"Tör­vén­­nyel vagy anél­kül, a ken­dőn­ket nem hagy­juk!” – skan­dál­ták tün­te­tők Pá­rizs és szá­mos nagy­vá­ros ut­cá­in pár nap­pal a kor­mány­zó jobb­kö­zép unió­párt és az el­len­zé­ki bal­ol­da­li tömb rit­ka kon­szen­zu­sát fel­vo­nul­ta­tó nem­zet­gyű­lé­si dön­tést meg­elő­ző­en. Mi ta­ga­dás, so­kan nem ér­tik, mi­ért is sér­ti ál­lam és egy­ház szét­vá­lasz­tá­sá­nak el­vét a hidzsáb vi­se­lé­se, amely ön­ma­gá­ban – csu­pán a ta­nu­ló val­lá­si ho­va­tar­to­zá­sá­nak ki­fe­je­zé­se lé­vén – nem bont­ja meg az ál­la­mi ok­ta­tás la­i­kus jel­le­gét. Fi­gye­lem­remél­tó, hogy ti­zen­öt év­vel ez­előtt még ép­pen ez utób­bi tény­re hi­vat­koz­va ál­la­pí­tot­ta meg ha­tá­ro­za­tá­ban az Ál­lam­ta­nács egy, az is­ko­lai öl­tö­zék­re vo­nat­ko­zó ál­ta­lá­nos til­tó ren­del­ke­zés szük­ség­te­len vol­tát. (Most te­kint­sünk el at­tól az „ap­ró­ság­tól”, hogy az isz­lám ele­ve nem is­me­ri ál­lam és egy­ház szét­vá­lasz­tá­sá­nak Fran­cia­or­szág­ban kü­lö­nö­sen kő­be vé­sett prin­cí­pi­u­mát, amely kö­rül­mény egyéb­ként a nyu­ga­ti mu­zul­mán kö­zös­sé­gek si­ke­res in­teg­rá­ci­ó­já­nak egyik Ac­hil­les-sar­ka.) Rá­adá­sul a par excellence nyil­vá­nos – te­hát a ma­gán­élet­be vis­­sza ele­ve nem szo­rít­ha­tó – ken­dő­vi­se­let a nők nagy ré­szé­nél nem va­la­mi­fé­le fun­da­men­ta­lis­ta „tün­te­tés”: ha­gyo­mány­ról van szó, amely mind­azo­nál­tal ki­tű­nő­en meg­fér a ru­gal­mas, „light” isz­lám­mal, ha­son­ló­an ah­hoz, ahogy a ramadánkor kö­ve­ten­dő sza­bá­lyo­kat is csak ke­ve­sen tart­ják be szi­go­rú­an. S bár a tör­vény a mi-litáns isz­lám­nak kí­ván gá­tat szab­ni a vi­lá­gi­as­ság fo­ko­zott meg­kö­ve­te­lé­sé­vel, so­kak sze­rint el­len­ke­ző ha­tást ér­ve el ép­pen a ra­di­ká­li­sok mal­má­ra hajt­ja a vi­zet, akik­nek újabb ér­vet szol­gál­tat az el­get­tó­so­dott kül­vá­ros­ok bevándorlótömegei előtt an­nak bi­zo­nyí­tá­sá­ra, hogy a fran­cia nem­zet­ál­lam a ki­re­kesz­té­sük­re tö­rek­szik.
Per­sze nagy­já­ból ért­he­tő a ra­gasz­ko­dás az egy­sé­ges és oszt­ha­tat­lan as­­szi­mi­lá­ló nem­zet­ál­lam – im­már – fik­ci­ó­já­hoz. Fran­cia­or­szá­got sze­rény becs­lé­sek sze­rint is csak az ötmil­li­ós mu­zul­mán be­ván­dor­ló kö­zös­ség ma­ga­sabb nép­sza­po­ru­la­ta vá­laszt­ja el a tár­sa­dal­mi el­lá­tó­rend­sze­rek ös­­sze­om­lá­sá­val kí­sért de­mog­rá­fi­ai ka­taszt­ró­fá­tól, amely tény azért Le Pen lát­vá­nyos utá­la­ta el­le­né­re a po­li­ti­kai elit na­gyobb ré­szé­ben – le­szá­mít­va né­hány el­ve­te­mült troc­kis­tát – ag­go­dal­mat kelt. So­kak sze­rint el­ér­ke­zett az a kri­ti­kus szint, ami­kor a má­sod- és har­mad­ge­ne­rá­ci­ós be­ván­dor­lók kö­zött már nem az asszi­mi­lá­ció, ha­nem a sa­ját kö­zös­sé­gi ön­tu­dat meg­erő­sí­té­se a cél, s mind­er­re ki­tű­nő le­he­tő­sé­get te­remt az isz­lám nem­ze­tek fe­let­ti in­teg­rá­ló kö­zös­sé­ge, az umma. Pár év­vel ez­előtt egy ba­rát­sá­gos Fran­cia­or­szág–Al­gé­ria fut­ball­mec­­csen nagy bot­rányt kelt­ve Chirac el­nök fü­le hal­la­tá­ra fü­tyül­ték ki a „fran­cia” szur­ko­lók a Marseilleaise-t, a mos­ta­ni (egyik) „ken­dő­tün­te­té­sen” pe­dig az volt a szer­ve­zők leg­na­gyobb gond­ja, hogy távolmaradhatnak a részt­ve­vők, mert a de­monst­rá­ció ép­pen egy­be­esett az Af­ri­ka-ku­pa Tu­né­zia–Ma­rok­kó mér­kő­zé­sé­vel. (Vé­gül a tün­te­tés alatt han­gos­be­mon­dón a mec­­cset is köz­ve­tí­tet­ték.) Bár nem sze­re­tik be­val­la­ni, a fran­cia nem­zet­tu­dat már rég­óta de­fen­zí­vá­ban van a „for­dí­tott gyar­ma­to­sí­tás­sal” szem­ben: az ál­lam­pol­gá­ri jog­egyen­lő­ség esz­mé­jén ala­pu­ló ja­ko­bi­nus fran­cia „nem­zet­test” et­ni­kai, val­lá­si cso­por­tok­ra tö­re­de­zé­se – a fran­cia köz­be­széd­ben még min­dig szi­tok­szó­nak szá­mí­tó communautarisme je­len­sé­ge – már va­ló­ság. Jó tíz éve pél­dá­ul – nem kis rész­ben ép­pen a „maghrebizálódás” el­len­sú­lyo­zá­sa­kép­pen – tör­vényt hoz­tak a fran­cia nyelv ál­lam­nyel­vi stá­tu­szá­nak meg­erő­sí­té­sé­ről, lét­re­hoz­ták az eu­fe­misz­ti­ku­san el­ke­resz­telt „ok­ta­tá­si pri­o­ri­tást él­ve­ző kör­ze­te­ket” a szin­tén po­li­ti­ka­i­lag kor­rekt mó­don „ne­héz hely­ze­tű vá­ros­ne­gye­dek­nek” ne­ve­zett et­ni­kai get­tók­ban. A mos­ta­ni til­tó jog­sza­bály is eb­be a vo­nu­lat­ba il­lesz­ke­dik.

Fran­cia­or­szá­got sze­rény becs­lé­sek sze­rint is csak az ötmil­li­ós mu­zul­mán be­ván­dor­ló kö­zös­ség ma­ga­sabb nép­sza­po­ru­la­ta vá­laszt­ja el a tár­sa­dal­mi el­lá­tó­rend­sze­rek ös­­sze­om­lá­sá­val kí­sért de­mog­rá­fi­ai ka­taszt­ró­fá­tól

Mindemel­lett ra­ci­o­ná­lis in­do­kok men­tén egy­re töb­ben kö­ve­te­lik a me­rev sze­ku­la­ri­zá­ció ol­dá­sát, mert a strucc­po­li­ti­ka kel­le­met­len meg­le­pe­té­sek­kel is szol­gál­hat. Csak egy prak­ti­kus pél­da: mi­vel a fran­cia ál­lam egy eurocenttel sem tá­mo­gat­ja a val­lá­si ok­ta­tást, Fran­cia­or­szág csak­nem ös­­szes imám­ját kül­föl­di pénz­ből és kül­föld­ön (Észak-Afikában és a Per­zsa-öböl men­ti ál­la­mok­ban) ké­szí­tik fel szol­gá­la­t­ra, ami a fun­da­men­ta­lis­ta isz­lám ter­ro­riz­mus ter­je­dé­se okán sú­lyos nem­zet­biz­ton­sá­gi koc­ká­za­to­kat is fel­vet. Az ilyen és eh­hez ha­son­ló ve­szé­lyek per­sze ál­la­mi szerepvállallás mel­lett szűr­he­tő­ek len­né­nek, és óva­to­san ál­lí­tó­lag er­re tö­rek­szik a ma­gyar szár­ma­zá­sú Nicolas Sarkozy bel­ügy­mi­nisz­ter is: a Mu­zul­mán Hit Fran­cia­or­szá­gi Ta­ná­csá­nak (egy­faj­ta kon­zul­ta­tív sze­rep­pel bí­ró ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat­nak) nem­ré­gi­ben tör­tént élet­re hí­vá­sá­val rést ütött a XIX. szá­za­di an­ti­kle­ri­ka­liz­mus he­vé­ben ki­ala­kí­tott, má­ra vi­szont anak­ro­nisz­ti­kus­sá kö­vült fran­cia ál­lam – egy­ház vi­szo­nyon – ép­pen a ra­di­ka­liz­mus vissza­nye­sé­se ér­de­ké­ben. Hogy a Gal­li­át hó­na­po­kon át láz­ban tar­tó „ken­dő­tör­vény” eb­be az irány­ba mu­tat­na, az je­len­leg igen két­sé­ges­nek tű­nik.