Iga­za volt a bí­ró­nak, tény­leg el­lök­te.
B: Ja-ja, jo­gos.
A (te­li to­rok­ból): Hü­lye bí­ró!
B: Mit hü­lyé­zed? Most mond­tad, hogy iga­za volt...
A: Lát­tál már nor­má­lis bí­rót? Min­den bí­ró hü­lye.
B: Hát..., iga­zad van. (te­li to­rok­ból) Hü­lye bí­ró!”
A me­gyei baj­nok­sá­gok ínyenc­sé­ge­i­re spe­ci­a­li­zá­ló­dott megyefoci.hu idé­zett élet­ké­pe sej­te­ni en­ged va­la­mit ab­ból, mi vár ar­ra, aki já­ték­ve­ze­tés­re ad­ja a fe­jét. Ah­hoz, hogy va­la­ki sí­pot ve­hes­sen a ke­zé­be, el kell vé­gez­nie egy né­hány hó­na­pos tan­fo­lya­mot, majd el­mé­le­ti és ál­ló­ké­pes­sé­gi vizs­gát kell ten­nie. Egy-egy ilyen tan­fo­lyam részt­ve­vői iga­zán szí­nes tár­sa­sá­got al­kot­nak (kicsit egy-egy Rejtő-regény mintájára); e so­rok szer­ző­je még gim­na­zis­ta­ként töb­bek közt egy re­gi­o­ná­lis rá­dió mű­sor­ve­ze­tő­jé­vel, egy anyag­be­szer­ző­vel és egy kö­zép­vál­lal­ko­zás pénz­ügyi ve­ze­tő­jé­vel együtt ül­te vé­gig a Za­la me­gyei szö­vet­ség ru­ti­nos ró­ká­i­nak okí­tá­sát és fi­a­tal­ko­ri anek­do­tá­it.
Egy-egy ki­sebb köz­ség pá­lyá­já­nak már a meg­kö­ze­lí­té­se is ki­hí­vást hor­doz ma­gá­ban, kü­lö­nö­sen ha az em­ber kény­te­len a tá­vol­sá­gi busz­já­ra­tok­ra ala­poz­ni, mely­ből hét­vé­gi na­po­kon a szo­ká­sos­nál is sze­gé­nye­sebb a kí­ná­lat. Az eb­ből adó­dó, ne­m-egy­szer több órás holt­időt rend­sze­rint csak a he­lyi kocs­má­ban le­het kibekkelni, ahol (még in­kog­ni­tó­ban) ama­tőr szo­ci­o­ló­gi­ai meg­fi­gye­lé­se­ket le­het vé­gez­ni a ház­tar­tás egész he­ti bü­dzsé­jét fél­ka­rú rab­ló­ba in­vesz­tá­ló csa­lád­fő­kön vagy a pul­tot tá­masz­tó, kannásbortól vö­rös­lő or­rú re­mény­vesz­tet­te­ken.
Egy órá­val a kez­dés előtt il­len­dő el­fog­lal­ni az öl­tö­zőt, ba­rát­koz­ni egy ki­csit a há­zi­gaz­dák­kal, kons­ta­tál­ni, hogy megint csak sört ké­szí­tet­tek az asz­tal­ra (ha egy­ál­ta­lán), az­tán ne­ki­fo­hász­kod­ni a mér­kő­zés bo­nyo­lí­tá­sá­nak. Az iga­zo­lá­sok el­len­őr­zé­se az el­ső in­tel­lek­tu­á­lis ös­­sze­csa­pás já­ték­ve­ze­tő és já­té­kos kö­zött, né­hány ke­reszt­kér­dés­sel ér­de­mes el­len­őriz­ni a gya­nú­sabb da­ra­bo­kat. Ha az eset­leg si­ke­re­sen el­su­má­kolt ha­mis iga­zo­lá­sok mi­att ké­sőbb óv va­la­me­lyik csa­pat, az ko­moly presz­tízs­vesz­te­ség­ként ke­rül el­köny­ve­lés­re a meg­ve­ze­tett bí­ró pra­xi­sá­ban. Ezt kö­ve­ti a pá­lya­be­já­rás (és a le­het­sé­ges me­ne­kü­lé­si út­vo­na­lak gyors fel­mé­ré­se). Nem egy pá­lya valódi egyé­ni­séggel rendelkezik, az igazán értőknek felfedi arcát, megmutatja hibáit. Nem egy közülük sa­já­tos lej­té­si-emel­ke­dé­si vi­szo­nyok­kal, fol­tok­ban nö­vő fű­vel és egyéb kép­ződ­mé­nyek­kel büszkélkedhet (A zala megyei Eger­vá­ron pél­dá­ul éve­kig úgy 15-20 mé­ter hos­­szú, be­csü­let­tel ki­ta­po­sott ös­vény ka­nyar­gott a pá­lya egyik szeg­le­té­ben). Ha han­got adunk ag­go­dal­munk­nak, a há­zi­gaz­dák biz­to­sí­ta­nak ró­la, hogy a Wembley-ben, a Marakanában vagy a Stade de France-ban sem le­het­ne ennyi­re op­ti­má­lis kö­rül­mé­nyek kö­zött le­bo­nyo­lí­ta­ni a der­bit.

Egy órá­val a kez­dés előtt il­len­dő el­fog­lal­ni az öl­tö­zőt, ba­rát­koz­ni egy ki­csit a há­zi­gaz­dák­kal, kons­ta­tál­ni, hogy megint csak sört ké­szí­tet­tek az asz­tal­ra (ha egy­ál­ta­lán), az­tán ne­ki­fo­hász­kod­ni a mér­kő­zés bo­nyo­lí­tá­sá­nak

A sors aka­ra­tá­ban meg­nyu­god­va, a né­zők üd­vöz­lé­sét kö­ve­tő­en meg­kez­dő­dik a 90 perc. Min­den csa­pat­ban (kor­osz­tály­tól füg­get­le­nül) akad egy-két han­ga­dó, akik­kel rend­sze­rint ha­mar meg­is­mer­ke­dik a bí­ró. E ko­rai konf­lik­tu­sok ke­ze­lé­se az­tán rend­sze­rint meg­ha­tá­roz­za a to­váb­bi erő­vi­szo­nyo­kat is, hogy ki lesz az úr a pá­lyán. Ext­ra ka­land, hogy ser­dü­lő- és tar­ta­lék­mér­kő­zé­sek­re csak já­ték­ve­ze­tőt, il­let­ve egy já­ték­ve­ze­tőt és egy asszisz­tenst kül­de­nek, így ha a bí­ró­tól tá­vo­labb tör­té­nik va­la­mi­lyen ese­mény, ak­kor kény­te­len a be­mon­dás és a meg­ér­zés va­la­mi­lyen ele­gye alap­ján be­fúj­ni a lest vagy a sza­bály­ta­lan­sá­got. A sa­la­mo­ni böl­cses­ség­nek hí­ján lé­vő síp­mes­ter akár olyan kí­nos hely­zet­ben is ta­lál­hat­ja ma­gát, hogy órá­kat kell vár­nia az öl­tö­ző­ben a sza­bad el­vo­nu­lást biz­to­sí­tó rend­őri as­­szisz­ten­cia meg­ér­ke­zé­sé­ig.
A ke­mény mag ugyan­is né­ha vér­re szom­ja­zik, fő­leg ha nem megy az arany­lá­bú gye­re­kek­nek. Hol van már a békebeli „Szemüveget a bírónak!”, mint legnagyobb alázás? A vér­me­sebb druk­ke­rek több­szö­rö­sen ös­­sze­tett, paj­zán uta­lá­sok­kal (még in­kább: vul­gá­ris fel­szó­lí­tá­sok­kal) és egyéb hun­cut­sá­gok­kal bő­sé­ge­sen fű­sze­re­zett mon­da­tok­ban nyil­vá­ní­ta­nak vé­le­ményt a bí­ró­ról és tü­ze­lik szur­ko­ló­tár­sa­i­kat, hát­ha ös­­sze­jön egy kon­szo­li­dál­tabb lin­cse­lés, amit az­tán éve­kig le­het me­sél­ni a ha­ve­rok­nak. A me­gyei la­pok he­lyi fut­ball­hí­re­i­ben ha nem is min­den­na­po­sak, de sze­zo­non­ként egy-két al­ka­lom­mal min­den bi­zon­­nyal elő­for­dul­nak „A bí­ró a ku­ko­ri­cás­ba me­ne­kült” vagy „Nép­ha­rag sza­kí­tot­ta fél­be a já­rá­si II. osz­tály rang­adó­ját”– jel­le­gű cí­mek.
A hár­mas síp­szó után, ha sem­mi vá­rat­lan ese­mény nem gör­dít ez elé aka­dályt, a bí­rói hár­mas ele­gáns ko­re­og­rá­fi­á­val az öl­tö­ző­be vo­nul. A jegy­ző­könyv alá­írá­sát kö­ve­tő­en a já­ték­ve­ze­tők szám­láz­nak, a cec­het a há­zi­gaz­dák áll­ják. A két szak­ve­ze­tő oszt­ja még egy ki­csit az észt a já­ték­ve­ze­tés ha­nyat­ló szín­vo­na­lá­ról, il­let­ve dicséretéről (rend­sze­rint vesz­tes/győz­tes sze­rep­osz­tás­ban), az­tán ki ha­za, ki a he­lyi ital­mé­rés fe­lé ve­szi az út­ját.
Az élet megy to­vább, új hét, új for­du­ló.