Kö­szö­net a kö­zép-eu­ró­pai (így ki­csit mi­énk) egy­ház­fér­fi­nak, Ka­rol Wojtylának, hogy ő is­mer­tet­te meg ve­lünk azt a fo­gal­mat, hogy pá­pa. Bi­zony, a har­ma­dik leg­hos­­szabb pá­pa­ság alatt egy egész ge­ne­rá­ció nőtt föl, ez a ge­ne­rá­ció pe­dig mi va­gyunk. Kö­szö­net azért, hogy meg­tet­te azt, amit az ő és a mi elő­de­ink kö­zö­sen nem mer­tek meg­ten­ni: be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a bo­csá­nat­ké­rés nem a gyen­ge­ség je­le. És mi­vel ő a mi ge­ne­rá­ci­ónk egész hát­ra­lé­vő éle­té­ben, ha hal­vá­nyan is, meg­ma­rad iga­zo­dá­si pont­nak, nincs ne­héz dol­gunk, ha pél­da­mu­ta­tó hoz­zá­ál­lást ke­re­sünk az em­lé­ke­ink­ben. Ezt is kö­szön­jük.
Kö­szön­jük, hogy az egész vi­lág pá­pá­ja volt. Ma­ni­lá­tól
Bu­da­pes­ten át egé­szen Rio de Janeiróig. De va­la­men­­nyi­re Deb­re­ce­né is, Je­ru­zsá­le­mé is, Moszk­váé is, Te­he­rá­né is, Pe­kin­gé is és Del­hié is. Bi­zony­ság er­re az egész vi­lág vir­rasz­tá­sa, az ös­­szes vi­lág­val­lás ve­ze­tő­i­nek az el­múlt na­pok­ban tett nyi­lat­ko­za­ta.
Kö­szö­ne­tet mon­dunk an­nak a len­gyel fér­fi­nak, aki fel­emel­te sza­vát a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra el­len, és aki­nek 1988-as auszt­ri­ai, a ma­gyar ha­tár mel­let­ti darázsfalvi lá­to­ga­tá­sa je­len­tet­te a vas­füg­göny le­bon­tá­sá­nak nyi­tá­nyát. Ek­kor, a ha­zug­sá­ga­it vég­leg fel­élő esz­me ma­gyar hely­tar­tói, azok, akik­nek fő­nö­kei né­hány éve még me­rény­le­tet kí­sé­rel­tek meg el­le­ne, ha csak egy nap­ra is, a kü­lön­le­ges al­ka­lom­ra va­ló te­kin­tet­tel meg­nyi­tot­ták a ha­tárt.
Az­tán azért is, mert ma­gya­rul szólt hoz­zánk. Büsz­ke­ség­gel töl­tött el ben­nün­ket, hogy a Pá­pa ma­gya­rul be­szél azok­hoz, akik ép­pen az ő előd­jé­től kap­ták az ál­la­mi­sá­gu­kat, úgy is, mint meg­ma­ra­dá­suk kul­csát. Kö­szö­net azért, hogy el­jött, ve­lünk ün­ne­pel­ni 1100 éves szü­le­tés­na­pun­kat.
Az­tán azt is sze­ret­nénk na­gyon meg­kö­szön­ni, hogy bi­zo­nyos­sá­got tett ar­ról: a hit­nek, a csend­nek, a jó szív­vel vi­selt kö­vet­ke­ze­tes­ség­nek na­gyobb ere­je van, mint a pénz­nek, a ha­zug­ság­nak, a pro­pa­gan­dá­nak, az erő­szak­nak és a fegy­ve­rek­nek.
Min­den­ki ezek­ben hisz gye­rek­fej­jel, csak az­tán a min­den­na­pi pél­da az el­len­ke­ző­jét mu­tat­ja. Őál­ta­la és, mond­juk így, őóta van pél­da ar­ra, hogy a fel­nőtt­kor­ban sem kell eze­ket a dol­go­kat meg­ta­gad­ni. Őóta kön­­nyebb dol­gunk van. Őóta tud­juk, hogy gye­rek­fej­jel va­ló­szí­nű­leg iga­zunk volt.
Hogy a jó­ság erő­sebb a go­nosz­ság­nál, a sze­re­tet a gyű­lö­let­nél, a meg­bo­csá­tás a bos­­szú­nál. És mér­he­tet­le­nül saj­nál­juk, hogy a mi gye­re­ke­ink már csak mint tör­té­nel­met is­mer­he­tik majd.