Ez egyút­tal azt is je­len­ti, hogy le­het az egyik dű­lő­ben egy ki­csit ros­­szabb a ter­més, míg a má­sik­ban le­het ki­vá­ló bor­sző­lőt szü­re­tel­ni. Ér­de­kes­ség­ként, de – a sza­va­za­tu­kat a vil­lá­nyi bo­rok­ra le­adók né­pes tá­bo­ra mi­att – csak fél­ve jegy­zem meg, hogy itt a nap­sü­töt­te órák szá­ma ma­ga­sabb, mint a Vil­lá­nyi-hegy­ség lá­ba­i­nál. A vi­dék ha­tá­rát a Du­na ad­ja, az észa­ki lej­tő­ket pe­dig oly­kor Paks ra­dio­ak­tív fel­hői su­ga­raz­zák be. Ko­ráb­ban kü­lön tar­tot­ták szá­mon a Szekszárd, va­la­mint a Bel­ső So­mogy, Tol­na bor­vi­dé­ket. A leg­utób­bi éve­kig azon­ban már csak szek­szár­di bo­rok­ról hall­hat­tunk. Az 1997-es tör­vény­mó­do­sí­tás­sal új­ra meg­je­lent a Szek­szár­dot kör­be­öle­lő há­rom vi­dék – Ta­má­si, Bony­hád és Tol­na kör­zet­köz­pon­tok­kal – önál­ló, Tol­nai bor­vi­dék­ként tör­té­nő meg­ne­ve­zé­se. A mé­lyen fek­vő agyag­ré­teg fe­lett la­za lö­szös ta­laj ke­ve­re­dik a vi­dék­re jel­lem­ző vö­rös szí­nű vá­lyog­ta­laj­jal.
Az át­kos­ban Szek­szár­dot el­til­tot­ták a bi­ka­vér név­hasz­ná­la­tá­tól. A szo­ci­a­liz­mus ide­jé­nek cél­ki­tű­zé­se az volt, hogy az Eg­ri Bi­ka­vér­ből va­ló­di ex­port­már­kát csi­nál­janak. A cél­ki­tű­zés meg is va­ló­sult: a na­gyi­pa­ri ter­me­lés­sel elő­ál­lí­tott bo­rok­nak szin­te kor­lát­lan pi­a­ca nyílt a KGST országokban. Ez azon­ban sem­mit sem je­len­tett a bor mi­nő­sé­gé­re néz­ve, sőt. A bi­ka­vér meg­szűnt mi­nő­sé­get je­len­te­ni, el­vesz­tet­te ere­de­ti ka­rak­te­rét.

Töltsd meg, testvér, poharamat, Hadd öblítem a torkomat! Mert a pohár megtöltve jó, Az én torkom öblítve jó. Töltsd meg öcsém a pipámat, Hadd füstöljem ki a számat! Mert a hús is füstölve jó, A bor pedig mindenre jó.

Pe­dig a bi­ka­vér, amely­nek alap­ját a ka­dar­ka ad­ta, egy iga­zán za­ma­tos, tü­zes-fű­sze­res, sö­tét vö­rös bor. A ka­dar­ká­nál pe­dig áll­junk meg egy pil­la­nat­ra. A faj­tát a tö­rök hó­dolt­ság ide­jén ho­no­sí­tot­ták meg a tö­rö­kök­kel szö­vet­ke­ző, tő­lük ado­má­nyo­kat re­mé­lő és ne­kik adó­zó szer­bek. A ka­dar­ka na­gyon ké­nyes sző­lő­faj­ta: más faj­ták­hoz ké­pest kön­­nyeb­ben rot­had, rit­káb­ban ad iga­zán jó ter­mést, ne­he­zen vi­se­li a nagy­üze­mi mű­ve­lést, ezért az an­ti­vi­lág­ban ter­mesz­té­se erő­sen vis­­sza­szo­rult. He­lyét nagy­részt a kék­fran­kos vál­tot­ta fel. Az utób­bi évek­ben azon­ban egy­re töb­ben te­le­pí­tik új­ra, az ízé­ben oly kü­lön­le­ges, a vi­lág­faj­ták ízvilágától tel­je­sen el­té­rő, ma már hungarikumnak szá­mí­tó ka­dar­kát. Az ül­tet­vé­nyek több­sé­gét azon­ban még min­dig a kék­fran­kos ad­ja, amely itt a ta­laj­adott­sá­gok mi­att fű­sze­re­sebb, mint má­sutt, mel­let­te jel­lem­ző még a merlot és a cabernet. A fe­hér­bor­ok in­kább a tol­nai bor­vi­dék­re jel­lem­ző­ek, olasz­riz­ling és chardonnay a leg­gya­ko­ribb faj­ták.

Kós­to­ló
Ka­dar­ka: a 2002-es év­já­rat­ból fi­gye­lem­re mél­tó mi­nő­sé­get ért el Takler Fe­renc és a Liszt Pin­cé­szet (Domaine Gróf Zichy már­ka­név­vel ke­rül for­ga­lom­ba). Bi­ka­vér: a leg­job­ba­kat Veszter-gombiék és Takler Fe­renc a 2000-es szü­ret­ből töl­töt­ték pa­lack­ba. Kék­fran­kos: a Takler és a Dúzsi pin­cé­sze­tek so­sem okoz­nak csa­ló­dást, barrikolva Vesztergombiék ér­tek el fi­gye­lem­re mél­tó szín­vo­na­lat. Rozé: a szek­szár­di rozé klas­­szi­ku­sa Dúzsi Ta­más. A tol­nai fe­hé­rek kö­zül: Chardonnay a Liszt pin­cé­szet­től Chateau Kajmád már­ka­név­vel. Csúcs­bo­rok: Takler Fe­renc 2000-es Regnum cuvée-je, va­la­mint az idei év leg­si­ke­re­sebb ma­gyar bo­ra, a Vesztergombi pin­cé­szet 2000-es Csa­ba cuvée-je.