A pan­zió el­ne­ve­zé­se egy­részt nagy­vo­na­lú, más­részt ugyan­csak meg­té­vesz­tő. Nem kas­tély­ról van szó, ha­nem egy kö­rül­be­lül száz éves vil­lá­ról, a szo­bák rá­adá­sul nem is ott, ha­nem egy, a nyolc­va­nas évek leg­ros­­szabb ar­cát idé­ző, hát­só épü­let­ben kap­tak he­lyet. Sze­ren­csé­re a hon­lap ígé­re­té­hez ké­pest csa­ló­dást kel­tő kö­rül­mé­nye­ket va­la­me­lyest el­len­sú­lyoz­za a hely min­de­ne­se­ként el­já­ró né­ni se­gí­tő­kész­sé­ge és ru­gal­mas­sá­ga. En­nek kö­szön­he­tő­en meg­néz­het­jük a sze­zo­non kí­vül zár­va tar­tó vil­lát, ami – a hoz­zá­gá­nyolt, nád­fe­de­lű te­ras­­szal együtt – rán­tott­hú­sos-fő­ze­lé­kes gyors­ét­te­rem­ként mű­kö­dik, ha be­in­dul az élet. Ele­gan­cia és igény­te­len ba­la­to­ni ven­dég­lá­tó­zás gro­teszk ele­gye.
A ha­jó­ki­kö­tő fe­lé sé­tál­va, még a fő­út mel­lett meg­cso­dál­juk Ma­gyar­or­szág leg­im­po­zán­sabb OTP-fi­ók­ját. A ki­sebb­faj­ta park kö­ze­pén ál­ló épü­le­tet si­mán nagy­kö­ve­ti re­zi­den­ci­á­nak tip­pel­nénk, ami­re még rá is ját­sza­nak a fel­vont zász­ló­val. El­ha­la­dunk egy sa­já­tos üz­le­ti mo­dellt meg­va­ló­sí­tó épü­let mel­lett is: egyik szint­jén night club, má­si­kon élel­mi­szer­bolt mű­kö­dik. A part kö­ze­lé­ben ta­lál­ha­tó Jó­kai-vil­la és -múzeum má­jus 1-jé­ig zár­va, de az épü­le­tet kí­vül­ről kö­rül­jár­va is gyor­san ki­de­rül, hogy az író a vil­la ab­la­ka­i­ból ki­tű­nő, el­ső kéz­ből szár­ma­zó in­for­má­ci­ó­kat sze­rez­he­tett az Arany­em­ber ri­a­ná­sá­hoz. Saj­nos ma már nem len­ne ilyen egy­sze­rű dol­ga, mi­vel a vil­la és a Ba­la­ton kö­zé fel­húz­tak egy olyan monst­ru­mot, ami­től még Pécs-Uránváros is el­ha­tá­ro­lód­na.
A kö­ze­li Ke­rek-temp­lom (ahogy az már ne­vé­ből is sejt­he­tő) ka­to­li­kus szen­tély­től meg­le­he­tő­sen szo­kat­lan mó­don kör alap­raj­zú. A be­já­rat mel­lett dom­bor­mű em­lé­ke­zik meg a Ta­nács­köz­tár­sa­ság ide­jén a vá­ros­ba me­ne­kült ül­dö­zöt­tek­ről. A temp­lom­mal át­el­len­ben áll az ét­te­rem­ként és szál­lo­da­ként mű­kö­dő Blaha Luj­za-vil­la, hom­lok­za­tán fel­irat­tal: „Ez volt a nem­zet csa­lo­gá­nyá­nak leg­ked­ve­sebb fész­ke.” A fel­irat egyéb­ként is ked­velt dizájn-elem a vá­ros­ban, olyan el­ne­ve­zé­sek­kel ta­lál­koz­ha­tunk, mint: „Édesotthon”, „Marianne”, „Rózsilak”, „Sza­bó-vil­la”, „Lipták Ház”. Vis­­sza­tér­ve Blaha Luj­za fész­ké­re, a szé­pen fel­újí­tott épü­let kis tor­ná­cán il­lú­zió­rom­bo­ló mű­anyag szé­kek­kel fo­gad (a ven­dég­lá­tás­ban egy­szer és min­den­kor­ra el ké­ne fe­lej­te­ni eze­ket a fröccs­ön­tött bú­to­ro­kat). Bent már jó­val íz­lé­se­sebb a be­ren­de­zés, a ró­zsa­szín te­rí­tő­től és egy ocs­mány vi­rág­áll­vány­tól el­te­kint­ve ki­fe­je­zet­ten jól il­lik a vil­lá­hoz. Az ét­lap kor­hű éte­lek­kel igyek­szik fel­idéz­ni a szí­nész­nő em­lé­két, a „Bél­szín Blaha Luj­za ked­ve sze­rint, ki­rály­rák-fa­rok­kal” cí­mű da­rab, kö­ret­ként min­den­fé­le zöld­sé­gek­kel és gyü­möl­csök­kel egész íz­le­tes­nek bi­zo­nyul.
Ebéd után a mó­ló fe­lé vesszük utun­kat, so­kak­hoz ha­son­ló­an: az el­ső ta­va­szi nap iga­zi kor­zó-han­gu­la­tot te­remt, a fél vá­rost ki­csa­lo­gat­ja a part­ra. A ta­von még na­gyobb­faj­ta jég­táb­lák hul­lá­moz­nak a víz­ben, né­hány hat­­tyú eset­le­nül kor­cso­lyá­zik a kö­zön­ség nagy meg­elé­ge­dé­sé­re. A ki­kö­tő­ben egye­dül a Jó­kai-ha­jó pi­hen a jég­től kö­rül­zár­va, a vi­tor­lá­sok (köz­tük a Ba­la­ton leg­szebb ha­jói kö­zé tar­to­zó Ne­me­re II. és a Si­rok­kó) még té­li ál­mu­kat alusszák a par­ton.
A mó­ló­nál kez­dő­dik a No­bel-dí­jas in­di­ai iro­dal­már­ról el­ne­ve­zett Tagore-sétány, mely­nek men­tén a ki­sebb-na­gyobb fák mel­let­ti táb­la hir­de­ti, hogy ki ül­tet­te azo­kat. Két meg­ha­tá­ro­zó vo­nal bon­ta­ko­zik ki: egy­részt a tu­do­má­nyos élet je­les, nem egy­szer No­bel-dí­jas kép­vi­se­lői (mint Richard Feynman, Teller Ede) foly­tat­tak in­ten­zív fa­te­le­pí­té­si te­vé­keny­sé­get a vá­ros­ban, más­részt In­dia min­den­fé­le ren­dű-ran­gú kö­ve­tei, az el­nök­től a kül­ügy­mi­nisz­te­ren át a he­lyet­tes ál­lam­tit­ká­rig. A park­ban ál­ló im­po­záns, de ugyan­csak meg­vi­selt és el­ha­gya­tott épü­let lát­tán elő­bú­jik az em­ber­ből az in­gat­lan­fej­lesz­tő, ele­gáns szál­lo­dát kép­zel el, ba­la­to­ni pa­no­rá­má­val. Ké­sőbb az­tán rá­jö­vünk, hogy né­mi­képp le va­gyunk ma­rad­va öt­le­tünk­kel: ho­te­lek­ből már így is ugyan­csak szé­les a kí­ná­lat Fü­re­den, rá­adá­sul szá­mos fel­újí­tás fo­lyik, 300-400 ezer fo­rin­tos négy­zet­mé­ter­áron min­den­ki­nek jut egy kis appartman va­la­me­lyik part­kö­ze­li, pa­ti­nás pa­lo­tá­ban.
Már ko­ráb­ban ki­néz­tük ko­ra­es­ti prog­ram­nak a he­lyi mo­zit, aho­va a 17 órás kez­dés előtt 10 perc­cel érünk vis­­sza, de meg­le­pe­té­sünk­re to­vább­ra is zár­va van. Job­ban meg­néz­ve a mű­sorpla­ká­tot, ki­de­rül, hogy az elő­adá­sok­ra egé­szen más­hol ke­rül sor: a vá­ros tá­vo­li pont­ján ta­lál­ha­tó Sza­bad­idő­köz­pont­ban. Ko­moly tem­pót dik­tál­va si­ke­rül alig öt per­ces ké­sés­sel oda­ér­ni a film­re – akár pon­to­sak is le­het­tünk vol­na, ha a meg­fe­le­lő (iga­zi, sző­lő-ül­tet­vé­nyes, pa­ti­nás, be­tyá­ros) csár­dá­nál for­du­lunk el, s nem az eg­­gyel ko­ráb­bi­nál. A Sza­bad­idő­köz­pont nem­rég ké­szül­he­tett el, a kör­nyék par­ko­sí­tá­sa még hagy ma­ga után kí­ván­ni­va­ló­kat. Iga­zán ba­rát­sá­gos lé­te­sít­mény, az em­ber egy dán kis­vá­ros­ban ér­zi ma­gát: az elő­tér­ben is­ko­lás rajz­ki­ál­lí­tás, a sport­csar­nok­ban te­rem­fo­ci-meccs. A mo­zi- és szín­házte­rem ugyan­ak­kor film­né­zés­re csak 50%-ban al­kal­mas (értsd: a te­rem el­ső fe­lé­ből el­fá­rad az em­ber nya­ka, ha kö­vet­ni akar­ja az ese­mé­nye­ket), de telt ház hí­ján ez sem okoz gon­dot.

Az egykor római ház maradványaira épült román templom romja mellől csodálatos kilátás nyílik a tóra és Füredre. A templom körül elhagyott, sok helyen már fákkal benőtt temető

A más­nap reg­gelt a pan­zi­ó­hoz kö­ze­li há­zi­ré­tes-bolt­ban in­dít­juk. A csa­lá­di kis­vál­lal­ko­zás ter­mé­ke­i­nek há­zi­as­sá­gá­ra nem le­het pa­nasz. Reg­ge­lin­ket a Du­nán­túl el­ső kő­szín­há­zá­nak em­lé­két őr­ző osz­lo­pok alatt fo­gyaszt­juk el, mi­köz­ben ma­da­rak ad­nak kon­cer­tet a park­ban. Ez­után a vas­úton tú­li óvá­ro­si részt ves­­szük cél­ba, ami a nagy­pol­gá­ri vil­la­ne­gyed­del el­len­tét­ben iga­zi kis­vá­ro­si, né­hol fa­lu­si­as ar­cát mu­tat­ja Ba­la­ton­fü­red­nek. Eb­ben a vá­ros­rész­ben is leg­alább an­­nyi az em­lék­táb­la, a dom­bor­mű és a szo­bor, mint a part kö­ze­lé­ben, lép­ten-nyo­mon va­la­mi ne­-ve­ze­tes­ség­be bot­lunk. Az egyik leg­ér­de­ke­sebb egy om­la­do­zó hom­lok­za­tú, sár­ga ház, amit a kü­lön­bö­ző em­lék­táb­lák ta­nú­sá­ga sze­rint egy­kor Pálóczi Hor­váth Ádám köl­tő ter­ve­zett ma­gá­nak, 1945 és 1948 kö­zött a szov­jet ál­lam­biz­ton­ság bör­tö­ne­ként funk­ci­o­nált, ma pe­dig ze­ne­is­ko­la.
A vá­ros ha­tá­rá­ban ta­lál­ha­tó rom­temp­lom­hoz ve­ze­tő úton egy ház­fa­lon lát­ha­tó­an az elő­ző rend­szer­ből itt ma­radt csajozós fal­fir­ka hir­de­ti, hogy „Sótonyiné Zsu­zsa a leg­szebb”, a be­zárt új­ság­árus ki­ra­ka­tá­ban a Fü­re­di His­tó­ria cí­mű fo­lyó­ira­té a fő hely. Az egyik ut­cá­ra né­ző ab­lak­ban bo­szor­kány-bá­bok, a má­sik­ban bo­hó­cok ad­nak ran­de­vút egy­más­nak. Az egy­kor ró­mai ház ma­rad­vá­nya­i­ra épült ro­mán temp­lom rom­ja mel­lől cso­dá­la­tos ki­lá­tás nyí­lik a tó­ra és Fü­red­re. A temp­lom kö­rül el­ha­gyott, sok he­lyen már fák­kal be­nőtt te­me­tő. A XIX. szá­zad kö­ze­pé­ről itt ma­radt sír­kö­vek töb­bek kö­zött Rádl Jó­zsef, deb­re­ce­ni ke­res­ke­dő, a vá­ros sze­gé­nye­i­nek se­gé­lye­ző­je, Keöd Jó­zsef ha­jós­ka­pi­tány és a ba­la­ton­fü­re­di für­dő­ben el­hunyt Csadai Dokus Lász­ló, az Eper­je­si Cs. Kir. Ke­rü­le­ti Tör­vény­szék nyu­gal­ma­zott el­nö­ké­nek em­lé­két őr­zik. Köz­vet­le­nül a szom­széd­ban ta­lál­ha­tó egy má­sik el­ha­gyott, ke­rí­tés­sel kör­be­vett sír­kert, ami egy­kor a vá­ros iz­ra­e­li­ta kö­zös­sé­géé volt, de ahol 1945 óta csak egy­szer te­met­tek. „Itt nyug­szik Lász­ló Ilus, élt 21 évet. A ha­zá­ért el­esett, is­me­ret­len he­lyen nyug­vó báty­ja, Sán­dor élt 19 évet. Ke­gye­let­tel emel­ték sze­re­tett gyer­me­ke­ik em­lé­ké­re bá­na­tos szü­le­ik.” és „Itt nyug­szik 3 is­me­ret­len mun­ka­szol­gá­la­tos, aki­ket sír­juk mel­lett lőt­tek agyon” – szív­szo­rí­tó ol­vas­ni a két, egy­más mel­let­ti sír fel­ira­tát. A te­me­tők mel­lett jó ér­zék­kel ele­gáns üdü­lő-komp­le­xu­mok épül­nek.
Utol­só fü­re­di órá­in­kat a Lóczy-barlang fel­ke­re­sé­sé­nek szen­tel­jük. A bar­lang per­sze sok más he­lyi ne­ve­ze­tes­ség­hez ha­son­ló­an má­jus 1-jé­ig zár­va tart, de utunk még­sem volt hi­á­ba, hi­szen a be­já­rat mel­let­ti in­for­má­ci­ós táb­lán a kö­vet­ke­ző e-mail cí­met ta­lál­juk: „Ba­la­ton-fel­vi­dé­ki Nem­ze­ti Park, bfnp@ktm.x400gw.itb.hu”. 
A ma­gyar köz­igaz­ga­tás­ba ve­tett hi­tünk­ben meg­erő­söd­ve hagy­juk el Ba­la­ton­fü­re­det.