A mo­to­ri­zá­ci­ó­val va­ló is­mer­ke­dé­sük ér­de­ké­ben pa­pa vet­te a pak­lit. Lát­szó­lag sem­mi kö­ze az au­tók­hoz an­nak, hogy a gye­rek az ABC-ben a kö­zel­múlt­ban mu­ta­tó­uj­já­val je­lez­te, azt a cornflakes-dobozt óhajt­ja. Meg­vá­sár­lás után de­rült ki, hogy a ku­ko­ri­ca­pe­hely­re tu­laj­don­kép­pen sem­mi szük­ség nem volt, azon­ban a cso­ma­go­lás a Crazy Ta­xi já­ték­szoft­ver leg­újabb ver­zi­ó­ját tar­tal­maz­ta. Mi­u­tán szé­pen meget­te a va­cso­rát, egye­dül bújt a pi­zsa­má­ba és el­len­állt a test­vér­konf­lik­tu­sok me­net­rend­sze­rű tett­le­ges­sé ala­kí­tá­sá­nak, nem volt mit ten­ni, ins­tal­lál­tuk azt a szart. Vé­gig az­zal az arc­ki­fe­je­zés­sel dol­goz­tunk, mint ami­kor a ba­nán hé­ját tuk­mál­ják be­lénk. Zú­zós me­tál szól alá­fes­tés gya­nánt, a kép­er­nyőn sár­ga ta­xi ló­dul, nyi­lak­kal pró­bál­koz­va gá­zol­juk ha­lál­ra vir­tu­á­lis stop­po­sa­in­kat. Nem ki­csi­kém, nem halt meg a bá­csi, ez nem iga­zi. Játsz­va ta­nul a gye­rek? Játsz­va. A kér­dés csak az, hogy mit.
Csipszet za­bál­ni. Na, azt biz­tos. Én ugyan vég­ér­vé­nye­sen el­vesz­tet­tem a pokémonoknál és ti­ni nindzsáknál a fo­na­lat, ám a ma­gyar tör­té­ne­lem há­tán fel­ka­pasz­ko­dó ér­ték­ori­en­tált mar­ke­tin­ge­sek egy pil­la­nat­ra vis­­sza­rán­tot­tak a raj­zolt fi­gu­rák vi­lá­gá­ba. A ja­pán mangakultúra a ho­ni uga­ron hu­szá­rok, be­tyá­rok, ki­rá­lyok ké­pé­ben, fű alatt tá­mad. A szán­dék itt is vi­lá­gos, a ro­pog­tat­ni­va­ló mel­lé ha­za­fi­as kár­tya­já­té­kot cso­ma­gol­tak a sze­ren­csét­len kis­ko­rú­ak szá­má­ra. Nem tu­dom, hogy a Crok fi­gu­rák (zöld kro­ko­di­lok) a Minimax csa­tor­nán pók­em­ber­ként ug­rál­nak-e a to­rony­há­zak kö­zött. Ami tény, eb­ben a já­ték­ban a mo­csá­ri ra­ga­do­zók má­sok mel­lett Szent Lász­ló ki­rályt (a meg­men­tő), Nagy La­jost (négy ten­ger) meg Dó­zsa Györ­gyöt (égő te­kin­tet) ala­kít­ják. Va­ló­szí­nű­leg előbb vá­lik bi­zo­nyí­tot­tá a nagy Goldbach-sejtés, mint az, hogy az itt le­írt sza­bály­rend­szer alap­ján ér­tel­mes já­ték ke­re­ked­het. „Ha egy Crokodat le­győ­zik, ki­hív­ha­tod az el­len­fe­lét, úgy, hogy őt ki­te­szed a ke­zed­ből, a harc tí­pu­sát te ha­tá­ro­zod meg, ha nyersz, a meg­men­tett Croko-dat vedd vis­­sza a ke­zed­be.” Eh­hez jön még a lap al­ján büsz­ke ele­ink szá­mok­ban ki­fe­je­zett erény­mu­ta­tó­ja, úgy­mint: power, intelligence, ref­lex. Egyet­len iga­zo­dá­si pont ma­radt: a bal fel­ső­ben, ahol az au­tós kár­tyá­ban a KGST sze­re­pelt, ott most Szent Ist­ván ki­rály ko­ro­ná­ja ra­gyog. Ter­vez­tem, hogy a gye­re­ke­ket egy­szer be­vi­szem a Par­la­ment ku­po­la­ter­mé­be. Er­ről nem tet­tem le, de elő­já­ték­ként most már nem csak a hon­fog­la­lás­ról, meg az ál­lam­ala­pí­tás­ról kell 3.0 ver­zi­ó­ban szól­nom, ha­nem ar­ról is, hogy az a két hu­szár crok, akik az ak­vá­ri­um két ol­da­lán áll­nak, iga­zá­ból ko­ro­na­őrök és ezért nincs bazinagy zöld far­kuk sem.
Ilyen mar­ke­ting­sokk után már szin­te fel­üdü­lés-szám­ba men­nek a gyer­mek­lé­lek si­mo­ga­tá­sát cél­zó me­se­köny­vek. Ezek­ben nincs mö­göt­tes meg­fon­to­lás, san­da­ság, hát­só szán­dék. A klasszi­kus me­sé­ket (Pi­ros­ka és a far­kas, Csip­ke­ró­zsi­ka, Jan­csi és Ju­lis­ka stb.) elv­ből pas­­szol­juk a ben­nük el­rej­tett bru­tá­lis ré­szek mi­att. Tud­ván pe­dig, hogy a szto­ri ja­va ré­szét a ki­csik az il­luszt­rá­ci­ók­ból ve­szik le (ez unal­mas, eb­ben nin­csen kép), a hab­se­lyem kö­tött­áru­gyár mo­do­rá­ban meg­fo­gal­ma­zott raj­zok­kal ter­hes tör­té­ne­te­ket ugyan­csak ha­nya­gol­juk. Mű és il­luszt­rá­ció mi­nő­sé­ge kö­zött szo­ros ös­­sze­füg­gést vél­tünk fel­fe­dez­ni. Réber Lász­ló gra­fi­kai mun­kái szá­munk­ra leg­alább­is ga­ran­cia. Ez vo­nat­ko­zik Janikovszky Éva köny­ve­i­re épp­úgy, mint az em­be­ri­leg és sport­szak­ma­i­lag egy­aránt ki­tű­nő Csu­kás Ist­ván­ra és Láz­ár Er­vin­re. Ezek a me­sék te­kint­he­tő­ek az op­ti­má­lis vá­lasz­tás­nak, a gye­re­ke­ket épp­úgy ér­dek­li, mint a fel­ol­va­sót. Me­sé­ik­ben egy­ál­ta­lán nem ké­zen­fek­vő a kö­vet­ke­ző epi­zód (Bab Ber­ci rá­néz Rév Zo­li pá­lin­ká­já­ra). Leg­alább­is a fen­ti szer­zők mun­ká­i­nak is­mer­te­té­se köz­ben eled­dig nem kért ar­ra hall­ga­tó­sá­gom, hogy nyis­sam ki a sze­mem és fo­lytas­sam. Ku­ri­ó­zum­ként meg­em­lí­ten­dő­ek to­váb­bá azok a hiperrealista al­ko­tá­sok, me­lye­ket a me­se fo­gal­ma már nem fed le tel­jes egé­szé­ben. Gya­nít­ha­tó­an a gyer­mek itt már csak má­sod­la­gos fel­hasz­ná­ló, azért – jobb hí­ján – meg­hall­gat­ja. E mű­faj­ban ked­ven­cünk a Hervay Gi­zel­la ál­tal jegy­zett Ko­bak köny­ve. Csak a feeling ked­vé­ért áll­jon itt a Rá­gó­gu­mis-me­se fel­üté­se: „Kar­csi azt mond­ta Ko­bak­nak, hogy csak ak­kor ba­rát­ko­zik ve­le, ha visz ne­ki egy rá­gó­gu­mit. Ko­bak más­nap vitt Kar­csi­nak egy rá­gó­gu­mit. Kar­csi er­re meg­mu­tat­ta Ko­bak­nak az uj­ját, ahol teg­nap be­le­vá­gott.” Az író­nő min­den bi­zon­­nyal az avantgarde Ör­kény, Kas­sák, Wahorn há­rom­szög­ében bo­lyong­ha­tott, ami­kor pa­pír­ra ve­tet­te: „a Ko­bak a bú­su­ló kak­tusszal uta­zik a te­her­au­tón és jön ve­lük szem­be a kerekasztal gör­kor­cso­lyán, raj­ta egy nagy ke­rek ke­nyér­rel.” Ó, Holle anyó, ne hagyj el – hall­juk né­hány ré­gi vá­gá­sú pe­da­gó­gus fel­sza­ka­dó só­ha­ját. És nem csak a me­se­vá­lasz­tás­nál kell na­gyon ész­nél len­ni. Mert a leg­több ér­tel­mez­he­tet­len szto­ri kér­dést szül. Nya­ra­ló­in­gat­la­nunk kö­ze­lé­ben két éve üz­le­ti vi­ta ál­do­za­ta lett a leg­kur­ren­sebb ét­te­rem. Konk­ré­tan fel­gyúj­tot­ták, a per­nye be­te­rí­tet­te a kör­nyé­ket. A zord va­ló­ság vá­zo­lá­sa he­lyett ki­csi­nye­ink­nek a szu­nyó­ká­ló sza­kács bá­csi tör­té­ne­té­be cso­ma­gol­tuk az ese­tet, aki ugye nem fi­gyelt a sü­tő­re és egy ki­pat­ta­nó szikra… Pec­hünk­re a hír­adó­ban a na­gyobb fiú lát­ta a ki­égett lu­xus te­rep­já­ró­ról szó­ló ri­por­tot is. Hogy Tasnádi úr bi­ka­nya­kú, ben­zin­lo­cso­ló pri­bék­jé­ből mi­ként lesz kuk­ta­gye­rek vagy a lán­go­ló te­rep­já­ró­ból ke­nyér­pi­rí­tó, én nem tu­dom.