Új Zélandról a kiwi vagy sem­mi sem jut elő­ször az em­ber eszé­be, esetleg még az, hogy mes­­sze van, meg az is egy an­gol ko­ló­nia, va­la­hol Auszt­rá­lia mel­lett. No per­sze a mo­zi­ba já­rók tud­hat­ják, hogy A gyű­rűk urát és az Utol­só sza­mu­rájt is ezen az Is­ten há­ta mö­göt­ti, két nagy zöld szi­ge­ten for­gat­ták, ahol sok a páf­rány meg a bir­ka.
Ezt erő­sí­ten­dő, a re­pü­lő­ről le­száll­va is egy ha­tal­mas Golam bá­bu fo­gad­ja az uta­zót, je­lez­ve, hogy A gyű­rűk ura je­len pil­la­nat­ban a hi­va­ta­los po­li­ti­ka nem­ze­ti műbőrje.
Már a vám­vizs­gá­la­ton rá­jön az em­ber, hogy ezek ko­mo­lyan ve­szik a szi­get­lé­tet. Csak kü­lön en­ge­dél­­lyel le­het bár­mi­lyen nö­vényt, ál­la­tot vagy élel­mi­szert be­vin­ni, sőt a ci­pők­nek, sát­rak­nak is ki­fo­gás­ta­la­nul tisz­tá­nak kell len­ni­ük. Lát­szik a vám­tisz­te­ken, hogy ha kell, arc­rez­ze­nés nél­kül fer­tőt­le­ní­te­nek akár egy komp­lett oszt­rák nyugdíjascsoportot is.

Itt az al­pe­si he­gyek kö­zött szám­ta­lan óri­ás­glec­­cser hú­zó­dik, köz­tük a Fe­renc Jó­zsef is, ame­lyet egy oszt­rák geo­grá­fus fe­de­zett fel még a Mo­nar­chia fény­ko­rá­ban

Új-Zé­land fő­vá­ro­sa, Wel­ling­ton úgy néz ki, mint­ha Los An­ge­les­ben 1940-ben né­hány fel­hő­kar­co­ló fel­épí­té­se után a ker­tes­ház-lob­bi pol­gár­mes­ter­je­lölt­je nyer­te vol­na a vá­lasz­tá­so­kat, és 15 mé­ter­ben ma­xi­mál­ta vol­na a be­épít­he­tő­sé­get. Ezt a szo­kat­la­nul nyu­gis vá­ros­ké­pet a vá­ros­atyák az­zal is akar­ták erő­sí­te­ni, hogy ami­kor A gyű­rűk ura vi­lág­pre­mi­er­je volt a vá­ros­ban, és a kiwi fel­ta­lá­lá­sa óta a leg­na­gyobb hír­ve­rést kap­ta az or­szág, a vá­ros egyet­len ne­ve­ze­tes haj­lék­ta­lan­ját egy hét­re be­zár­ták va­la­mi ka­mu in­dok­kal. Ugyan Wel­ling­ton a fő­vá­ros, az or­szág üz­le­ti köz­pont­ja a sok­kal pörgősebb Auckland, míg a kul­tu­rá­lis köz­pont a dé­li szi­get kö­ze­pén ta­lál­ha­tó Christchurch, amit 1850-ben az­zal a cél­lal ala­pí­tot­tak, hogy egy el­jö­ven­dő teokratikus ál­lam­nak legyen a fő­vá­ro­sa. A töb­bi kis­vá­ros egyéb­ként tö­ké­le­tes má­sa az ame­ri­kai kis­vá­ros­ok­nak. Fő­út­vo­nal men­tén fa­há­zak kis kert­tel, a vá­ros kö­ze­pén ben­zin­kút, bolt és va­la­mi kajálda. Az or­szág tá­vol a vi­lág za­já­tól, kel­le­me­sen-ál­mo­san éli a min­den­na­po­kat. Au­tó­pá­lyák nin­cse­nek, az uta­kon a hi­dak több­nyi­re egy­sá­vo­sak, de iga­zá­ból nincs is na­gyobb­ra szük­ség, mert nincs az or­szá­gon át­me­nő for­ga­lom.
Az or­szá­got a ter­mé­sze­ti adott­sá­gai te­szik iga­zán kü­lön­le­ges­sé. Az észa­ki szi­get bu­ján zöld. Az er­dők át­lát­ha­tat­la­nok, a fá­kat be­nö­vik a mo­hák, a li­á­nok és min­den­fé­le, a va­ló­ság­tól el­ru­gasz­ko­dott nö­vények. Sok a csa­pa­dék. A he­lyi Aigner Szilárdok szok­ták is mon­da­ni, hogy­ha Taranaki he­gyé­nek te­te­jét lát­ni, ak­kor eső lesz, ha nem, ak­kor már esik. De van­nak itt még mű­kö­dő vul­ká­nok, hő­for­rás­ok, gej­zí­rek és ho­mo­kos ten­ger­part, édes­ví­zi víz­esés­sel.
A dé­li szi­get sok­kal va­dabb és zor­dabb. Itt az al­pe­si he­gyek kö­zött szám­ta­lan óri­ás­glec­­cser hú­zó­dik, köz­tük a Fe­renc Jó­zsef is, ame­lyet egy oszt­rák geo­grá­fus fe­de­zett fel még a Mo­nar­chia fény­ko­rá­ban, sőt ez még ar­ról is ne­ve­ze­tes, hogy a vi­lág leg­ala­cso­nyab­ban fek­vő óri­ás jég­ká­sá­ja. A ten­ger­part in­kább bál­nák­nak, cá­pák­nak, ping­vi­nek­nek vagy ép­pen fó­kák­nak va­ló. A ter­mé­szet­tel kap­cso­lat­ban itt jön­nek még a szu­per­la­tí­vusz­ok, meg hogy hely­hi­ány van…
Ami fel­tű­nő és so­kat el­árul az or­szág­ról és la­kó­i­ról, azok a tú­ra­út­vo­na­lak men­ti me­ne­dék­há­zak. Nem őr­zik őket, be­csü­let­kas­­szá­ba kell fi­zet­ni, mégsincsenek ös­­sze­hú­gyoz­va, szét­hord­va és szét­ver­ve. Az em­be­rek egy-két éj­sza­kát meg­pi­hen­nek ben­nük, ös­­sze­pa­kol­ják a cuc­cu­kat, ki­ta­ka­rí­ta­nak és to­vább­men­nek. Mint­ha ez len­ne a leg­ter­mé­sze­te­sebb.
Az an­gol­szász te­le­pe­sek ön­tu­da­tá­val él­nek itt az em­be­rek. Övék az or­szág, ak­kor meg mi­nek lop­nák szét. A nyil­vá­nos bu­dik tisz­ták, erő­sít­ve ez­zel azt a sza­bályt, hogy a nyil­vá­nos WC-k tisz­ta­sá­ga egye­nes arány­ban áll az or­szág men­tá­lis élet­szín­vo­na­lá­val. És a vi­lág túl­ol­da­lán az is po­li­ti­kai vi­hart ka­var, ha egy mi­nisz­ter a 100$-os par­ko­ló­je­gyé­vel su­má­kol. Va­la­hogy ezért van az ar­ra já­ró ke­le­tibb eu­ró­pa­i­nak egy olyan ér­zé­se, hogy ott las­sab­ban nő a ku­tya­szar a fű­ben.
Azt hi­szem, hogy ha Ma­gyar­or­szág egy sze­let zsí­ros ke­nyér (sok hagy­má­val) az em­be­ri­ség ebédlőasz­ta­lán, ak­kor Új-Zé­land egy fürt sző­lő a dél­utá­ni szi­esz­tá­ra.