Ki­in­du­ló­pon­tunk a Hó­hegy lá­bá­nál épült Puchberg. Bi­zo­nyá­ra so­kan tud­ják, hogy itt dol­go­zott Sza­bó Jó­zsef ma­gyar cuk­rász, a hí­res mar­ci­pán­szob­rász. Ő már nem lakik itt, üzemét
és üzleteit Magyarországra telepítette, ám a vá­ros­ká­ban üz­le­te nél­kül is bő­ven van lát­ni­va­ló, min­den meg­ta­lál­ha­tó, ami egy kor­sze­rű al­pesi üdü­lő­hely­hez hoz­zá­tar­to­zik, a vár­rom­tól a kel­le­mes für­dőn át a sífölvonóig. A hegy­má­szás el­ső aka­dá­lyá­nak le­győ­zé­se, ha nem en­ged­ünk sem­mi­fé­le csá­bí­tás­nak, irány a Hó­hegy! Az iga­zi tu­ris­ták gya­log vág­nak ne­ki a hegy­óri­ás­nak, mi a fo­gas­ke­re­kű vas­utat vá­laszt­juk. 1899-ben ad­ták át a pá­lyát, nosz­tal­gia­já­rat­ként még min­dig az ere­de­ti gőz­üze­mű sze­rel­vény köz­le­ke­dik raj­ta. In­du­lás előtt a vas­uta­sok kör­beáll­ják a moz­donyt. Nem tud­ni, ag­go­da­lom­mal vagy el­is­me­rés­sel szem­lé­lik-e, min­den­eset­re mű­kö­dik. De utazhatunk a pár éve Ame­ri­ká­ból vá­sá­rolt mo­tor­vo­na­ttal is, mind­ket­tő­ bő óra alatt gyürkőzik meg az 1200 mé­te­res szint­kü­lönb­sé­ggel. A hegy de­re­kán, a ki­té­rő­nél desz­ka­bó­dé­ban fris­sen sült buk­tát árul­nak, ma­gya­rul is hirdetve: lek­vá­ros, tú­rós. Ne hagy­juk ki! A vég­ál­lo­más­nál található szál­lo­dá­ban már úgysem igazán a mi pénz­tár­cánk­hoz szab­ták az ára­kat. He­lyet­te, hódolva az Auszt­ri­át át­já­ró Fe­renc Jó­zsef-kul­tusz­nak, néz­zük meg inkább egy kö­ze­li szir­ten azt a ká­pol­nát, ahol az errefelé va­dász­ga­tó csá­szár imád­ko­zott a meg­gyil­kolt Er­zsé­bet ki­rály­né lel­ki üd­vé­ért.
Ezután következik a ne­he­ze. A vég­ál­lo­más­tól eny­hén emel­ke­dő gya­log­út visz az el­ső me­ne­dék­há­zig (Damböckhaus, 1810 m). Ed­dig, ha nem is ma­gas, de lapos sarkú ci­pő­ben el le­het jut­ni (legfeljebb bo­ka­fi­ca­mot koc­káz­tat­va), in­nen azonban kö­te­le­ző a ba­kancs és a bot. A kevésbé elhivatottak itt feladhatják, ehet­nek, ihat­nak, me­le­ged­het­nek és tár­sa­log­hat­nak. A kö­vet­ke­ző me­ne­dék­ház­hoz, a te­tőn épült Fischerhüttéhez (2063 m) csú­szós szik­lák­kal és tó­csák­kal, nyá­ron is hó­folt­ok­kal tar­kí­tott me­re­dek, sza­ka­dé­kos út ve­zet. Itt fák vagy cser­jék nem nő­nek, leg­fel­jebb ha­va­si vi­rá­gok. Akik nem elő­ször jár­nak a Hó­he­gyen, mesélik, hogy esz­mé­nyi idő­ben nem­ csak a nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi szi­get­hegy­sé­ge­kre és a Fer­tőre nyílik ki­lá­tás, de egyfelől Bé­cset, más­fe­lől pedig az Al­pok szá­mos vo­nu­la­tát is beazonosíthatjuk. Ha az idő­já­rás ke­vés­bé barátságos, de még viszonylag ke­gyes hoz­zánk, ak­kor a fel­hők fö­lé ke­rül­ve re­mek nap­fürdő­ben lehet ré­szünk, de csak né­hány csú­csot és zer­gét lá­thatunk. Csak­hogy gya­ko­ri a sű­rű köd, az eső, a go­rom­ba szél – ilyen­kor el­át­koz­hat­juk ma­gun­kat, mi­ért is vál­lal­koz­tunk Hó­hegy-má­szás­ra. Sze­ren­csé­re a fen­ti me­ne­dék­ház ba­rát­sá­go­san fo­gad­ja a ván­dort mind­az­zal, ami a csak­nem két­száz éves al­pesi tu­ris­ta­kul­tú­rá­hoz hoz­zá­tar­to­zik: egy­sze­rű, fű­tött bel­ső, szál­lás­le­he­tő­ség, me­leg éte­lek, ital­vá­lasz­ték. Jól gon­dol­ja meg ma­gát, aki a hely szel­le­mé­nek hó­dol­va en­ci­án­pá­lin­kát kíván in­ni: át­me­net a pat­kány­mé­reg­hez, azon­nal szil­va- vagy kör­te snapsszal kell el­fe­lej­tet­ni. A Hó­hegy fém­ke­reszt­tel je­lölt csú­csát lát­ni kell, in­nen már nincs mes­­sze, a ka­pasz­ko­dó el­ha­nya­gol­ha­tó mér­té­kű (2075 m).
A be­járt út­vo­na­lon vis­­sza­ér­ke­zünk Puchbergbe. A sok­fé­le kí­nál­ko­zó prog­ra­m közül ba­rá­ti ta­nács segít választani. A köz­pont­tól öt ki­lo­mé­ter­re egy völgy­kat­lan­ban to­rony­ma­gas­ból víz­esés zu­hog. A kö­ze­li pa­raszt­ven­dég­lő tő­le vet­te a ne­vét: Wasserfallwirt zur Sebastianhütte. Stí­lu­sa ve­re­tes giccsek­kel tűz­delt al­pe­si ro­man­ti­ka, aho­gyan az ide­gen­for­gal­mi di­vat elő­ír­ja, ám ez sen­kit ne za­var­jon, az étel­kí­ná­lat­ban és az ízek­ben nem csa­ló­dunk. Leg­fel­jebb a vo­na­la­ink­ra ér­de­mes vi­gyáz­nunk, mert egész na­pos tö­rő­dés után az em­ber haj­la­mos a lak­má­ro­zás­ra. Rá­adá­sul ki­vá­ló há­zi fő­zé­sű sör kap­ha­tó: nem dú­sít­ják szén­sav­val, csak egy­szer hű­tik és nem szál­lít­ják. Puchberg egyéb ne­ve­ze­tes­sé­ge­i­re majd leg­kö­ze­lebb sza­kí­tunk időt.