OFFLINE | polgfilter | Oli bácsi megmongya a frankót
A határontúli magyarokról
(2004. március)
Az ügyfélszolgálat sajátosan perverz szó. A névre hallgató intézmény olyan, mint valami sokixes pornófilm. Szerb Antal marslakója, akinek megmutatta Budapestet, nyilván azt gondolná a maga naivságában, hogy az ügyfélszolgálat valami olyan hely, ahova bemennek az emberek, jobb helyeken sorszámot húznak, engedelmesen leülnek a Baszkika kínálatából legolcsóbban kapható borzadályzöld székekre, és amikor Mészárosné Margitka hipp-hopp szólítja őket, felkelnek és Margitka elé járulnak, aki elintézi problémáikat, mosolyog rájuk, kvázi szolgálja őket.

Ilyes­mi­ről szó sincs. Az ügy­fél­szol­gá­lat olyan pípsó (vissza­ka­nya­ro­dunk a por­nó­vo­nal­ra), ahol tes­ti és/vagy lel­ki hi­bás ma­ca­ként il­le­ge­ti ma­gát a ma­gyar élet egyes szá­mú meg­nyo­mo­rí­tó­ja, a Hi­va­tal. Be­les­he­tünk mű­kö­dé­sé­be, ki­ta­kar­ja előt­tünk rút hi­bá­it, sőt ri­szál­ja ma­gát és ki­a­bál: „Nézd, nézd: ami­kor le­te­lik a 8.30-tól 11.15-ig tar­tó fél­fo­ga­dá­si idő, le­húz­zuk a ro­lót, és Sa­nyi, a biz­ton­sá­gi őr ki­rúg­ta az utol­só sá­pí­to­zó nyug­dí­jast is, na, ak­kor is így mű­kö­dünk, csak nem lát­hatsz min­ket! Nyil­ván min­dig is iz­ga­tott, hogy mi tör­té­nik ak­kor, ami­kor nem va­gyunk szem előtt? Hát ez. Tes­sék, gye­re.” És két ár­va as­­szony­ka ül vala a nyolc ab­lak­nál, és táplálkozának, kiabálának egy­más­nak, hogyaszongya „Ju­dit­kám, hol a kör­bé­lyeg­ző?” meg „De vá­rom már a de­let!”, és le­nőtt, melírozott fri­zu­rát va­la­mint tor­ta­alá­tét-csip­ke­gal­lért viselének, és ma­gán­te­le­fo­no­kat intézének, és láták, hogy a segg­va­ka­rás jó.
Öreg ró­kák va­gyunk: na­gyon jól tud­juk, hogy az új for­gal­mi­ért eszünk­be ne jus­son nyolc­ra men­ni, mert ak­kor már nincs sor­szám. Vág­juk, hogy fény­má­so­lat kell min­den­ről („Nem va­gyunk mi fénymásolószalon, ké­rem.”), hogy il­le­ték­bé­lyeg nincs, és öt­szá­zas cím­le­tek­ben kell hoz­ni, hogy ne tud­ja­nak ki­cse­lez­ni. „Teg­nap be­szél­tem a kol­lé­ga­nő­jé­vel”: ez egy va­rázs­ige. Ami­kor már min­den vesz­ve van, mert az 5/a adat­la­pot nem töl­töt­tük ki, ak­kor szá­raz han­gon csak an­­nyit kell mon­da­ni: „A ne­vét le­gyen szí­ves, és küld­je ki a cso­port­ve­ze­tőt.”
Min­dent tu­dunk. Most is itt ülünk, mor­zsol­gat­juk a kis sor­szá­mot, ame­lyen az a biz­ta­tó be­jegy­zés sze­re­pel, hogy „Ön előtt vá­ra­ko­zik: 68 fő.”

Nem kü­lön­böz­nek tő­lünk, legfönnebb szí­vó­sab­bak és ügye­seb­bek, mert őket gyak­ran ütik azért, amik, és ezt meg kell ta­nul­ni el­vi­sel­ni

Hoz­tunk új­sá­got, köny­vet, uzson­nát, Seduxent, hor­gol­ni­va­lót. Az ilyen vá­ra­ko­zá­sok­ban két ré­mes do­log le­het­sé­ges. Egyik a mobiltelcsó. Van­nak em­be­rek, akik egy­sze­rű­en kép­te­le­nek hal­kan be­szél­ni: ez an­­nyi­ra evi­dens, hogy nem is ra­goz­zuk to­vább. En­nek tár­sas vál­to­za­ta az, ami­kor két ilyen kre­tén ke­rül egy­más mel­lé: ez­zel kí­nos­ság­ban csak egy Ko­vács Kál­mán-saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó ve­tek­szik. Szé­gyell­jük, hogy ott va­gyunk, és hogy az asz­tal­vé­gen ülő mó­kus nem ér­zi a gáz­sza­got. Most is rá­fa­rag­tunk. Van egy­fe­lől Bun­dás As­­szony­ka, má­zsá­nyi fuksszal, meg az ő szom­széd­ja, a Han­go­san Kont­rá­zó Rém­nő. Is­me­rik egy­mást már rég­ről, és et­től be­in­dul a mag­ha­sa­dás. Egy idő után ki kell búj­nunk a Bazijó Nők, Bazijó Au­tók ma­ga­zin­ból, mert az or­di­bá­lás a men­tá­lis egyen­sú­lyun­kat fe­nye­ge­ti. Bun­dás As­­szony­ka (BA) házat épít, és ta­ná­cso­kat ad szom­széd­já­nak. „Mond­ja is ne­kem az épí­tés­ve­ze­tő: én ám nem ilyen jött­ment, meg moszkvatérrőlösszeszedett ro­má­nok­kal dol­goz­ta­tok ké­rem, ha­nem ren­des, ma­gyar mes­ter­em­be­rek­kel”. A Han­go­san Kont­rá­zó (HK) hoz­zá­te­szi: „Így van Il­di­kém. Mer' ezek át­jön­nek, nem is tud­nak ren­de­sen ma­gya­rul, és mind­járt min­dent akar­nak. Se­gélyt, meg la­kást. Ná­lunk a cég­nél is van egy ilyen er­dé­lyi nőcs­ke, nincs is ma­gyar dip­lo­má­ja, úgy kö­nyö­köl, hogy az esze­lős, és tes­sék, már ő ve­ze­ti a brencset”. „Ja, hát az a ju­go­szláv is, hogy meg­öl­te azo­kat a bol­to­so­kat. Az is tu­dott ma­gya­rul” – he­lye­sel BA. Ez nem az a hely­zet, ami­kor a ci­zel­lált ér­tel­mi­sé­gi ér­ve­lést le­het hasz­nál­ni, vagy fi­nom iró­ni­á­val le­het­ne üzen­ni. Egy­sze­rű­en dör­ren­ni kell, mint Gá­bor Áron rézálgyúja. „Csönlegyen!” -– va­la­hogy így.
Az­tán már el is megy a ked­vünk he­ti in­tel­lek­tu­á­lis be­te­vőnk­től. Sem az au­tók, sem a csa­jok nem iz­zí­ta­nak be min­ket. El­ré­ve­dünk: ezek a pol­gár­tár­sa­ink vet­ték-e ma­guk­nak va­la­ha a fá­rad­sá­got, hogy a Ma­gyar Köz­löny­ben ös­­sze­ado­gas­sák a határontúli ma­gya­rok­nak szánt pénzt és ös­­sze­ves­sék – mond­juk – a ha­zai rek­lám­tor­ta nagy­sá­gá­val (a mi­nő­ség­ről most nem is uga­tunk). Ker­get­te-e már meg az ut­cá­juk­ban őket a rend­őr, mint sze­gény ma­ros­vá­sár­he­lyi kő­mű­ve­sün­ket, aki­nek ép­pen nem volt tar­tóz­ko­dá­si­ja? Dol­goz­ná­nak-e ők na­pi ezer­öt­száz fo­rin­tért, eső­ben és fagy­ban? Egy­ál­ta­lán: jár­tak-e va­la­ha Kő­rös­me­zőn vagy Atyhán, lát­ták-e azt az ir­dat­lan nyo­mo­rú­sá­got, ami­nek ők a fe­lé­től meg­bo­lon­dul­ná­nak? Fe­nye­get­te-e őket va­la­ha az a ve­szély, hogy a ke­zük­be nyom­nak egy gép­ka­ra­bélyt, és azt mond­ják ne­kik: „Fiam, át­mész az er­dőn, be­mész a fa­lu­ba, és akit látsz, ki­be­le­zed, de úgy, hogy fáj­jon ne­ki?” Mi­e­lőtt etnobolsinak bé­lye­gez­né­nek, le­szö­gez­zük, a fel­vi­dé­ki, kár­pát­al­jai, er­dé­lyi, dél­vi­dé­ki ma­gya­rok is el­ső­sor­ban em­be­rek. Van köz­tük ilyen is, olyan is. Még csa­lók, rab­lók, hím­rin­gyók, meg jó nők és fá­jó lel­kű po­é­ták és be­le­va­ló mes­ter­em­be­rek is. Nem kü­lön­böz­nek tő­lünk, legfönnebb szí­vó­sab­bak és ügye­seb­bek, mert őket gyak­ran ütik azért, amik, és ezt meg kell ta­nul­ni el­vi­sel­ni. Nem kell Do­bos Lász­lót, Sü­tőt, Ta­má­sit meg Reményiket ci­tál­ni, meg, hogy mit ad­tak ők ne­künk, meg a ma­gyar­ság­nak. Mert­hogy ad­tak, de ezt a tí­pust ez nem ér­dek­li. Ar­ra ké­ne rá­kér­dez­ni, hogy ami­kor a ti­szai vizitúrán az édesegy kisfiuk ré­sze­gen be­le­gya­lo­golt egy hor­gony­ba, ki a fe­ne varr­ta ös­­sze a lá­bát, ha nem a Kár­pát­al­já­ról át­te­le­pült kör­ze­ti or­vos? Aki nél­kül, és aki­nek tár­sai nél­kül már rég ös­­sze­om­lott vol­na a ke­le­ti or­szág­rész egészségügyi el­lá­tá­sa, mert a fris­sen vég­zet­tek mind el­men­tek orvoslátogatónak. A ha­tá­rontú­li­ak nem te­het­nek ar­ról, ho­va szü­let­tek, és eszé­be ne jus­son sen­ki­nek hi­báz­tat­ni őket, mert el­jöt­tek a nyo­mor­ból és a ki­lá­tás­ta­lan­ság­ból. Egyéb­ként mi már próbáltuk: Nagy­sző­lő­sön és Gyimesbükkön is van élet, olyan­kor is, ami­kor nincs magoskifli a bótban.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”