A szov­jet csa­pa­tok mö­gött Ma­gyar­or­szág­ra ér­ke­ző kom­mu­nis­ták ta­nul­tak a Ta­nács­köz­tár­sa­ság ide­jén el­kö­ve­tett „hi­bá­ik­ból”. Hi­szen 1919-es mi­ni­má­lis vi­dé­ki tá­mo­ga­tá­su­kat – az eről­te­tett kol­ho­zo­sí­tás mel­lett – dön­tő­en pri­mi­tív egy­ház- és val­lás­el­le­nes­sé­gük okoz­ta. Az egy­há­zak­kal kap­cso­lat­ban Rá­ko­si Má­tyás 1945. no­vem­ber 22-én a Köz­pon­ti Ve­ze­tő­ség ülé­sén úgy fo­gal­ma­zott: „…óvatosan kell dol­goz­ni és ne­künk na­gyon meg kell néz­ni ho­gyan és mi­lyen for­má­ban tá­ma­dunk.” Így a párt pro­pa­gan­dá­ja pusz­tán „de­mok­ra­ti­zá­lás­ról”, az ál­lam és egy­ház szét­vá­lasz­tá­sá­ról, a pro­vo­ká­ci­ók­ra adott ke­mény vá­la­szok­ról har­so­gott. Igaz, ak­kor már pro­vo­ká­ci­ó­nak mi­nő­sí­tet­ték az esz­ter­go­mi ér­se­ki szé­ket 1945 ok­tó­be­ré­ben el­fog­la­ló Mindszenty Jó­zsef­nek a sza­bad­ság­jog­ok kor­lá­to­zá­sa el­le­ni ha­tá­ro­zott fel­lé­pé­se­it. Rá­adá­sul a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom az újon­nan be­ik­ta­tott ér­sek kör­le­ve­lé­nek ká­ros kö­vet­kez­mé­nyé­nek tud­ta be, hogy az 1945. no­vem­ber 4-i vá­lasz­tá­so­kon a re­mélt­nél sok­kal gyen­géb­ben sze­re­pel­tek.
A ha­ta­lom kez­det­ben csak „mel­lék­had­szín­te­re­ken” len­dült ak­ci­ó­ba: 1946 áp­ri­li­sá­ban le­tar­tóz­tat­ták a ke­resz­tény­de­mok­ra­ta if­jú­sá­got szer­ve­ző Kiss Szalézt. Az év vé­gén ki­vég­zett szer­ze­test az­zal vá­dol­ták, hogy a gyón­ta­tó­szék­ben szov­jet ka­to­nák meg­gyil­ko­lá­sá­ra buj­to­ga­tott. Ugyan­ez év nya­rán két szov­jet ka­to­na holt­test­ének előkerülése szol­gál­ta­tott ürü­gyet ar­ra, hogy Rajk Lász­ló bel­ügy­mi­nisz­ter kö­zel más­fél ezer val­lá­si szer­ve­ze­tet be­tilt­son. (Az ál­lí­tó­la­gos gyil­kos­nál „meg­ta­lál­ták” egy ka­to­li­kus egye­sü­let, a kö­zel fél­mil­li­ós tag­lét­szá­mú KALOT tag­sá­gi iga­zol­vá­nyát.)

Szá­mos rész­let­kér­dést mind­má­ig nem si­ke­rült pon­to­san tisz­táz­ni, mi­vel a per do­ku­men­tu­ma­i­nak je­len­tős ré­szét 1957-ben meg­sem­mi­sí­tet­ték

Az 1948. jú­ni­u­si ún. Pócspetri-ügyet – az egy­há­zi is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sa el­le­ni tün­te­tés so­rán osz­lat­ni kí­vá­nó rend­őr meg­halt – kö­ve­tő sta­tá­ri­á­lis el­já­rás­ban már nyo­mon kö­vet­he­tő a ké­sőb­bi kon­cep­ci­ós per, hi­szen el­ső­ren­dű vád­lot­tá a kö­zép­bir­to­kos egy­ko­ri se­géd­jegy­zőt tet­ték, akit „tár­sá­val”, a ka­to­li­kus pap­pal ha­lál­ra ítél­tek. (Kü­lö­nö­sen vis­­sza­ta­szí­tó, hogy a per­ről „be­szá­mo­ló” Sza­bad Nép zá­ró­jel­ben kö­zöl­te az el­ítél­tek ere­de­ti, né­me­tes hang­zá­sú ne­vét, je­lez­ve: itt ide­ge­nek­ről van szó. A lap ké­sőbb ugyan­ezt te­szi an­ti­sze­mi­ta él­lel, mi­u­tán a ter­ror az öt­ve­nes évek ele­jén el­éri az ÁVH ve­ze­té­sét is.)
1948 őszé­re az egy­há­za­kat le­szá­mít­va szin­te min­den „ve­szé­lyes” szer­ve­ze­tet si­ke­rült fel­szá­mol­ni vagy társ­utas­sá ten­ni. Ra­vasz Lász­ló református püs­pök le­mon­da­tá­sa és az evan­gé­li­kus Ordass La­jos le­tar­tóz­ta­tá­sa után a kor­mány­saj­tó már a „mindszentyzmus” el­le­ni harc­ról har­so­gott, s en­nek ho­gyan­ját elő­re­ve­tí­tet­te Zakar And­rás­nak, a bí­bo­ros sze­mé­lyi tit­ká­rá­nak no­vem­be­ri el­rab­lá­sa. Mi­u­tán a Po­li­ti­kai Bi­zott­ság meg­tár­gyal­ta „A kle­ri­ká­lis re­ak­ció el­le­ni harc” cí­mű ja­vas­la­tot, no­vem­ber 27-én Rá­ko­si Má­tyás a Ma­gyar Dol­go­zók Párt­já­nak Köz­pon­ti Ve­ze­tő­sé­ge előtt mon­dott be­szé­dé­ben vi­lá­go­san ös­­sze­fog­lal­ta a ké­szü­lő per kon­cep­ci­ó­ját. Szé­les nép­moz­ga­lom kö­ve­te­li – ál­lí­tot­ta – hogy a párt szün­tes­se be tü­rel­mes po­li­ti­ká­ját „…a ka­to­li­kus egy­ház re­ak­ci­ós és fa­sisz­ta ve­ze­tő­i­vel, el­sősor­ban Mindszentyvel szem­ben”, s ítél­je el „bí­bor­no­ki ta­lár­ban ga­ráz­dál­ko­dó ké­me­ket, va­lu­ta­csem­pé­sze­ket, a Habs­bur­gok vissza­hí­vó­it…” Be­szé­dé­ben Rá­ko­si szólt az ér­sek el­le­ni tá­ma­dás ak­tu­á­lis oká­ról, a kü­szö­bön ál­ló kol­ho­zo­sí­tás­ról, ahol a „ku­lák” leg­fon­to­sabb szö­vet­sé­ge­se­ként ír­ta le a ka­to­li­kus egy­há­zat. A szov­jet ta­pasz­ta­la­tok­kal pél­dá­lóz­va le­szö­gez­te: az 1929-30-as kol­lek­ti­vi­zá­lás „si­ke­ré­hez” – mely becs­lé­sek sze­rint 7-8 mil­lió ha­lá­los ál­do­za­tot kö­ve­telt – hoz­zá­já­rult, hogy ad­dig­ra „az egy­ház ge­rin­ce meg volt tör­ve”.
A de­cem­ber 23-án az esz­ter­go­mi prí­má­si pa­lo­tá­ban meg­tar­tott ház­ku­ta­tás már köz­vet­le­nül meg­előz­te az ér­sek „stí­lu­so­san” ka­rá­csony más­nap­já­ra idő­zí­tett le­tar­tóz­ta­tá­sát. A kon­cep­ci­ót kü­lön­fé­le esz­kö­zök­kel kikényszerített ta­nú­val­lo­más­ok vol­tak hi­vat­va iga­zol­ni. Mi­u­tán a vád töb­bek kö­zött hor­thysta/le­gi­ti­mis­ta – egy­szer­re mind­ket­tő! – ös­­sze­es­kü­vés volt, en­nek meg­fe­le­lő­en vá­lo­gat­ták össze a töb­bi vád­lot­tat. Így lett a per­ben ös­­sze­es­kü­vő-társ az ér­se­ket sze­mé­lye­sen alig is­me­rő Es­terházy Pál her­ceg­ből, egy­kor Ma­gyar­or­szág leg­gaz­da­gabb föld­bir­to­ko­sá­ból. Szá­mos rész­let­kér­dést mind­má­ig nem si­ke­rült pon­to­san tisz­táz­ni, mi­vel a per do­ku­men­tu­ma­i­nak je­len­tős ré­szét 1957-ben meg­sem­mi­sí­tet­ték. S az már a sors fin­to­ra, hogy az 1990-es fe­lül­vizs­gá­lat so­rán olyan „sza­va­hi­he­tő ta­núk” meg­nyi­lat­ko­zá­sa alap­ján ál­la­pí­tot­ta meg a Leg­főbb Ügyész­ség, hogy a vád­lot­ta­kat „nem bán­tal­maz­ták”, mint Pé­ter Gá­bor, az ÁVO egy­ko­ri ve­ze­tő­je, vagy Décsi Gyu­la ez­re­des, a vizs­gá­la­ti osz­tály irá­nyí­tó­ja. Azt azon­ban tud­juk, hogy Rá­ko­si Má­tyás sze­mé­lye­sen ol­vas­ta és rend­sze­re­sen vé­le­mé­nyez­te a ki­hall­ga­tá­si jegy­ző­köny­ve­ket, uta­sít­va a „nyo­mo­zó” szer­ve­ket, még mit kell a vád­lot­tak­kal be­is­mer­tet­ni­ük. Így lett va­lu­tá­zás a nyu­ga­ti se­gé­lyek ös­­sze­gyűj­té­sé­ből és kém­ke­dés kül­föl­di egy­há­zi és vi­lá­gi ve­ze­tők­kel va­ló ta­lál­ko­zá­sá­ból.
Mindszentyről és raj­ta ke­resz­tül a ke­resz­tény egy­há­zak­ról az ál­lam­párt­nak a pro­pa­gan­da­-brosú­rák­ban, az ok­ta­tás­ban és a „szak­iro­da­lom­ban” si­ke­rült rend­kí­vül ne­ga­tív ké­pet be­vés­nie. Mind­má­ig tart­ja ma­gát pél­dá­ul az a né­zet, hogy egy si­mu­lé­ko­nyabb, „po­li­ti­ku­sabb” al­kat ta­lán töb­bet el­ér­he­tett vol­na az ak­ko­ri ha­ta­lom­tól. Ezt a – ta­lán nem vé­let­le­nül ter­jesz­tett – ál­lí­tást éle­sen cá­fol­ják a té­nyek. Ne­ve­ze­te­sen, hogy a bí­bo­ros el­íté­lé­sét kö­ve­tő­en sem állt meg a ke­resz­té­nyek és az egy­há­zak el­nyo­má­sa, s egé­szen a het­ve­nes évek vé­gé­ig ül­tek hitük miatt bör­tön­ben pa­pok és ci­vi­lek egyaránt.