Csak szov­jet szer­zők a kötetben. No­vel­lis­ták, ver­se­lők, agi­tá­to­rok, leg­in­kább e há­rom vo­nu­lat egybemicsurinizálva. Te­hát rossz szabadversek ide­o­ló­gi­ai urán­izo­tóp­pal. Már csak ezért sem ér­te­ném, mi kö­zünk ah­hoz, hogy sa­ját ün­ne­pü­ket meg­ül­jék a Le­nin-rend­del, Sztá­lin-díj­jal fel­éke­sí­tett távárisok. E. Fe­hér Pál biz­tos ér­ti, hisz csi­nos, tör­té­ne­lem­ma­gya­rá­zat­tal át­szőtt elő­szót ka­nya­rít a lé­nyeg elé.
Az el­ső la­pon Lev Trockijt gya­láz­za, aki ka­pi­tu­láns el­ve­ket val­lott, ami­re vá­la­szul Uljanov ki­ad­ta hí­res (?) pa­ran­csát: „Ve­szély­ben a szo­ci­a­lis­ta ha­za!” (Ilyen egy­sze­rű­e­ket én is tud­nák ki­ál­ta­ni. Igaz, nem oro­szul. Nyer­tél, Le­nin.) Odébb Remarque si­ker­köny­vét, a Nyu­ga­ton a hely­zet vál­to­zat­lant áz­tat­ja kis­sé (en­gem meg a két ki­ad­vány el­adá­si szá­mai ér­de­kel­né­nek: nyer­tél, Erich Maria!): „…ha nem ké­pes a lé­lek­ta­ni igaz­sá­gok meg­mu­ta­tá­sá­ra, ha a lo­ká­lis tényt több­re be­csü­li, mint a té­nyek mö­gött rej­lő ös­­sze­füg­gé­se­ket, ak­kor a szo­ci­a­lis­ta iro­da­lom pár­tos­sá­ga ke­rül ve­szély­be.” Mint lát­hat­tuk, E. Fe­hér nem csadrozza vé­le­mé­nyét. Más anyag­ból van gyúr­va. Nos, ez a cu­ci­lis­ta re­a­liz­mus! Még egy mon­dat­cso­kor, ben­ne egy re­ak­ci­ós klas­­szi­ka-fi­lo­ló­gus utó­íze, fel­bü­fög­ve: „A ré­gi mon­dás sze­rint a fegy­ve­rek közt hall­gat­nak a mú­zsák. A szo­ci­a­lis­ta for­ra­da­lom a fegy­ve­rek mel­lé se­gít­sé­gül hív­ta a mú­zsá­kat is. Nem szol­gá­nak, ha­nem egyen­ran­gú társ­nak.” E. Fe­hér elv­társ­nak kel­le­mes, jól meg­ér­de­melt nyugdíjaséveket a szo­ci­a­lis­ta kapitalnosztyban. Fájó, de Weöres Sándor-fordítással búcsúzunk, a kései Tinódi-vehemenciájú Majakovszkij társtetteseként. Ez van.
„Vö­rös-csil­la­gos hős, ma­gasz­tal­lak, ím, / ki vér­rel mos­dat­tad a rö­göt, / a Kom­mün ja­vá­ra, / a Krím erődein, / he­gyek kö­zött és he­gyek fö­lött. / Ők tan­kok­kal kúsz­ták az ár­kot, / ki­me­reszt­ve az ágyúk nya­kát / s míg tár­sa­i­tok­kal tel­tek az ár­kok, / vo­nul­ta­tok föld­szo­ro­son, hol­ta­kon át. / Ők / Meg­búj­tak sok fe­de­zék­ben s ólom-eső­jük per­gett, mint a dob – ti / küzd­te­tek csak­nem pusz­ta kéz­zel, / győz­te­tek s ti­é­tek lett Perekop. / És nem­csak Krím lett hó­dí­tá­sod, / szét­ver­ve fe­hé­rek ban­da-ha­dát -– di­a­dal­mad ket­tős: / ki­vív­ta csa­pá­sod / va­la­mennyi­ünk nagy mun­ka-jo­gát. / És ha /na­pos élet ren­del­te­tett / a ko­mor, vér­gő­zös na­pok után: / tud­juk, / hogy a ti hős­tet­te­tek vív­ta ki ezt Perekop rohamán… ”