Három és fél év­vel ez­előtt, Milosevics bu­ká­sá­nak euforikus pil­la­na­ta­i­ban a vi­lág nagy­já­ból ki­pi­pál­ta és az el­in­té­zett ügyek lis­tá­já­ra he­lyez­te Szer­bi­át. Győ­zött a de­mok­rá­cia, a töb­bi majd ma­gá­tól meg­ol­dó­dik – ír­ták a min­den­tu­dó kom­men­tá­to­rok. A ra­di­ká­li­sok elő­re­tö­ré­se nyo­mán az­tán most min­den­ki so­pán­ko­dik. Pe­dig Szer­bia már vagy más­fél­száz év óta alap­ve­tő­en igen ki­szá­mít­ha­tó el­vek men­tén mű­kö­dik: vi­ru­lens na­ci­o­na­liz­mus, erő­szak és min­dent el­ön­tő kor­rup­ció a re­per­to­ár leg­elő­ke­lőbb ele­mei.
Az el­múlt év­ti­zed rá­adá­sul mind­eb­ből bő­ven ho­zott a kony­há­ra, s a 2000 ok­tó­be­ré­ben ha­ta­lom­ra ke­rült Szer­bi­ai De­mok­ra­ti­kus El­len­zék­nek (DOS) va­ló­já­ban nem sok esé­lye volt a sza­ka­dék­ból va­ló ki­lá­ba­lás­ra. A so­ro­zat­ban el­szen­ve­dett há­bo­rús ve­re­sé­gek se­bei ko­ránt­sem gyógy­ul­tak még be, a hely­zet to­vább­ra is gyú­lé­kony. Hogy messzebb­re ne men­jünk, a há­bo­rúk ered­mé­nye­képp Szer­bi­át el­özön­lő krajinai, bosz­ni­ai és ko­szo­vói szerb me­ne­kül­tek te­te­mes ré­szét ép­pen a ma­gya­rok ál­tal la­kott te­rü­le­te­ken te­le­pí­tik le. (Be­szé­des tény, hogy a két­mil­li­ós Vaj­da­ság­ba becs­lé­sek sze­rint csak­nem 300 000 me­ne­kül­tet irá­nyí­tot­tak az el­múlt év­ti­zed­ben, pél­dá­ul a 150 000 krajinai me­ne­kült mint­egy há­rom­ne­gyed­ét.) A fel­fegy­ver­zett, ra­di­ká­lis na­ci­o­na­lis­ta me­ne­kül­tek meg­bont­ják az et­ni­kai egyen­súlyt, at­ro­ci­tá­so­kat pro­vo­kál­nak ma­gyar- és horvátlakta te­le­pü­lé­se­ken, ös­­sze­ír­ják és birtokbaveszik a tá­vol lé­vők in­gat­lan­ja­it. Pil­la­nat­nyi­lag pe­dig meg­jó­sol­ha­tat­lan re­ak­ci­ó­kat vált­hat majd ki, ha a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség a mos­ta­ni ha­lo­ga­tás után vég­re el­szán­ja ma­gát Ko­szo­vó stá­tu­sá­nak ren­de­zé­sé­re – a füg­get­len­ség el­is­me­ré­sé­re –, s a szerb tár­sa­da­lom­nak for­má­li­san is szem­be­sül­nie kell a dé­li tar­to­mány el­vesz­té­sé­vel. Ami már csak azért is ne­héz lesz, mert a mai mo-derált(abb) han­gok el­le­né­re a há­bo­rús ki­lenc­ve­nes évek­ben a most po­ron­don lé­vő po­li­ti­kai erők szin­te mind­egyi­ke ka­cér­ko­dott a nagy­szerb na­ci­o­na­liz­mus­sal.

Egy SRS–DSS ko­a­lí­ci­ó­nak vi­szont azon­na­li nem­zet­kö­zi el­szi­ge­te­lő­dés­sel kel­le­ne szá­mol­nia, s ezt Kostunica is tud­ja

Mind­emel­lett az egy­kor büsz­ke „jó­lé­ti ju­go­szláv­iz­mus” má­ra ál­ta­lá­nos gaz­da­sá­gi le­ron­gyo­ló­dás­nak ad­ta át he­lyét. Rá­adá­sul 2001. szep­tem­ber 11-e után a Bal­kán vég­képp ki­ke­rült a vi­lág­po­li­ti­ka lá­tó­kö­ré­ből, a talpraálláshoz ígért nem­zet­kö­zi se­gít­ség pe­dig „in­teg­rá­ci­ós” ígé­re­tek szint­jén re­kedt. Az ér­tel­mi­ség és a fi­a­ta­lok me­ne­kül­nek az or­szág­ból, ame­lyet min­den szin­ten át­fon­nak a bűn­szö­vet­ke­ze­tek, a po­li­ti­ka kri­mi­na­li­zá­ló­dá­sa le­küzd­he­tet­len­nek tű­nik. S bár a nép­sze­rű Djindjics mi­nisz­ter­el­nök ta­va­lyi meg­gyil­ko­lá­sa so­ka­kat meg­döb­ben­tett, a me­rény­le­tek va­ló­já­ban hos­­szú múlt­ra vis­­sza­te­kin­tő, in­teg­ráns ré­szét ké­pe­zik a dél­szláv po­li­ti­kai „kul­tú­rá­nak”.
A 2000-ben kor­mány­ra ke­rült ún. de­mok­ra­ti­kus erő­ket rég­óta fe­szí­tő sze­mé­lyi el­len­té­te­ket – így pél­dá­ul a Djindjics–Kostunica pár­har­cot – a ha­ta­lom sza­ka­dék­ká mé­lyí­tet­te. Elő­ször Kostunica tö­mö­rü­lé­se, a ma­gát an­ti­kom­mu­nis­ta nem­ze­ti de­mok­ra­ta erő­ként de­fi­ni­á­ló Szer­bi­ai De­mok­ra­ta Párt (DSS) vo­nult el­len­zék­be, majd ki­vált a G17 Plusz ne­ve­ze­tű, tech­nok­ra­ta–köz­gaz­dász ér­tel­mi­sé­gi cso­por­to­su­lás is. A mos­ta­ni elő­re­ho­zott vá­lasz­tá­sok­ra azért ke­rült sor, mert a né­hai mi­nisz­ter­el­nök cent­ris­ta De­mok­ra­ta Párt­ja (DS) ki­sebb­ség­ben ma­radt a köz­tár­sa­sá­gi tör­vény­ho­zás­ban. Há­rom év ha­ta­lom pró­bá­ra tet­te a párt te­kin­té­lyét: kor­rup­ci­ós ügyek­től meg­té­páz­va, so­kak sze­rint a maf­fi­ák ál­tal le­nyel­ve in­dult ne­ki a ve­zé­rét vesz­tett párt a vá­lasz­tá­sok­nak. Amint a DS egyik al­el­nö­ke fé­lig-med­dig őszin­tén meg­val­lot­ta: „A bű­nö­ző klá­nok­kal csak azért vol­tam kap­cso­lat­ban, mert azok olyan ha­tal­ma­sok vol­tak, hogy nem le­he­tett az ál­la­mot nél­kü­lük meg­re­for­mál­ni. Szer­bia va­ló­szí­nű­leg a leg­pisz­ko­sabb ál­lam a tér­ség­ben, és én be­pisz­kí­tot­tam a ke­ze­met, mi­köz­ben meg­pró­bál­tam meg­tisz­tí­ta­ni az ál­la­mot.”
Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött nem cso­da, hogy de­cem­ber­ben a ren­det és nem­ze­ti nagy­sá­got ígé­rő ra­di­ká­li­sok (SRS) a man­dá­tu­mok 33%-át nyer­ték el, s ez­zel a 250 fő­ből ál­ló par­la­ment leg­na­gyobb ere­jé­vé lép­tek elő. Má­so­dik he­lyen Kostunica DSS-e vég­zett 21%-kal, s csu­pán har­ma­dik he­lyen fu­tott be – 15%-kal – az ed­dig kor­mány­zó DS. Csak­nem be­hoz­ta ez utób­bit a G17 Plusz, amely el­ső­sor­ban a vá­ro­si ér­tel­mi­ség kö­ré­ben szá­mít­ha­tott sza­va­zók­ra (13%). A man­dá­tu­mok 9%-át nyer­te a szerb el­len­zé­ki­ség ve­te­rán­ja, Vuk Draskovics ál­tal ve­ze­tett Szerb Meg­új­ho­dá­si Moz­ga­lom, s ugyan­en­­nyi hellyel vol­tak kény­te­le­nek be­ér­ni a szo­ci­a­lis­ták is, akik nem tud­ták ki­he­ver­ni ve­zé­rük bu­ká­sát.
A ra­di­ká­li­sok te­hát elő­re­tör­tek, de sem egye­dül, sem a szo­ci­a­lis­ták­kal nem tud­nak kor­mányt ala­kí­ta­ni. Kí­vül­ál­ló­nak ter­mé­sze­tes­ként hat­na a fel­ál­lás, de a „de­mok­ra­ti­kus tömb” ko­a­lí­ci­ós több­sé­ge va­ló­já­ban csak ma­te­ma­ti­ka­i­lag lé­te­zik. A sze­mé­lyes sé­rel­mek és az ér­dek­el­len­té­tek -– Kostunica a „rab­ló­ban­da­ként” aposzt­ro­fált De­mok­ra­ta Párt el­len épí­tet­te fel kam­pá­nyát – még egy, a DS ál­tal kí­vül­ről tá­mo­ga­tott ki­sebb­sé­gi kor­mány fel­ál­lá­sát is va­ló­szí­nűt­len­né te­szik. Egy SRS–DSS ko­a­lí­ci­ó­nak vi­szont azon­na­li nem­zet­kö­zi el­szi­ge­te­lő­dés­sel kel­le­ne szá­mol­nia, s ezt az a Kostunica is tud­ja, aki­nek sze­mé­lyes meg­győ­ző­dé­sé­től, párt­ja erő­tel­je­sen na­ci­o­na­lis­ta tra­dí­ci­ó­i­tól nem is áll­na olyan mes­­sze ez a meg­ol­dás – kü­lö­nö­sen úgy, hogy er­re az eset­re Nikolicsék fel­aján­lot­ták szá­má­ra a kor­mány­el­nö­ki posz­tot.
Je­len­leg Szer­bi­á­nak te­hát nincs mű­kö­dő­ké­pes par­la­ment­je, kor­má­nya, s az el­nö­ki po­zí­ció is be­töl­tet­len. Az ál­ta­lá­nos vi­szo­nyok mi­att azon­ban ak­kor is in­sta­bi­li­tás vár dé­li szom­szé­dunk­ra, ha cso­da foly­tán si­ke­rül­ne ös­­sze­tá­kol­ni va­la­mi kor­mány­fé­le­sé­get. A leg­több elem­ző meg­is­mé­telt, de leg­alább­is elő­re­ho­zott vá­lasz­tá­so­kat jó­sol a kö­zel­jö­vő­ben. Azok pe­dig a ra­di­ká­li­sok to­váb­bi erő­sö­dé­sét ve­tít­he­tik elő­re.