Kelet nyugatja • Napsütés, menedékházak, Gyűrűk Ura
Új-Zéland (2004. április) „Úgy gondolom, hogy Ausztráliának vagy Új-Zélandnak sokkal több köze van Európához, mint Fehéroroszországnak vagy Ukrajnának” – idézte az Ukrajnában megjelenő angol nyelvű Kiev Post Romano Prodit 2002. december 13-án, amikor Ukrajna Európa Uniós csatlakozásáról faggatták. Hiába no, mondhatnánk, vannak olyan alapigazságok, amelyeket még a legszélesebb diplomáciai bájvigyorral sem lehet eltakarni. Új Zélandról a kiwi vagy semmi sem jut először az ember eszébe, esetleg még az, hogy messze van, meg az is egy angol kolónia, valahol Ausztrália mellett. No persze a moziba járók tudhatják, hogy A gyűrűk urát és az Utolsó szamurájt is ezen az Isten háta mögötti, két nagy zöld szigeten forgatták, ahol sok a páfrány meg a birka. Ezt erősítendő, a repülőről leszállva is egy hatalmas Golam bábu fogadja az utazót, jelezve, hogy A gyűrűk ura jelen pillanatban a hivatalos politika nemzeti műbőrje. Már a vámvizsgálaton rájön az ember, hogy ezek komolyan veszik a szigetlétet. Csak külön engedéllyel lehet bármilyen növényt, állatot vagy élelmiszert bevinni, sőt a cipőknek, sátraknak is kifogástalanul tisztának kell lenniük. Látszik a vámtiszteken, hogy ha kell, arcrezzenés nélkül fertőtlenítenek akár egy komplett osztrák nyugdíjascsoportot is. Itt az alpesi hegyek között számtalan óriásgleccser húzódik, köztük a Ferenc József is, amelyet egy osztrák geográfus fedezett fel még a Monarchia fénykorában | Új-Zéland fővárosa, Wellington úgy néz ki, mintha Los Angelesben 1940-ben néhány felhőkarcoló felépítése után a kertesház-lobbi polgármesterjelöltje nyerte volna a választásokat, és 15 méterben maximálta volna a beépíthetőséget. Ezt a szokatlanul nyugis városképet a városatyák azzal is akarták erősíteni, hogy amikor A gyűrűk ura világpremierje volt a városban, és a kiwi feltalálása óta a legnagyobb hírverést kapta az ország, a város egyetlen nevezetes hajléktalanját egy hétre bezárták valami kamu indokkal. Ugyan Wellington a főváros, az ország üzleti központja a sokkal pörgősebb Auckland, míg a kulturális központ a déli sziget közepén található Christchurch, amit 1850-ben azzal a céllal alapítottak, hogy egy eljövendő teokratikus államnak legyen a fővárosa. A többi kisváros egyébként tökéletes mása az amerikai kisvárosoknak. Főútvonal mentén faházak kis kerttel, a város közepén benzinkút, bolt és valami kajálda. Az ország távol a világ zajától, kellemesen-álmosan éli a mindennapokat. Autópályák nincsenek, az utakon a hidak többnyire egysávosak, de igazából nincs is nagyobbra szükség, mert nincs az országon átmenő forgalom. Az országot a természeti adottságai teszik igazán különlegessé. Az északi sziget buján zöld. Az erdők átláthatatlanok, a fákat benövik a mohák, a liánok és mindenféle, a valóságtól elrugaszkodott növények. Sok a csapadék. A helyi Aigner Szilárdok szokták is mondani, hogyha Taranaki hegyének tetejét látni, akkor eső lesz, ha nem, akkor már esik. De vannak itt még működő vulkánok, hőforrások, gejzírek és homokos tengerpart, édesvízi vízeséssel. A déli sziget sokkal vadabb és zordabb. Itt az alpesi hegyek között számtalan óriásgleccser húzódik, köztük a Ferenc József is, amelyet egy osztrák geográfus fedezett fel még a Monarchia fénykorában, sőt ez még arról is nevezetes, hogy a világ legalacsonyabban fekvő óriás jégkásája. A tengerpart inkább bálnáknak, cápáknak, pingvineknek vagy éppen fókáknak való. A természettel kapcsolatban itt jönnek még a szuperlatívuszok, meg hogy helyhiány van… Ami feltűnő és sokat elárul az országról és lakóiról, azok a túraútvonalak menti menedékházak. Nem őrzik őket, becsületkasszába kell fizetni, mégsincsenek összehúgyozva, széthordva és szétverve. Az emberek egy-két éjszakát megpihennek bennük, összepakolják a cuccukat, kitakarítanak és továbbmennek. Mintha ez lenne a legtermészetesebb. Az angolszász telepesek öntudatával élnek itt az emberek. Övék az ország, akkor meg minek lopnák szét. A nyilvános budik tiszták, erősítve ezzel azt a szabályt, hogy a nyilvános WC-k tisztasága egyenes arányban áll az ország mentális életszínvonalával. És a világ túloldalán az is politikai vihart kavar, ha egy miniszter a 100$-os parkolójegyével sumákol. Valahogy ezért van az arra járó keletibb európainak egy olyan érzése, hogy ott lassabban nő a kutyaszar a fűben. Azt hiszem, hogy ha Magyarország egy szelet zsíros kenyér (sok hagymával) az emberiség ebédlőasztalán, akkor Új-Zéland egy fürt szőlő a délutáni sziesztára.
|