Díjazott művész • Vákuumcsomagolt kárdárizmus
Mélyrepülésben (2005. április) Sas József puszta létezése a Nagy Endre nevével fémjelzett magyar kabaré antitézise. A színészmesterség szorgos kubikosa életművének mottójául is választhatná az internacionálé vonatkozó passzusát: semmik vagyunk, s minden leszünk. Csak arc kell hozzá. Az meg van neki. És a tag már húsz éve ott ül a Mikroszkóp élén. Pályázik és nyer. Nem is akárhogyan. Erkölcsi bizonyítvány nélkül (büntetőeljárás folyik ellene), felsőfokú szakirányú képesítés nélkül, érettségi nélkül, egy állítólag valahol létező, Rózsahegyi Kálmán által kiállított igazolással – hogy ő mégiscsak színész vóna. Ami még az állampárti időkben érthető, munkásokat a… mindenhová. A személyre szabott pályáztatás is gond, ám a fő probléma a minőséggel van. A Van nekem egy csíkos gatyám, illetve a Józsi, Józsi hol vagy? című hallhatatlan művek emblematikus figurája egyébként igazán fennkölt célért száll harcba |
A rendszerváltás után a magát intellektuális humor, a magas kultúra, a nyugatos művészet védelmezőjeként megjelölő finnyás SZDSZ (valójában Pa-dö-dö Párt) a közéleti giccs ezen formáját nem kifogásolja, mi több, tapsikol hozzá. A Van nekem egy csíkos gatyám, illetve a Józsi, Józsi hol vagy? című hallhatatlan művek emblematikus figurája egyébként igazán fennkölt célért száll harcba: „harc az emberi butaság ellen, a humánum védelme, a hétköznapi kisember érdekeinek védelme”! Nettó kádárizmus. József nem ismer tréfát se így, se úgy. A vele szemben megfogalmazott mindennemű kritika antiszemitizmus, ugyanakkor társulata előszeretettel élcelődik közszereplők testi fogyatékosságain. Az efféle kacagtató mókák mellé pedig az a Defekt Duó dalol, amely már 1988-ban elnyerte a Szocialista Kultúráért (nem vicc, volt ilyen) kitüntetést. Bár kissé lehangol, hogy jobb sorsra érdemes fiatalok is nevüket adják a Mikroszkóp Színpad zöld akrilöltönyös kultúrájához, azért az megnyugtató, hogy Bődöcs Tibort vagy Kőhalmi Zoltánt már többen ismerik a Godot dumaszínházból, mint mondjuk a Sas által páratlan tehetségnek kikiáltott Kulcsár Tamarát vagy Aradi Tibort. Ugye. A Mikroszkóp-jelenség ugyanakkor kultúrtörténeti relikvia. Ha képesek vagyunk csipeszünkkel kiemelni ezt az idegen testet a kabaré műfajából, és felnyitjuk a vákuumcsomagolást, kapunk valamit a kora nyolcvanas évek görcsös nevettetni akarásának szomorú légköréből. Az „az a vicc, hogy fütyi” típusú dramaturgia már legalább negyven éve hálás választás Mikroszkópon innen – s amint Székhelyi József hímvesszőzésével jelezte – már az SZDSZ köreiben is. Csak remélhetjük, hogy ez a fajta izé akkor sem lesz a nevettetés etalonja, ha lekerül róla a kaki-pisi ködmön. A poén nélküli humorizálás műfaja ugyanis már foglalt, Farkasházy Tivadar régen einstandolta.
|