OFFLINE | puncs | kultúra
Pártatlan páros • A két mercis műsor
Banális héják
(2004. március)
Ta­lán az is bo­lond, aki pa­ró­di­á­ba fog ma Ma­gyar­or­szá­gon. Mert az al­pá­ri, de leg­alább­is very ol­csó bö­fö­gés­nek kon­junk­tú­rá­ja van, meg ál­lí­tó­lag fel­ve­vő­pi­a­ca – per­sze, ha a pi­ac eset­leg nem is tud­na lé­pést tar­ta­ni e gagyival, tar­tós nyo­mu­lás ese­tén úgy­is ku­tyá­ba ido­mul hoz­zá.

Az Ihos Ka­tó né­ni-fé­le, ka­ba­ré­nak csak jobb hí­ján ne­ve­zett spa­nyol­csiz­mák pél­dáz­zák a len­dü­le­tes legatyásodást, im­már köztelevízióilag is. Én nem mon­dom, hogy An­tal Im­rus Sze­szé­lye­se­i­ben több szel­lem volt, szel­le­mes­ség is ta­lán csak jó rég meg­bol­do­gí­tott Glázser Bozsó két­so­ro­sa­i­ban.
Az iga­zi pa­ro­dis­ták vél­he­tő­leg ki­hal­tak. Vagy át­kép­zés­re je­lent­kez­tek. Gálvölgyi és Kern a kön­­nyebb el­len­ál­lás fe­lé iga­zo­dott (ez­alatt most nem III. Ri­chárd­-mé­re­tű sze­re­pe­ket ér­tek, in­kább te­le­ví­zi­ós bajorizálódásukat). És ak­kor ide­pot­­tyan ez a két srác, a Bagi–Nacsa. Élet­tar­ta­mom vé­gé­ről vis­­sza­néz­ve ta­lán a kor Szörényi–Bródy ik­ré­nek lá­tom majd őket, a szer­ző- és elő­adó­pá­rost.
Rö­vi­den szól­va zse­ni­á­li­sak. Po­li­ti­ka­i­lag kor­rek­tek, ami ma kis ha­zánk­ban jobb­ol­da­li el­fo­gult­sá­got je­lent, mert nincs elég­gé bal­ra. A nyil­ván­va­lót, a banálisat ügye­sen öt­vö­zik a mo­csok ci­ki­zés­sel, de Kor­da György ska­tu­lyá­ból ki­rán­tott in­fan­ti­liz­mu­sát, Komár le­re­kedt je­le­nét be­mu­tat­ni, s köz­ben ki­csit, fi­no­mat si­mí­ta­ni is a nyil­vá­nos ége­tést vál­la­ló mű­vé­szek so­kat ki- és meg­élt bu­ci­ján, nos, mind­ez a te­het­ség­nél több­re vall. Stí­lus­ér­zék is van itt, csak vi­gyáz­nom kell, ne­hogy an­­nyi­ra alá­juk nyal­jak, mint Mé­szá­ros Ta­más egy­szer Ko­vács elv­társ­nak, te­hát fi­nom ele­gan­ci­á­val, vá­lasz­té­kos íz­lés­sel öl­tö­zött ősz úr­nak még­sem sér­te­get­ném őket.
A Ba­nán­héj-show leg­jobb pont­ja az ál­lan­dó ro­vat, be­gör­dül két Merci egy iker­vil­la elé, ki­száll egy­fe­lől Pe­ti, jobb­ról pe­dig­len Vik­tor. Én, be­val­lom, Nacsa Oli­vér mo­tyo­gá­sa és nyeldeklései alap­ján is­mer­tem ki iga­zán a nagy ré­tort, te­hát a pa­ró­dia vis­­sza­fe­lé kez­dett mű­köd­ni: ál­ta­la tűn­tek fel ad­dig el­né­zett ma­ní­rok. Or­bán-hang­ját má­sok job­ban utá­noz­zák a szer­kesz­tő­ség­ben, de lát­szik a fi­gye­lem és a mun­ka, egész jó. Egy meg­jegy­zés, ha sza­bad: Vik­tor nem­igen té­veszt az alany és az ál­lít­mány egyez­te­té­se so­rán töb­bes szá­mot. Az az iker­ház má­sik fe­lé­re tar­to­zik.
A múlt­kor vi­szont paff­ra tet­tek. Jakupcsek anorexia-sójában Bagi és a stáb hát­só fa­li in­fark­tus szé­lé­re ker­get­te a gya­nút­lan Nacsát: kö­zön­ség előtt, adás­ban mí­melt vá­lást, öriharit a Vik­tor-imi­tá­tor. Mi­kor­ra Oli­vér­ről le­ko­pott az er­köl­csös nyel­ve­zet, és kez­dett el­dur­ran­ni az okos fe­je, gyor­san be­ho­zott a ga­lád tré­fa­mes­ter-ba­rát egy pezs­gőt, és szent volt a bé­ke. Én is meg­nyu­god­tam, a Kor­da ne­vű te­no­ris­ta is bol­dog­ság­hor­mont árasz­tott szét meg­vi­selt szer­ve­ze­té­ben. Ha az arany­szá­jú Fábryt ha­lál­ra is ha­rap­ná hó­szín vérdogja, ez a két, sze­münk előtt fel­nőtt pa­sas vi­dám nek­ro­ló­got dob­na ös­­sze, s a he­lyé­re áll­hat­na.
Hi­á­ba, már nincs ba­nán­héj a fe­ne­kü­kön.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Tisza István és az elsõ világháború
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”