-e pén­zel­ni a hi­te­les em­ber sze­re­pé­ben? (Ja bocs, most nem VIP-hitelest ér­tek ezen.) Míg az el­ső adás­ban – spon­tán, ha­jaj! – alá­írt ilyen-olyan ren­de­le­te­ket Csehák exminiszter elv­társ­nő, ma már pil­la­nat­ra­gasz­tók né­zői teszt­je zaj­lik, ami ta­lán ér­de­kes, de az ügy­vé­di mun­ká­hoz ke­vés kö­ze van. Má­sik, fris­sebb opusza va­ló­ban kar­to­ték­mű­sor. Elő­bá­gyad­nak ré­gi idők el­fe­le­dett di­ző­zei, hu­mor­csi­ho­lói, Juszt et. pe­dig úgy­mond „fel­dol­goz­za” a fó­kusz­ba ra­kott esz­ten­dőt. Volt már ilyen: Szil­ágyi Já­nos, a te­het­ség put­to­nyá­val ala­po­san fel­mál­há­zott kol­lé­ga évek­kel ez­előtt meg­lép­te ezt, szí­nes, él­ve­ze­tes adás­sort ké­szít­ve. Juszt vi­szont él-hal a sú­gó­gép­ről el­szó­ta­golt konfokért, ame­lyek po­én­ja­it bár­gyú he­lyi né­ző­ka­caj szí­ne­zi: va­la­ki rö­hög­jön már, ha oda­ha­za hul­la­csend der­med is a kép­csö­vek előtt. Leg­utób­bi hős­tet­te '56-hoz köt­he­tő: név nél­kül, de ra­fi­nál­tan kö­rül­ír­va tet­te hely­re azo­kat a „sze­ren­csé­jük­re” ak­kor még meg nem szü­le­tet­te­ket, akik még­is bí­rál­ni me­rik Mé­cset és Gönczöt.

Mert­hogy mű­sor­ve­ze­tőnk har­cos ba­los; a ka­me­ra hi­deg op­ti­ká­ja egy, a showbizniszben csak Lag­zi La­jos­sal egy súly­cso­port­ba so­rol­ha­tó erős em­bert mu­tat

Én meg azt mon­dom, hogy ef­fé­le di­rekt po­li­ti­zá­lást hall­va egy­ál­ta­lán nem ci­ki, ha Sik­ló­si Be­at­rix új mű­so­rá­nak promóját az­zal zár­ja a köz­té­vén: hi­szünk a sze­re­tet és az ös­­sze­fo­gás ere­jé­ben. Ha harc, hát le­gyen. Ré­gi, még ATV-s em­lék kö­vet­ke­zik. Juszt, a Saj­tó­klub há­zi­gaz­dá­ja – gon­do­lom, ere­de­ti szán­dék sze­rint ri­por­te­re, de hát nem kér­de­zett, csak kom­men­tált – el­ej­tet­te, hogy az ak­ko­ri (2001) országvezetés ma­ga az utol­só KISZ-es gar­ni­tú­ra. Kol­le­gái (elv-tár­sai?) itt még le­in­tet­ték a nyelesgránátokat vis­­sza­fe­lé ha­ji­gá­ló ké­ret­len par­ti­zánt. Kár volt, per­sze, a mor­gá­sért, hisz ha­ma­ro­san Aczél is olyan rákosista me­ta­fo­ra-fo­lyam­ba fo­gott, amely­nek vé­gén va­la­ki még azt is be­kér­dez­te, hogy ak­kor ki itt a Berija? Re­mé­lem, min­den­ki szá­má­ra vi­lá­gos, hogy kik azok, akik kép­te­le­nek fo­ga­lom­kész­le­tü­ket fris­sí­te­ni, ezért min­den­ről ugyan­az a mar­xis­ta es­ti is­ko­lás hablaty jut eszük­be. Ők: akik bal­ról csi­nál­nak per­ma­nens bal­ra át-ot, s ten­ge­lyük kö­rül for­go­lód­va ha­mar be­pö­rög­nek. De nem fel­tét­le­nül baj ez, hisz a juszt is!-je­len­ség­ben iga­zi él­ve­zet­re lel­he­tünk, fő­leg ha az MTV sze­rény né­zett­sé­gé­re pil­lan­tunk.
Juszt elv­társ ak­kor is, ma is po­li­ti­ka­i­lag kar­csú. Szi­go­rú szel­le­mi di­é­tán tart­ja ma­gát, és tar­ta­na min­ket is. Na­iv háj­jo­gász! Bár szö­ve­ge gyö­nyö­rű, hisz nincs an­nál szebb, mint ami­kor kom­mu­nis­ták kom­mu­nis­táz­zák az an­ti­kom­mu­nis­tá­kat.
Íme, a far­ká­ba ha­ra­pó kí­gyó ese­te, pe­dig hát az csak egy tu­dat­lan ál­lat.