„Nem teljesül az, amit az emberek remélnek”
(2004. március)
Az utóbbi időben fellángolt a vita az uniós választásokkal kapcsolatban. A lapunknak nyilatkozó Schöpflin György politológus, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség uniós parlamenti képviselőjelöltje nem tartja jó ötletnek a közös lista felvetését. Úgy véli, hogy Angliában ez elképzelhetetlen lenne.
– Németország – amely eddig a motorja volt az uniónak – nagyon rosszul áll – válaszolta az unió gazdasági kilátásait firtató kérdésünkre a kutató, aki úgy látja, hogy uniós tagország képviselőiként egyszerűbben valamint eredményeseben tudnak lobbizni és támogatásokat szerezni hazánk számára a magyar érdekeket képviselők Brüsszelben.

– Május 1-én Magyarország - a többi közép-európai állammal együtt – gyakorlatilag másodosztályú tagként csatlakozik az Európai Unióhoz. Úgy tűnik, hogy az Európa Expresszen nekünk a fapados szerelvényen jutott hely. Mit szól ehhez?
– Egyetértek azzal, hogy ez a tíz állam ugyan bekerül az unióba, de polgáraikat 2007-ig félig-meddig másodrendűként kezelik majd. Elsősorban azért történik ez így, mert a Nyugatnak nagyon komoly fenntartásai vannak az egész bővítéssel kapcsolatban. Számukra az újonnan belépők teljesen ismeretlen tömeget jelentenek, ez pedig lélektani félelmet eredményez. Másrészt a nyugati államok a jugoszláv háborúk óta úgy gondolkodnak a térségről, hogy „van valami, amihez jobb nem hozzányúlni”.
– Még most is együtt kezelik Magyarországot mondjuk Szerbiával vagy Boszniával?
– Sokan nem hajlandók megkülönböztetni Közép-Európát Délkelet-Európától, nekik ez egy olyan környék, ahol „azokat a lehetetlen nyelveket beszélik”. Ám nemcsak a Nyugat hibás. A közép-európai népek nem nagyon akarnak szembenézni a saját identitásukkal. Azzal, hogy az uniós tagsággal együtt át kellene gondolniuk: „kik vagyunk, és mit akarunk?” Egyébként a volt szocialista országok uniós integrációja sokkal nehezebb folyamat, mint bármelyik korábbi bővítés volt. Most közel százmillió ember lép be egyszerre, és ráadásul ez a hatalmas tömeg elég szegény országokban él. Komoly összegeket kellene átcsoportosítani és ehhez igazából senkinek sincs kedve…
– Nem is csoportosítanak át számottevő pénzt…
– Valami van, nem lehet azt mondani, hogy semmit sem kapnak az új belépők, de kevesebbet, mint annak idején a portugálok, a spanyolok vagy a görögök. Ebből fakadhat számunkra a másodrendűség érzése. A nyugatiak szempontjából viszont azt a kérdést lehet feltenni, hogy „mit ugrálnak az újak? Mi döntöttük meg a kommunizmust, örüljenek, hogy bekerülnek”. A tavaly őszi csatározások alapján már most nagyon komoly ellentéteket látok. Például az EU-alkotmány kapcsán kialakult vitában a nyugatiak a legnagyobb ellenszenvvel figyelték a lengyelek viselkedését.
– Tehát az első években rosszabbul járunk, mint a régebbi uniós államok. És később? Mikortól leszünk végre ténylegesen egyenjogúak? Hiszen már tárgyalnak a soron következő, 2007–2013-as költségvetési időszakról is, amellyel kapcsolatban szintén rossz híreket hallunk.
– Ez egy nagyon kellemetlen kérdés. Egy-két dologban, mint például a schengeni megállapodás esetében 2007-ig vége lesz ennek a mai felemás állapotnak, tehát valóban lehet majd útlevél nélkül közlekedni ez Európai Unióban. Ami pedig a pénzügyeket illeti: az a gond, hogy Németország – amely eddig a motorja volt az uniónak – nagyon rosszul áll. Ezért azt mondták a németek, hogy ezentúl nem finanszírozzák Európát olyan mértékben, mint eddig. A másik alapvető probléma az agrárpolitika. Mindenki tudja, hogy az katasztrofális. A nyugatiak azt akarják, hogy a közép-európai agrártermelők „ne szokjanak rá” az uniós agrártámogatások rendszerére.
–Elnézve a magyar gazdáknak járó uniós támogatásokat, ez alighanem sikerül is nekik… Mégis, 2007-ig a hétköznapi életünkben milyen egyéb pozitívumot hoz nekünk az uniós tagság? Mondjuk azon kívül, hogy a repülőtereken végre nem az egzotikus országok lakóival, hanem az európai államok polgáraival együtt kezelik útleveleinket?
– Nem becsülném le az ilyen lélektani előnyöket. Negyven év természetellenes megosztottság után ezek a mozzanatok is sokat jelentenek az embereknek. Nem árt emlékezni arra a tényre, hogy Magyarországon az idősebb generációk mind a mai napig görcsöt éreznek magukban határátlépéskor. Valamennyire jogilag egyenlő felek leszünk. Emellett ne felejtsük el, hogy ezentúl nem kívülállóként, hanem belülről, tagként vitatkozhatunk az unió „asztalánál”. Ez egészen más, mint ha kívülről megjelenik valaki Brüsszelben, és azt mondja, hogy „kérek ennyi –meg ennyi eurót”, mint egy koldus. Másrészt a tagság az új tagállamokban megerősíti az eddig elért demokratikus vívmányokat, és ezt nem ironikusan gondolom. Ha pedig konkrétumokról kérdez, akkor bizony nehéz bármit is mondani. Szerintem nem teljesül az, amit most az emberek remélnek, és ebből csalódottság lesz.
– Tanár Úr! Mint mondta: „valamennyire jogilag egyenlő felek leszünk”. Tehát „egy kicsit leszünk csak terhesek?”
– Egy-két kivétellel tényleg létrejön a jogegyenlőség, politikai szempontból azonban nem. A kis és nagy államok közötti különbség alapvetően most került előtérbe és ez is feszültséget okoz a kibővülő Európai Unióban.
–Mégis, ez az Európai Unió, amelyhez most csatlakozunk, nem egészen az, mint aminek 1990–1992 körül látszott. Sokak szerint például ez már alapvetően a bürokraták uniója.
– Egyetértek, az EU a bürokraták uniója is. De az unió, mint képződmény nem kategorizálható. Hiszen nem nemzeti intézmény, nem szövetségi állam, nem konföderáció, hanem egy különleges keverék. Nehéz róla megállapítani, hogy pontosan mi is. Az Európai Bizottságnak apró hatalma van. Ugyanakkor a nemzetállamoknak is van hatalmuk az unió felett. Részben politikai, részben jogi értelemben.
– Nem arról van szó, hogy a nemzetállami szuverenitás rovására erősödik az Európai Unió?

A közép-európai népek nem nagyon akarnak szembenézni a saját identitásukkal. Azzal, hogy az uniós tagsággal együtt át kellene gondolniuk: „kik vagyunk, és mit akarunk?”

– Nem lehet abszolutizálni a nemzeti szuverenitást. Ha egy ország belép egy nemzetközi szervezetbe, szükségképpen korlátozza valamennyire a mozgásterét. Teljes szuverenitás pedig nagyon régóta nem létezik. Egyébként néhány területen hatékonyabb a központi fellépés, ilyen például a környezetvédelem.
– A legfontosabb nemzeti érdekeink esetében sokáig közönyösnek mutatkozott az EU. Itt van például a nemzeti kisebbségek ügye.
– Az Európai Unió számára a kisebbségvédelem egy teljesen új probléma. Az unió ezzel eddig nem foglalkozott, csak az Európai Tanács. A hagyományos nyugati hozzáállás sok tekintetben a stabilizációt helyezte előtérbe és nem volt átfogó gyakorlat a kisebbségek problémáinak kezeléséhez. Ennek következtében sokan ódzkodnak a dologtól, tudják, hogy ez a kérdéskör „Pandora szelencéje” is lehet. De mára az lett a benyomásom, hogy az Európai Parlamentben javulhat a helyzet, és egyre inkább lehet erről beszélni. Van remény, hogy Európa fejlődőképes, és szembe tud nézni a kisebbségek gondjaival.
– Meglepő, hogy egyesek milyen hevesen ellenzik a keresztény értékek megjelenítését az Európai Alkotmányban. Mi áll a vita hátterében?
– Itt két tényező fedezhető fel. Az egyik az iszlám és a zsidóság jelenléte Európában. A baloldal úgy gondolja, hogy ha a kereszténységet megemlítik az Alkotmányban, akkor ez a többi közösséggel szemben egyfajta kizárásként értelmezhető. Ezzel nem értek egyet, mert szerintem a kereszténység a kezdetektől döntő formálója európai identitásunknak. A másik gond, amit egyáltalán nem szabad alábecsülni, az elsősorban francia típusú szekuláris identitás, egyfajta „ellenkereszténység”.
– Balliberális médiaértelmiségiek kedvenc fordulata mostanában, hogy „a nemzetállamok kora lejárt és megint eljött a birodalmak ideje”. Igaz ez?
– Ez az „Empire Lite”, tehát „a nem gyarmattartó birodalom” elmélet nagyon divatos mostanában. Az Egyesült Államokat tekintve valóban érzek némi igazságot ebben, de kevésbé az Európai Unió esetében, amely ugyan egy nagyon komoly kereskedelmi–politikai tömb, jelentős kulturális kisugárzással, ám ez a birodalmi jelleg inkább csak kifelé érvényesül, például a Közel-Keleten, ahol az uniónak komoly politikai súlya van. Nem kedvelem a „birodalom” fogalmát, mert egy birodalom eleve nem lehet demokratikus, csak tekintélyelvű. Abban pedig egyáltalán nem hiszek, hogy a nemzetállamok kora lejárt volna. Szerintem a nemzetek tovább élnek, az etnikumok felvirágzanak és még fontosabb szerephez jutnak, mint mondjuk húsz esztendővel ezelőtt, miközben az egyetemes szempontok gyengülnek. Nem hiszem hogy a „posztnemzeti” világ felé tartanánk, ahogy azt a nyugati baloldal tévesen hangoztatja.
– Június 13-án európai parlamenti képviselőket választunk, de Magyarországon sokan politikai apátiában vannak, és úgy gondolják, hogy az Európai Parlament is csak egy sóhivatal. Mit üzenne nekik?
– Azt, hogy képzeljünk el egy olyan világot, amelyben nincsen só! Az Európai Parlamentnek több a befolyása és a legitimációja, mint a hatalma. Az EP az unión belül elég fontos intézmény, mert megtestesíti a népképviseletet.
– Nagy vihart kavart Medgyessy Péter javaslata a parlamenti pártok közös EU-választási listájáról. Mit szólt volna a brit közvélemény, ha mondjuk Tony Blair áll elő hasonló javaslattal?
– Vagy hangosan hahotáztak volna, vagy dermedten pszichiáterért kiáltottak volna.
– Ön befutó helyen áll a Szövetség európai választási listáján. Mint leendő EU-parlamenti képviselőnek, milyen tervei vannak?
– Még nem vagyok ott, ezért nem tudom pontosan, de valószínűleg továbbra is a kisebbségekkel, kül- és belpolitikával foglalkozom majd. Bízom abban, hogy eredményesen tudom képviselni a magyar érdeket és Európa érdekét. Szerintem ugyanis létezik európai érdek is, amely a kisállamok számára sokkal fontosabb, mint a nagyobb országoknak.